Villa a város szélén

 

Vannak házak, amelyek úgy rabul ejtik az embert, hogy nem tud szabadulni attól a gondolattól, benne kell otthont teremtenie családjának. Akkor is, ha más a tulajdonos, más családok lakják, túlságosan lerobbant állapotú és egyébként is túl nagy. És mégis…

Vendéglátóink 2000-ben beköltöztek egy ilyen házba. A felújítási munkálatok több, mint négy évig tartottak, mégsem volt minden kész és főleg átgondolt. A berendezésre alig maradt idő és energia. A költözés előtt közvetlenül, sebtiben meghozott döntések az évek során egyre zavaróbbak lettek, bár az a használatban beigazolódott, hogy a méretes villa helyiségei, térkapcsolatai jól szolgálták nem csak a szűk család, hanem az ország távolabbi vidékeiről idelátogató családtagok kényelmét is. Viszont a földszinten kevés volt a fény és a sötét helyiségek súlyos bútorai között kedélytelen, szomorkás hangulat uralkodott. Feladatom a sötétség száműzése volt elsősorban.

Az elrendezés, a bútorok, a nappali kézzel csomózott szőnyege és a festmények mind megtartandók voltak. Ezek után túlzás az a megállapítás, hogy szabad kezet kaptam a tervezéshez? Pedig valójában így történt, és a kötöttségek inkább inspirálóan hatottak a munkámra. Az alkalmazott színeket jobbára meghatározta a szőnyeg, a hangulatot pedig egy régi családi darab, a metszett üveges zsúrkocsi. Ez utóbbi mintája pl. visszaköszön a beltéri ajtó üvegein, nőies finomsága az ablakok függönyén.

Az első telefonbeszélgetésünk után a ház asszonyától több oldalas levelet kaptam, amelyből nem csak a ház viszontagságos történetét ismerhettem meg részletesen, hanem a családét is. Szinte régi ismerősként utaztam később a helyszínre, hogy megtapasztaljam a „hely szellemét”, ahogy mondani szokták. Mert minden egyébről pontos méretek, fotók és listák álltak rendelkezésemre. Most, amikor ezt a lakásbemutató szöveget írom, átolvastam a kívánságok listáját. Megnyugtatóan tapasztaltam, hogy a fatüzelésű kandallón kívül nem maradt teljesítetlen kérés. Azt is beterveztem eredetileg és küzdöttünk érte, de sajnos a felújításban nem részesülő házrészek komoly rombolása nélkül nem lehetett kéményt építeni számára.

Amíg azonban a szakértő véleményre vártunk, beleszerettünk a kandallóhoz választott természetes kőbe, ezért kerültek a velük burkolt pillérek a nappali kiemelt helyére, a meglévő TV-s szekrény köré, egyben a szükséges vezetékeket is elrejtve. S hogy természetes, halvány türkizbe hajló bézs színük és struktúrájuk jól érvényesüljön, falikarokat terveztem a megvilágításukhoz. Hogy a tapétát választottuk-e a kőhöz, vagy a követ a tapétához, ezt már nehéz lenne megmondani, minden esetre kellemesen harmonizálnak egymással. Az előszoba, az étkezős nappali és a konyha minden fala burkolatot kapott. A tapétát társítottuk kővel, festett fa és mdf kombinációjával, illetve a konyhában kerámiával. (A felületek előkészítésénél a girbegörbe falak és a hepehupás felületek nem kevés plusz munkát okoztak a kivitelezőknek és bosszúságot a háziaknak is.)

A beköltözéskor a bútorok egyedi asztalos munkával, fából, vagy furnéros kivitelben, igényes minőségben készültek, tehát lecserélésük nem jöhetett szóba. De kisebb átalakításon átestek, hogy az étkező és a társalgó rész közé újonnan épült térelválasztóhoz méretben és a funkciókat jobban szolgálva illeszkedjenek. A lakásban számos festmény látható, szlovákiai és hazai kortárs festőművészek alkotásai. Mellettük családi fotókon a régi idők családtagjai is jelen vannak a család minden napjaiban.

A múlt ápolása egyébként is rendkívül fontos a család számára. Erről tanúskodnak a ház asszonyának hozzám írt sorai: „Nagyszerű érzés számunkra, hogy a ház, ahol élünk, sok generáción átívelő üzenetet hordoz. Hozzánk került a stafétabot, hogy a közel 130 éve alakuló épületet eredeti karaktere, patinás részleteinek megőrzése mellett saját igényinknek megfelelően korszerűsítsük.”
Nagy örömmel nyújtottam hozzá segítséget.

Krebsz Zsuzsanna 
lakberendező