Összenyitott lakás
Szeder Krausz Ági – A „LOSZ Év Pályakezdő Lakberendezője 2014” szakmai győztes munkája
Tervezési koncepció a lakásról
Kialakítási és berendezési koncepció:
Térszervezési koncepció, funkciók, helyiségkapcsolatok
A tervezési feladat egy 51 m2-es és egy 34 m2-es, új építésű lakóparki lakás egybenyitásának, új térszervezésének és berendezésének megtervezése volt egy fiatal, jól szituált, értelmiségi házaspár részére, akik gyermeket egyelőre nem terveznek. A feleség gasztroblogger, hobbija a főzés, a férj saját tervezőirodával rendelkező építészmérnök, néha azonban otthon is dolgoznia kell.
Fő térszervezési koncepció volt egyrészt a közösségi zónák és az úgynevezett intim zónák elválasztása, másrészt kisebb társaság fogadására is alkalmas közösségi terek kialakítása, az otthoni munkavégzésre való lehetőség figyelembevételével.
A térszervezés meghatározó elemei voltak az összenyitott lakás körülbelül azonos méretű, három traktusa, melyeket főfalak választanak el egymástól és a gépészeti aknák elhelyezkedése.
A középső traktusban helyeztem el a nappalit, mely közvetlen kapcsolatban van az előtérrel, így a lakásba belépő végignézhet rajta és kiláthat a nappali homlokzati falán végighúzódó loggiára is. A nappali berendezése mind a házaspár nyugodt otthoni pihenését, mind kisebb társaság fogadását is lehetővé teszi. Az innen nyíló loggiára beszélgetésre, kávézásra alkalmas kisméretű asztalkát és székeket terveztem.
A konyhát és az étkezőt egy légtérben helyeztem el, melyet a háziasszony munkája, hobbija és a pár vendéglátási szokásai is indokoltak. A konyhába az előtérből és a nappaliból is könnyen beléphetünk, valamint a nappaliból egy új falnyílás kialakításával az étkező közvetlenül is megközelíthető. A konyha kialakításánál fontos tényező volt a feleség főzés iránti szeretete, így minden igényt kielégítő módon, korszerű berendezéssel és világítással terveztem meg. A főzés során a férj, illetve a vendégek a magasított pultnál ülve nem csak beszélgethetnek a háziasszonnyal, de kóstolgatni is tudják a főztjét. A főzőpult feletti elszívónak és világításnak gipszkarton álmennyezetet terveztem, mely kialakításában a bútorozás vonalvezetését követi. A konyhából közvetlenül nyílik az északi ablakon át természetes módon szellőztethető kamra.
A bejárati ajtók közül a bal oldali, a lakás felől elfalazásra kerül, míg a jobb oldali korszerű, modern és biztonságos ajtóra lesz cserélve. Az előtér tervezésénél fontos volt, hogy mind a házaspár, mind a vendégeik számára kényelmes legyen az érkezés és az elindulás, így a nagyméretű beépített szekrényeket nem csak tárolásra, hanem a cipők, kabátok akár ülve történő fel- és levételére is alkalmas módon terveztem meg.
Az építészmérnök férj igénye volt, hogy az esetenkénti otthoni munkát akkor is csendes, nyugodt körülmények között végezhesse, ha felesége épp barátaival főz, így a home-office az előtérből, a lakás közösségi tereitől szeparálható módon nyílik. Az előtérből nyílik a vendég WC és háztartási helyiség is, ahol a mosó- és szárítógép is helyet kapott.
A lakás bal oldali traktusában helyeztem el a hálószobát és a fürdőt, melyek a nappaliból tolóajtóval nyíló közlekedőből közelíthetőek meg. A közlekedőben helyet kapott egy kényelmes beépített szekrény is. A hálószobából nyíló loggián elfér egy napozóágy, mely kellemes időben pihenésre szolgál.
A férj a szakkönyveit a home-office-ba tervezett könyvszekrényekben, míg a feleség a konyhapult oldalába, ill. az étkezőbe tervezett könyvespolcokon tárolhatja.
A loggiákra néző homlokzati nyílászárókat korszerű fa – alumínium, bukó – nyíló teraszajtókra, illetve ablakokra cseréltem, a szárnyak közé beépített árnyékolóval, az eredeti nyílászárókkal azonos méretben.
A meglévő válaszfalak a bontási terven jelölt helyen elbontásra kerülnek, illetve mindkét főfalon a meglévő nyílások mellé a statikai szakvéleményt szem előtt tartva egy-egy újabb nyílást terveztem. Az új válaszfalak az építési terven jelölt módon kerülnek kialakításra.
Stílus kialakítása, stílusbeli egységesség elérése és eszközei, optikai eszközök alkalmazása
A megrendelők életvitele mind a munkájuk, mind a barátaik tekintetében a városhoz köti őket. Így esett a választásuk erre a két összenyitható, újépítésű lakóparkban elhelyezkedő lakásra. Szeretik maguk körül a letisztult, fiatalos formavilágot, fontos számukra az otthonosság és az igényesség. A lakás stílusa ezen igényükhöz alkalmazkodik.
A feleség különösen kedveli az egzotikus konyhaművészetet, melynek nem csak ízvilágát, de színvilágát is szereti mindkét megbízó. Így ihlették a keleti fűszerek a lakás berendezésének és burkolatainak színvilágát.
A lakás lakberendezési stílusának fő jellemzője a kevés, de igényes bútorok elhelyezése a térben, minőségi anyagok használata, egyszerűség és elegancia, letisztult formavilág.
Az egységes stílust mind a berendezés és bútorok formavilágával, mind anyaghasználatával és színvilágával értem el. Minden helyiségbe strapabíró, egységes színárnyalatú padlóburkolatot terveztem. A fürdőszobába és a vendégvécébe vinyl, míg a többi helyiségbe laminált padló kerül lerakásra.
A burkolatok használata és az egybenyitott terek optikai eszközként is szolgálnak a tágasság-érzés elérése érdekében.
Világítástechnikai megoldások
A megrendelő külön kérése volt a világítás korszerű, minden igényt kielégítő megoldása, így mennyezeti lámpákat, függőlámpákat, spotokat, falikarokat, álló- és asztali lámpákat ennek megfelelően terveztem be a lakásba. A választásnál a legfontosabb a modern formavilág mellett, a környezetbarát és gazdaságos megoldások alkalmazása volt, mint például a LED izzóval is használható világítótestek.
Anyaggyűjtési koncepció:
Anyagminőség meghatározása
A stílusigénynek megfelelő anyagok használatára törekedtem: jó minőségű, közép és felső kategóriás bútorok, textíliák használata. Mind anyaghasználatban, mind színvilágban az otthonosság és igényesség érzését alakítottam ki a pár otthonában.
Beszerzési források
A berendezési tárgyaknál fő koncepció volt, hogy megbízható, igényes, mindig a minőséget és a korszerűséget előtérbe helyező forgalmazóktól kerüljenek beszerzésre. Így esett a választás többek között az Europa Design Hungary Zrt. által forgalmazott bútorokra, a Miele Kft. háztartási gépeire, a Parador burkolatokra és az Internorm Ablak Kft. külső nyílászáróira. A beépített bútorok egyedi tervezés alapján kerülnek kivitelezésre (pl.: gardróbok, konyhabútor, egyedi polcok, szekrények).
Szeder Krausz Ági
építész, lakberendező
A „LOSZ Év Pályakezdő Lakberendezője 2014” szakmai győztese