Az Operaház hajdani balerinájának budai háza már kívülről is olyan „balerinás”. Ahogy a bejárati utak együtt indulnak, majd különválnak – mintha koreográfus tervezte volna, körülötte a cserjék, fák, bokrok pedig mintha táncra akarnának perdülni.
Az utak egyikén Teodóra jut otthonába, a másikon Krisztina lánya, aki – minő véletlen – balett-táncos lett, hiszen apukája, Keveházi Gábor is ezt a hivatást űzte. A házaspár azóta különvált, de az üzleti életben társak maradtak. Balettiskolát nyitottak, majd megalapították a V.I.P. Arts Managementet, amely Budafest néven vált ismertté. Teodóra ez év elején megpályázta és elnyerte a Szabad Tér Színház ügyvezetői posztját is.
A lakásba érve arcul csap a napfény (enynyi napsugarat még életemben nem éreztem magamon, legalábbis házon belül). Azután a légtérrel nem győzök betelni, amelyről később kiderül, hogy joggal, hiszen 180 négyzetméter! Még szép, hogy tetszik! Teodóra egy nagyon hosszú, „hol laktunk-hova költöztünk” történetbe kezd. Számomra onnan kezd érdekessé válni, hogy ezt a mostani helyszínt hogyan fedezte fel.
– Szerettünk kirándulni, és gyakran megfordultunk a szemben lévő János-hegyen. Onnan néztem ki, hogy melyik az a telek, ahová mindig odasüt a nap. (Napimádó vagyok, azt sem bánnám, ha éjszaka is sütne!) Idejöttünk, becsöngettünk, hogy eladó-e a telek a kis házzal. Nem volt az, de olyan barátságba kerültünk a benne lakó idős párral, hogy belátták, jó lenne, ha eladnák, mert nehezen tudják állni a költségeket. Megvettük, beköltöztünk, sokáig toldoztuk-foltoztuk, amíg kialakult az alsó rész. Amikor Kriszti férjhez ment, építettünk rá még egy emeletet. Menet közben a most 94 éves anyukám is eladta a házát, és ideköltözött hozzánk. Mára már külön kis rezidenciája van.
Az előszoba egy nappaliba, egy konyharészbe és egy kisebb barokk nappaliba torkollik. Ez utóbbiból nyílik Teodóra hálószobája, gardróbja és különleges ihletettségű fürdőszobája. Azért tartom annak, mert olyan csillár van benne, akár egy hálószobában. Ha nyitható ablakok lennének a helyiségben, fürdés közben akár az éppen nyíló orgonát is lehetne szagolni. Az egyik oldalon Krisztináék kertjére látni, ahol a 3 éves Jázminnak játszóteret rendeztek be, a másik oldalon feltáruló látvány megfogalmazásával pedig nem is érdemes próbálkozni; nem elég hozzá az abc összes betűje sem! Viszont a tervező és Teodóra tökéleteset alkottak, ugyanis bárhol is áll az ember, mindenhonnan kilátás nyílik a nagyvilágra.
A tüzetesebb vizsgálódást kezdjük a padlóburkolattal. Akármerre megy az ember, mindenhol ugyanaz a csempe, ez a megoldás ugyanis növeli a térhatást. Terrakotta színű lapok görög mintás bordűrrel. Küszöbök sehol nincsenek, biedermeier vitrinek viszont annál többen. A bejárathoz legközelebb eső antik csodánál nem tudok nem megállni: egyszerre egy sarok- és félköríves ruhásszekrénnyel állok szemben. Veszprémbe kellett lemennie érte, még 25 évvel ezelőtt, mert ki akarták dobni. Múlttal teli bája és praktikuma annyira megfog, hogy mielőtt továbblépek, gyorsan kinyitom, hogy tényleg szekrény-e? Jelentem, az.
A szobaszerű konyhában biedermeier étkezőgarnitúra áll. A nagy tükör alatt etruszk szék, eredeti gobelin mintával. A következő tárgy, amit megcsodálhatok, egy bárasztal. Ha valaki nem tudná, mi az (én például nem tudtam), elmondom: egy olyan asztal, amelynek az oldalán körben kinyitható üvegajtócskák vannak, s benne a poharak arra várakoznak, hogy fölülre kerüljenek.
A nappali egyik sarkában perzsaszőnyeg és drapp bőrgarnitúra van, amely azonnal antikká válik, ha leül hozzá az ember. Ugyanis az asztal üveglapját négy vörös bronzló tartja. A barokk szoba a nappali tér utolsó állomása. A szalongarnitúrának olyan hangulata van, hogy bármelyik Molnár Ferenc darabban szerepet kaphatna.
Végezetül a hálószobában leltem rá egy ezüst kézitükörre, amelyről kiderült, hogy Teodóra legkedvesebb tárgya.
Kimondottan neki készült, belevésve ott díszlik a kihívásokat kedvelő hölgy neve.