Már a cím is oximoron. Hogyan lehet valami modern, ami a régire visszatekintő?

 
Nos, lássuk csak. Azzal kezdeném, hogy a címbeli fogalmak talán megérnek egy rövid szómagyarázatot.

 

Mi a „modern”? A szinonima szótár szerint a modern = korszerű, aktuális, haladó és mai. Modern tehát az, ami új, ami fejlett, ami előremutató – egyszóval minden, ami jelen életünket – a hagyományokkal való szakítás árán is – jobbá kívánja tenni.

 

Mi a „retró”? Evvel a fogalommal egy régebbi korba visszatekintő, azt felidéző stílusjegyeket magukon hordó tárgyakat és irányzatot illetjük. A retró a leggyakrabban a 60-as, 70-es évek, azaz a közelmúlt emlékeit idézi elő, olyan emlékeket, amiről a köztünk élő idősebb – vagy éppen még csak középkorú – lakosság jelentős része hordoz emlékeket. A retró épen ezért sikeres irányzat a civilizált világ minden táján. Olyan alig elmúlt korszakot idéz meg, amelyben a reklám még csak gyermekcipőben járt és mai szemmel megmosolyogtató, ahol a beat majd a disco zene hangereje meg sem közelítette a mai heavy metal istenek decibel orkánját, ahol a naivabb és lassúbb életritmus – így visszatekintve – vágyakat ébreszt egy a mainál békésebb/nyugodtabb életmódra. Az anakronizmus ott jön, hogy mindez néhány évtizede még határozottan és nagyon is modern volt. Mára azonban az akkori „modern” viszont már csak emlék és „retró”.

 

Modern retro

 

Ennyit a szómagyarázatról. De hogy jön ez ide? – kérdezhetnék – Végül is itt most a lakberendezésről van szó, nem? Hát éppen ez az. Sehol másutt, mint a forma tervezésben (design) nem fogható meg jobban a stílusok változása. És a lakberendezés (interior design) szoros kapcsolata a formákkal és terekkel külön magyarázatot sem igényel. A festészet, szobrászat és építészet alkalmazott kistestvére a lakberendezés, ami minden éppen aktuális divatirányzatot átvesz, és magába olvaszt.

 

Nem volt ez másként az előbb felemlített hatvanas / hetvenes években sem. Az akkori útkeresés eredményei, és a ránk köszöntött „műanyag korszak” vívmányainak tömeges alkalmazása mára már megszépítő távolságba került. Ennyi év távlatából azonban egyértelműen kiviláglik, mik azok a stílusjegyek, formák és színek, melyekben újat és időtállót hozott e korszak. Ezen – akkori – újdonságok a mai szemmel nézve még mindig frissek és lakberendezőként is felvállalhatók. Talán éppen ez magyarázza felnőttkorba ért gyermekeink lelkesedését, amivel apáik stílus irányzatából merítve, próbálják reprodukálni – persze megfiatalított és valóban „modern” kísérőelemekkel – a nemrég letűnt hangulatot. Azt a hangulatot, ami fiatalos volt amikor megszületett, és ami új köntösben visszatérve ismét üdítően hat.

 

A képen látható hálószoba kiválóan példázza mindezt. Van valami kortalan elegancia, rendezett tisztaság, múltba tekintő előremutatás a design-ban.

 

Modern retro 2

 

Józan ésszel szinte senki – de legalábbis csak kevesen – választanák a fáradt okkersárgás-borsózöld kísérőjeként a levendula árnyalatú fekete és szürkés-kék színeket. A fotó azonban egyértelművé teszi az ősi mondást: bátraké a szerencse. Ám nem csak a színvilág teszi retró hangulatúvá a szobát, a formák éppen olyan fontos szerephez jutnak. A mélyen lelógó henger-alakú lámpák és azok mintás ernyője egyszerűséget sugall. A szinte puritán szerkezetű ágy és magasított háttámlája kortalan, egy mai modern, vagy minimál stílusú lakásban is megállná a helyét. Az éjjeli szekrényként funkcionáló bútorok egymástól elütő kubista formái jól illenek a szobába. A díszpárna mintája pop-art hatású, kézimunka jellege a korra jellemző, miként az ágytakarón végigfutó domború zsinóros-díszítés is. A tapéta színe és mintája jellemző volt a hatvanas/hetvenes évekre, és így tökéletes összhangban van a szoba egészével. A párnák, a takaró és a tapéta együttese – a 30 éve igen népszerű – Vasarely festményeket juttatja eszünkbe. A cserélhető kockákból álló padlószőnyeg határozottan mai, XXI. századi megoldás, ám a szoba egésze úgy modern, hogy közben maradéktalanul megfelel a hatvanas éveket idéző retró hangulatnak.