Luxury Design - ELDA by Joe Colombo

ELDA by Joe Colombo - Ikonikus, tekintélyt parancsoló és erőt sugárzó

Amilyennek egy főnöki széknek lennie kell

 

 

Futurisztikus tervezés az 1960–70-es évekből: Joe Colombo az Elda karosszékkel rendhagyó szintézist teremtett az 1950-es évek amerikai és skandináv bútortervezés és az 1930-as évek klasszikusai között, amelyek a futurizmust és a funkcionalizmust vegyítették. Az 1960-as évek óta ikonikus Elda karosszék forgó, körkörös alapja két üvegszálas szirom alakú kagylót formál. A kagylók belseje bőrrel kárpitozott, kivehető, cső alakú szivaccsal vannak kipárnázva.
Az ELDA fotelről gyakran mondják, hogy több mint egy tárgy: a testi-lelki jólét eszköze, amely egyesíti a magas háttámla és a héj által nyújtott védelmet az anatómiai párnák kényelmével, illetve a rejtett kerekeknek köszönhetően, a funkcionális forgással.

Azok a 60-as évek – az ELDA formát ölt

Joe Colombo az Elda anyagához egy hajógyári látogatás során merített ihletett, ahol megfigyelte, hogyan formázzák üvegszálból a hajótesteket. Ezt a rendhagyó anyagot felhasználva alkotta meg 1963-ban az űrkorszakot idéző, futurisztikus fotelt, amiben hét levehető párna akasztható be egy forgó alapon lévő öntött műanyag héjba. Colombo a fotelt feleségéről, Eldáról nevezte el.

Az első darabok (egy fehér és egy fekete bőr modell) Colombo saját otthonában kaptak helyet. A fotel a nagyközönség számára 1966-ban, az első Eurodomus vásáron debütált Genova-ban és olyan tervezőket ihletett meg, mint Paco Rabanne, Luis Laplace és Pierre Cardin.

A fotel popkulturális jellegét jól példázza, hogy az 1960-as évek óta máig számos filmben feltűnik:

  • 1969: Hibernatus
  • 1977: James Bond – A kém, aki szeretett engem
  • 1975 – 1977: Alfa holdbázis
  • 2012: Az éhezők viadala

A design ikonja az irodában!

A Joe Colombo által tervezett Elda egy 360°-ban elforgatható, kézzel készített, üvegszálból készült karosszék. A LONGHI kínálatában elérhető, az eredeti tervekhez képest megemelt üléssel, megerősített ágyéki párnával és kerekes forgó talppal az Elda kényelmes és ergonomikus vezetői fotellá válik. Irodai bútorként impozáns és fontos benyomást kelt, de mindenekelőtt kényelmes, mert pihenteti a hátat, a karokat és a fejet.

A LONGHI kínálatában elérhető irodai fotel Joe Colombo eredeti dizájnjából született: kissé módosított méretekkel, hogy lehetővé tegye az íróasztalnál történő helyes használatot. A háttámla párnái párnázottabbak, az ülés megemelkedett (az eredeti 92 cm-es magasság 100 cm-es lett). Az alap mozgatható és két keréken forgatható. Az üvegszálas váz eredeti kivitelben készül, öntőformákban, teljesen kézi munkával, Olaszországban. A kényelmet Dacron bevonatú anatómiai poliuretán hab párnák biztosítják.

Luxury Design - ELDA by Joe Colombo

A külső üvegszálas szerkezet borítható bőrrel, vagy festhető a következő kivitelekre: fényes fehér, fényes fekete, metál, bronz, fém szürke vagy metál kék. Az ELDA irodai fotel alján található fémgyűrű választható szatén, nikkel, élénk barna, fekete, rózsaarany, világos arany, matt pezsgőarany, fényes króm, fényes fekete króm, matt szatén bronz, élénk rózsaszín arany színekben.

Az igazán extrém megjelenést pedig az idén 60. szülinapját ünneplő ELDA limitált szériás Gold változat szállítja.

Az olaszországi LONGHI által gyártott ELDA karosszék Magyarországon megrendelhető a Luxury Design Kft-n keresztül.
További LONGHI termékekért látogass el a Luxury Design weboldalára.