Batu-Weinber Anita és Wein Krisztina – „Jobb, mint otthon!…”
Batu-Weinber Anita és Wein Krisztina – Az „Év Lakberendező Teamje 2014” pályázat szakmai győztes munkája
Megbízásunk egy olyan belvárosi, 130 m2-es lakásra szólt, melyet a Tulajdonos külföldi turistáknak szándékozott rendszeresen kiadni. Ez alapvetően meghatározta a tervezési szempontokat.
A régi, nagypolgári épületben egy igen-igen lerobbant, ám nagyon jó adottságú lakás fogadott minket. A hajdan volt idők elegáns hangulata, a piszkos falak, kopott rossz minőségű burkolatok és néhány beázás ellenére is egyértelműen érződött.
Az igények között szerepelt két háló és a hozzájuk tartozó két fürdőszoba kialakítása. Emellett azonban igen nagy hangsúlyt kapott – a magas minőségű műszaki megoldásokon túl – a lakás egyéni kisugárzásának fontossága. Alapvető kérés volt az erőteljes multikulturális megjelenés, ezen túl pedig az, hogy jelenjen meg finoman, mai eszközökkel, de mégis egyértelműen néhány Magyarországra utaló apró ötlet.
Megrendelőnk nyitottságának és kifinomult ízlésének köszönhetően olyan lakást tervezhettünk, mely annak ellenére megőrizte tágas tereit, hogy plusz két helyiséggel gazdagodott. Falakat mozgattunk, áthelyeztük a bejárati ajtót, leszigeteltük a határoló falakat, bontott téglát festettünk, térképet véstünk és fűszereztünk!
Örömteli folyamatban született meg a lakás új arca. A végeredmény bizonyítja, a bátorság sokszor igen kifizetődő, hisz egy gyönyörű régi nyílászáró vagy egy újraértelmezett neobarokk szekrény remekül összesimul az ötvenes évek festett hintamalacával és az ugyanezen korszakot idéző pálcás hintaszékkel. Egy idős asztalosmestertől örökölt gyalupad tökéletesen együtt tud élni néhány design(hangulatú) bútordarabbal. Még a nyolcvanas évek ikonikus Bonanza székei és az ülőfelületeiken megjelenő festett mezőségi hímzésmotívumok és az előtérben elhelyezett világhírű magyarok fotói sem lógnak ki a sorból, sokkal inkább erősítik a harmóniát.
A lakás már közel egy éve fogadja az ide érkező turistákat, a legtöbb foglalás ajánlások útján érkezik s talán nem véletlen a vendégkönyvben visszatérő mondat: „Jobb, mint otthon!…”
Weinber Anita és Wein Krisztina
lakberendezők
A „LOSZ Év Lakberendező Teamje 2014” pályázat szakmai győztesei
[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/10/Weinber-Anita-és-Wein-Krisztina-01.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/10/Weinber-Anita-és-Wein-Krisztina-02.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/10/Weinber-Anita-és-Wein-Krisztina-03.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/10/Weinber-Anita-és-Wein-Krisztina-04.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/10/Weinber-Anita-és-Wein-Krisztina-05.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/10/Weinber-Anita-és-Wein-Krisztina-06.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/10/Weinber-Anita-és-Wein-Krisztina-07.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/10/Weinber-Anita-és-Wein-Krisztina-08.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/10/Weinber-Anita-és-Wein-Krisztina-09.jpg[/imagetab]
[/tabs]