Rubinek-Litvai Edina

Rubinek-Litvai Edina


Tervező Tag

 

+36 30 279 8709
litvai.edina@cookroom.hu

www.cookroom.hu

Gyermekkoromban divattervezőnek készültem, de ettől a területtől nagyon messzire repített a szél a pályám elején.
Évekig a kereskedelemben dolgoztam, ahol becsülettel végeztem a munkámat, de soha nem elégített ki igazán, ezért mindig találtam magamnak valami kreatív hobbit. Ezek egyike volt, hogy folyton lakberendezési magazinokat olvasgattam és hetente rendeztem át a lakást.
Tudtam, hogy váltani akarok, azt is tudtam, hogy valamilyen művészeti irányba, ahol kiélhetem a rajzolás iránti szeretetemet, de azt még nem tudtam akkor, hogy már lakberendező vagyok. A férjem volt az, aki rávilágított arra, hogy tudattalanul elindultam egy szakma felé.

1999-ben iratkoztam be a Junior Art Center lakberendező képzésre, amit 2001-ben jeles minősítéssel végeztem el.
Azóta a lakberendezés több területén volt szerencsém kipróbálni magam alkalmazottként és vállalkozóként, majd 2012-ben egy olasz tulajdonú cég tervezője lettem. Ezeken az alapokon elindulva ma társtulajdonosa vagyok egy főleg olasz felsőkategóriás bútorokat forgalmazó vállalkozásnak, ahol nem csak a szakma kereskedelmi részével foglalkozunk, hanem belsőépítészeti tervezéssel és lakberendezéssel is.

Célom, hogy néhány éven belül belsőépítész diplomát szerezzek, mert számomra a térszervezés, a bontás és az építés a szakma legkedveltebb területe. Korábban már hallgattam néhány félévet építészmérnöki karon és jelenleg a Junior Art Center Mesterkurzusának hallgatója vagyok, de itt nem állok meg, mert amíg tehetem mindig is tanulni fogok!

SZAKMAI ELISMERÉSEK:
Eddig egyetlen pályázaton sem indultam, ezért ilyen sikerekkel nem büszkélkedhetek, de a megszámlálhatatlan mennyiségű elégedett Megrendelő, akivel az eddigi több mint 20 éves pályafutásom alatt találkoztam, a legnagyobb elismerés számomra.

Rubinek-Litvai Edina

KÉPEK