Mint ahogy maga az ország lakossága, olyan sokféle az Egyesült Államok, illetve Kanada építészeti és lakberendezési stílusa is. Bármerre utazunk, a kulturális sokszínűség, a stílusok egymás mellett élése az egész észak-amerikai kontinensen kézzelfogható.

 

Egyre bővülő Európai Uniónk ugyan szintén multi-kulturális, ám jóval homogénebb. A határok megnyílásával és az életkörülmények javulásával a nyugati kultúra további szabad stílusáramlása Magyarországra is elkerülhetetlen. Ebben nem elhanyagolható szerepet játszik a turizmus, ám nem felejtkezhetünk meg a mozi és televízió által sugárzott Hollywood-i filmek és szappanoperák – tudatalattinkra ható – ízlésformáló mivoltáról sem.

Egy képzeletbeli utazásra invitálom most az olvasót, egy játékra. Amelyben tíz képet mellékeltem jó példájául annak, hogy hogyan lehet ugyanazon szobából, teljesen azonos formájú és stílusú bútorokból és berendezési tárgyakból, pusztán a színvilág megváltoztatásával egymástól teljesen elütő, különböző hangulatú enteriőröket létrehozni.

Példáinknak nevet is adtam (hangulatuk alapján), de természetesen ezek nem kizárólagos jellegűek, és a leginkább jellemzőjegyek alapján születtek. Hasonló stílusú szobák azonban bárhol elképzelhetők. Nálunk is!

Az eredmény csak az Önök ízlésén és lakberendezőjük tehetségén múlik.

 

Western

Western Erősen maszkulin hatású enteriőr. A férfiasságot kihangsúlyozza a természetes kőből rakott fal, a bőr-karfájú, durva, okkersárga szövettel kárpitozott ülőgarnitúra. Az egyszerű barna-vörös-sárga színtónusok otthonos melegséget, a letisztult vonalak a könnyen tisztántarthatóságot sugallják. A terméskő-bőr kombináció western (cowboy-os) hangulatot áraszt. A férfias feszességet a rubinvörös függős kristálycsillár, a vörös párnák, és az egyszerű üveghengerben álló virágok oldják. A vörös szín – mint kiegészítő – visszaköszön a padlószőnyegben is. A feketeburájú, átlátszó üveglámpa eleganciát sugároz, a zongorához szmoking dukál. Az asztalon levő italok és a hanyagul odadobott könyvek azt az érzést keltik, mintha a szoba lakója csak éppen kiszaladt volna valamiért a konyhába.

 

English country

English countryMásodik példánk angol-amerikai hatásokról árulkodik. Ez tetten érhető a tipikus angolos rózsamotívumú, virágos, nagymintás kárpittal borított ülőgarnitúrán. Az ülőgarnitúra mögött vörös, kínai paraván látható, ami a távol-keleti gyarmatokra, illetve kínai bevándorlók (lásd: China-town) hatására utal. A zöld-vörös alapszínek visszaköszönnek a kiegészítőkben, mint pl. a plaid-kockás párnák. A természetes anyagból készült szizál szőnyeg és a falak halványbarna-borsózöld színe is a nyugodt vidéki hangulatot idézik. A fajansz lámpa hófehérségét a bankárzöld ernyő kiemeli. A zongora és a bútorok lakkozott felszínű fája időtlenséget, tradicionalitást sugárzó, több generációt is kiszolgáló stílust sugall. Olyat, amiben a család minden tagja a nagyszülőktől a gyermekekig otthon érzi magát.

 

Mediterrán

MediterránA harmadik lakás határozottan mediterrán hangulatot hordoz. A szokásos vörös-sárga színeket (lásd: spanyol zászló!) azonban a fényes lakkozott, politúros bútor felszínek és a hideg, kékes-árnyalatú üvegtárgyak (pl. lámpa, kristálycsillár, váza, italos készlet) visszafogják, nem engedvén túlmelegedni a tekintetet. A terrakottát idéző, organikus színárnyalatú szizál szőnyeg a mezítlábas használatot éppúgy, mint a cipővel való rálépést jól tűri. Az itt-ott előbukkanó lakk-fekete kiegészítők és bútorélek csak fokozzák a visszafogott eleganciát.

 

New York loft

New York loftNegyedik lakáspéldánkban határozottan tetten érhető, a visszafogott, férfias elegancia – amit a vörösbe hajló bőrbútor és barna szekrények egyensúlya – sugároz, már-már a ’30-as évek ArtDeco-ját megidéző szellemében. A puha, süppedős, fekete szőnyeg, a fényesen csillogó, fekete selyem párnák csak még jobban hangsúlyozzák a Ralph Lauren/Calvin Klein stílusú, modern, ámde kortalan eleganciát. A matt felszínű bútorok és a zongora nem tolakodik előtérbe, sőt kiváló hátteret ad a bőrkanapé nemességének kiemelésére. Üde színfolt a zöld, élő virág, ami becsempészi a természetet és oldja a feszes, kissé formális hangulatot. A fekete függős kristálycsillár szokatlan, majdnem pimasz játékossága felhúzza a tekintetet a szoba hátsó sarkába, kitágítva ezzel a teret.

