A feszültség csendes szentélyében – Látogatás a Kelenföldi Hőerőmű egykori vezérlőtermében
Budapest legkülönlegesebb atmoszférájú termének bejárására hívunk minden kedves érdeklődőt! A Kelenföldi Hőerőmű egykori vezérlőterme máig egyike a nemzetközileg is számon tartott műemlékeinknek. Borbíró Virgil remekművének megtekintése mellett a főváros áramellátásának történetét is megismerheti, ha velünk tart épületbejárásunkon.
A bejárás támogatójegy vásárlásával vehető igénybe, melyet a helyszínen kell fizetni.
Időpontok:
– 2015. július 16. csütörtök 16:00 óra
– 2015. július 30. csütörtök 16:00 óra
– 2015. augusztus 5. szerda 16:00 óra
A bejárás időtartama: 1 – 1,5 óra
Gyülekezés: a Hengermalom és a Vízpart utca sarkán (a Hengermalom utca Kopaszi gát felőli végénél).
Előzetes jelentkezés szükséges!
Háromból egy! – Látogatás az „Új” Városháza dísztermében
Steindl Imre tervei alapján 1870-ben kezdték meg a főváros közgyűlésének otthont adó új épület építését. Az „Új” Városháza szinte teljes épségben vészelte át az elmúlt közel másfél évszázadot. Díszterme ma is a fővárosi reprezentációt szolgálja, és hál’Istennek eredeti szépségében maradt ránk az az öntöttvas lépcsőház is, amely párját ritkítja Európában.
A közgyűlés padsoraiban ülve megismerhetik Pest, Buda és Óbuda közös törvényhatósággá válásának történetét is.
A bejárás támogatójegy vásárlásával vehető igénybe, melyet a helyszínen kell kifizetni.
Időpont: 2015. július 23. csütörtök 16:30 óra
Lehetőség szerint 16:20-ra a helyszínre kell érkezni.
Gyülekezés: Budapest V. ker. Váci utca – Sörház utca sarkán.
A bejárás időtartama: 1 – 1,5 óra.
Előzetes jelentkezés szükséges!
Halló! Itt a József! – Látogatás Budapest másodikként megépült telefonközpontjában
Miért volt szükség ekkora épületre egy telefonhívás indításához? Mikortól hívhatunk telefonszámokat és hány előfizetője volt Budapestnek az 1910-es években?
A József telefonközpont bejárásakor ezekre a kérdésekre is választ kaphat.
Az átalakítás előtt álló épület hosszú Csipkerózsika-álmából éled fel. A zivataros évtizedeket megélt távbeszélőből hamarosan szálloda lesz. A szükséges átalakítások előtt talán utoljára tekinthetjük meg a részben még eredeti állapotát viselő épületet.
A bejárás támogatójegy vásárlásával vehető igénybe, melyet a helyszínen kell kifizetni.
Időpont: 2015. július 28. kedd 17:00 óra
Lehetőség szerint 16:45-re a helyszínre kell érkezni!
Gyülekezés: Budapest VIII. ker. Horváth Mihály tér – Futó utca sarkán. (A telefonközponttal szemben.)
A bejárás időtartama: kb 1,5 – 2 óra.
Előzetes jelentkezés szükséges!
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Jelentkezés és bővebb információ kérése: mienkahaz@gmail.com E-Mail címen.
Fotók forrása: www.egykor.hu www.panoramio.hu www.jozsefvarosanno.ucoz.com