Névjegy
„Nekem nagyon egyszerű ízlésem van, mindenből a legjobbal vagyok megelégedve.” O.W.
Szerencsésnek mondhatom magam, amiért az első hazai csoportok egyikében végezhettem lakberendezőként, így részese lehettem egy nagyon izgalmas folyamatnak, közös munkának, amit kollégáimmal együtt mesterségünk megismertetésért, elfogadtatásáért végeztünk.
Mit tud egy lakberendező?
Meggyőződésem szerint legfontosabb tulajdonsága, hogy képes harmóniát és rendet teremteni, összehangolni a formákat, anyagokat és színeket, mindezt pedig úgy teszi, hogy a berendezés kiszolgálja használóját, hogy az adott életmódnak, ízlésnek maximálisan megfeleljen.
Bármilyen stílusban is tervezzünk, ha jól dolgoztunk egyéni kézjegyünk minden esetben föllelhető.
Az adott feladat folyamatosan foglalkoztat. Utazás, főzés, pihenés közben is tervezek. Mindig filmszerűen látom az adott teret. A maximális funkcionalitáson túl minden apró részlet foglalkoztat: a bojt, a gomb, a kavics, a fényudvar a falon…, Minden, amitől teljes lesz az összhang. Mire elkészül egy ház, lakás vagy akár egy közületi tér, már teljesen a magaménak érzem.
Olyan otthonok megteremtése a célom, ami mértéktartó renddel veszi körül lakóit, ami csak egyszeri és csak az adott személyeknek szóló. Lehet bármilyen stílusú, kevés vagy sok pénzből készülő, mindig igényes és törekszik a legjobbra.
Szakmai önéletrajz
Eredetileg rajz-népművelés szakot végeztem, majd 17 évig tanítottam.
Lakberendezői képesítésemet a Junior Art Center Lakásművészeti Magániskolában szereztem 1995-97-ben.
Azóta vagyok tagja a Lakberendezők Országos Szövetségének is, 2001-19. a szervezet Etikai Bizottságának elnökeként.
1997-től 12 évig az Otthon magazin munkatársaként az olvasók leveleire adtam lakberendezési tanácsot, illusztrációkat készítettem, illetve a Berendeztük rovat számára dolgoztam.
1998-ban a Lakástrend ’98 pályázat második helyezettjeként egy hónapig volt látható kiállításunk a Milora Interior üzletében.
2000-től tanítok művészettörténetet, lakberendezési és tervezési ismereteket.
Kamarai szakképzési szakértőként, vizsgaelnökként rendszeresen vizsgáztatok lakberendezőket, műtárgy- és bútorbecsüsöket.
2002-ben a Bútorvilág kiállításon másodmagammal egy high-tech lakás tervezésére és megvalósítására nyílt lehetőségem.
Kolléganőmmel létrehoztuk a Csiganna lakberendezési, képzési műhelyt.
Rendszeresen tartok előadásokat stílusismereti és lakberendezési témakörben, számtalan szakcikket publikáltam.
Több munkámat is bemutattam folyóiratokban és televíziós lakberendezési magazinokban.
Fő működési területem házak és lakások belső terének komplett tervezése, megvalósítása, de foglalkozom üzletek, irodák berendezésével is.