Horváth Attila - A sárkány születése…

Hogyan „terítettem le” két kézzel a sárkányt? Avagy a sárkány születése…

Hol kezdődik az alkotásom története?

Talán ott, ahonnan az egész önbizalom kérdésemmel indultam. Képzeld, egy olyan válságos korszakon mentem keresztül ami érzelmileg és mentálisan is maga alá gyűrt. Igen jól látod, ilyen mélyről kellett indulnom.

Végül a mentorom segítségével lábaltam ki ebből a korszakomból. Őt szintén én választottam. És utólag kiderült, hogy az életem egyik legjobb döntése volt. Nélküle most nem tartanék itt, ahol tartok.

Elkezdtem a fejlődésemhez nélkülözhetetlen gyakorlatait. Továbbá olyan sokszor hallgattam meg a pozitív, önfejlesztő hanganyagait, hogy én teljesen átéltem az egészet. Igen jól hallottad, többször is átéltem. Átalakultak a megszokásaim, és az egész életem. Kezdtem felülemelkedni a válságos korszakon.

Az egyik hanganyagban ez szerepelt: „Kezdjed el most, azzal amid van, és ott ahol vagy”! És én így is tettem, így került képbe ennek, a sárkánynak az első verziója.

Tehát eldöntöttem, hogy egy sárkány rajzot szeretnék valahogy a szerkesztőprogramba bevinni. Egy olyan szerkesztőprogramba, amihez ott és akkor még nem is értettem! És ha kérdeznéd, hogy miért éppen sárkányt választottam? Fel se merült bennem, hogy miért. Szerintem ez tudat alatt jött.

Végül arra jutottam, hogy ehhez a hadművelethez a kiválasztott sárkányt újra kellett rajzolnom. Hát képzeld el én ezt úgy tettem, hogy 4 db A3-as lapot terítettem a TV-re és onnan rajzoltam át. Innen került a sárkány sablonkészítésre, és végül az üvegre.

Mikor a mentoromnak elmeséltem és megmutattam az alkotásom folyamatát, ledöbbent és így szólt. „Úristen… Attila, te nem csak átvitt értelemben, hanem szó szerint is leterítetted a sárkányt.😮😮😮” És képzeld, én is csak akkor döbbentem rá, hogy ezzel mit mondott.

Szimbolikusan az életben szembejövő kihívások azok a „sárkányok” amiket le kell teríteni, ha el szeretnénk érni a céljainkat. Én pedig egy olyan, számomra monumentális dolgot szerettem volna készíteni, amivel az egész addigi munkáimat felül szerettem volna múlni. És ahogy látod ez sikerült is.

Egyébként, elgondolkodtál már azon, hogy vajon miért olvasod azt, amit írok? És, hogy vajon neked milyen „sárkányokkal” kell az életben megküzdened? És szerinted, egy általam igazi szenvedéllyel és a pozitív átszellemültség energiáival készített tükör vagy üvegkép mindennapi látványa az otthonodban… vajon milyen óriási hatással lenne a te saját céljaid elérésében? 🙂

Horváth Attila: Sárkány

8 mm-es homokfúvott üveg
83 x 115 cm


Horváth Attila