Lengyel Nóra lakberendező vagyok. Németh-Marik Renáta kolléganőmmel kétfős tervezőirodánkat – Liveable Interior design – közösen vezetjük. Amint azt az irodánk megnevezése is jelzi, élhető otthonokat, belső tereket szeretnénk Megbízóinkkal együttműködve tervezni, megvalósítani. A tervezés mindig az adott ingatlan időtálló, praktikus kialakítását, berendezését célozza, figyelembe véve a használók igényeit, életritmusát, költségkeretét. A funkcionalitás, az esztétikum és az ár-érték arány egyformán fontos szempontot jelent a tervezési munka során.
Bármely lakberendezési stílusban szívesen tervezünk, egyik stílus sem nevezhetjük a kedvencünknek. A Megrendelő igényei, elképzelése szerint alakítjuk a belső tereket, a színek, anyagok, minták összhangjának megteremtésével. A dizájn világa sem idegen tőlünk, azonban szem előtt tartjuk Y.S. Laurent híres mondását, miszerint „A divat múlandó, a stílus örök”.
Csapatunkban a szakmai-, és az élettapasztalat kiegészíti a fiatalos lendületet, így tökéletesen tudjuk kombinálni a hagyományos értékeket a modern kor vívmányaival.
Több, mint egy évtizedes kivitelezői háttérkapcsolattal rendelkezünk, így igény esetén a tervezésen túl, a teljes vagy rész-felújítási munkákban is segítséget tudunk nyújtani, akár helyszíni művezetéssel, vagy komplett kivitelezésszervezéssel. Egyedi bútortervezés mellett bútorgyártási háttérrel is rendelkezünk. 2023. évtől az EGLO Lámpák és lakberendezési termékek nagykövetei vagyunk, amely együttműködés keretében lámpa és lakberendezési tanácsadást végzünk az EGLO szaküzletekben.
Ars poeticánk, hogy akkor vagyunk elégedettek, ha a Megrendelőink is elégedettek.