 

Hollywood

Ez a szoba akár Marilyn Monroe-jé is lehetne, csak éppen a rúzs és piperetükör hiányzik az asztalról. Fehér, lakkozott (egy kicsit a svéd Gusztávian-stílust idéző) bútoraival, fekete bőr kanapéjával, és vastag, süppedős, bolyhos, hosszúszőrű szőnyegével szexis, nőies – ám távolságtartó – hatású. Ezt erősíti a kristálycsillár, ami itt arannyal, üveggel gazdagon megrakott és frivol csillogást ad a szokatlanul elegáns, fehér zongorának

A túl édes hangulat kialakulását azonban a kék hidegsége gátolja meg. A sárga kiegészítők ősidők óta kiváló kísérői a kéknek, itt is ellensúlyként szolgálnak.

 

Francia ízek

Francia ízekElőző képeinken már a kék és a bordó árnyalatok külön-külön is előfordultak, itt azonban egy térben, egymás mellett láthatók. A sötét fal nemes hátteret ad a fehér, egyszerű vászonnal kárpitozott ülőgarnitúrának, melyen a fal színével megegyező díszpárnák kelletik magukat. A fehér kanapé hívogató, és beszélgetésre, illetve lábfeltevős házimozizásra egyaránt alkalmas. A fényes politúrú fekete bútorok valamint a zongora nem hivalkodnak, sőt szinte eltűnnek a térben. A halványkék padlószőnyeg eleganciát sugároz és automatikusan a cipő levételére ösztökél. Határozottan érzéki enteriőr, kissé franciás ízekkel.

 

Távol-kelet

Távol-keletHatározott távol-keleti befolyásról árulkodik a képen látható enteriőr. Kínát idéző jelek: a vörös fal, a kék-mintás kínai porcelánlámpa, és az aranymintás fekete paraván. A feketére festett ablakkeret és a tatami-szerű szizál szőnyeg azonban egy másik távol-keleti kultúrát, a japánt juttatja eszünkbe. Bár a zongora és a kristálycsillár jellegzetesen európai darabok, mégsem hatnak idegenül a távol-keleti motívumokkal átszőtt szobában, sőt inkább az egyensúly megtartását segítik elő. Eleganciájuk operaházi, koncerttermi ízt csempészett a szobába. Úgyszintén az egyensúly miatt van szükség a zöld kanapéra, e nélkül a szoba túlságosan izgató hatású lenne. A barna rózsafa bútorok és az egyszerű, hengeres vázába tett élővirág is egyaránt a díszletszerűséget, a túlságosan ázsiai hatást oldják.

 

Karib-szigetek

Karib-szigetekVilágos, napfényes szoba, amiből sugárzik az életvidámság. Mindez a jellemzően karibi, mályvaszínű falaknak, valamint a fonott, rattan ülőgarnitúrának és paravánnak köszönhető. Érdemes megfigyelni, hogy a – már előző képeken is több helyen felhasznált – szizál (fonott tengerifű) szőnyeg milyen jó szolgálatot tesz itt is, tökéletesen illeszkedve az enteriőrbe. A formás, fényesre lakkozott felszínű fekete bútorok gyarmati eleganciát sugároznak. A kanapé párnái fekete, stapabíró szövettel kárpitozottak, azt az érzést keltve, hogy akár fürdőruhában is ráhuppanhat az ember. A szinte monokróm egyszerűségben üdítő színfoltként vonzzák a tekintetet az asztalon hanyagul heverő piros könyvek és a vörösboros üveg, melyek az életigenlő, kariban laza és napos oldalát idézik elénk.

 

Afrikai szafari

Afrikai szafariBár a zebrabőr szőnyeg és a párducmintás párnák határozottan Afrikát juttatják eszünkbe, a lakás mégis leginkább kaliforniai, Los Angeles-i jegyeket hordoz magán. Erre utal az elegáns, csokoládébarna kárpitozású ülőgarnitúra, az arannyal szegett mahagóni színű bútorok és az elmaradhatatlan aranyszélű óriástükör, valamint a benne visszatükröződő leopárdmintás ernyővel kombinált porcelán lámpa. A szivacsolásos technikával festett fal sárgás föld-színeivel igen jól illeszkedik a szafari-stílushoz, és éles kontrasztot ad az arannyal gazdagon díszített kristálycsillárral. Bátorság és extravagancia, igen ez jellegzetesen Kalifornia stílusa.

 

Tavaszi színek

Tavaszi színekMint egy verőfényes nap hóolvadáskor, olyan hangulatot áraszt ez az enteriőr. Itt-ott még kilátszik a hó, ezt jelzik a tojásfehér színű asztalok, a fehér porcelánlámpa és a kanapén látható türkiz-mályva csíkos, selyempárnák. Üde, mosolygós, ám még jegesen hideg az ég, ezt jelzi türkizkékjében játszó fal, amit a tavaszi föld ébredező csokoládébarnája erősít, kanapé képében. A nap fényesen tündököl, aranyozott kristálycsillárnak álcázva magát. A természet már utat tör, a hó alól kibúvó hóvirágokat és nárciszokat idézi paraván friss zöldje, illetve a szizál szőnyeg sárgás árnyalata. A hengeres vázában pompázó kálaliliomok pedig már az ébredő természet megállíthatatlanságát hirdetik. Kicsit költői? Meglehet, de lehet-e mosoly nélkül megállni ezt az üde szobabelsőt, ami vendégekért kiállt.