Egy őszinte lakás

 

Ez az otthon nem letisztult a mostanában lépten-nyomon használt értelemben, de nincs benne semmilyen felesleges berendezési tárgy. Nem mondható design lakásnak, de van egyedi, a tulajdonosokra jellemző stílusa, hangulata.

Két fiatal építész, Csilla és Dávid újlipótvárosi otthonában jártunk, melyet két évvel ezelőtt vásároltak meg. A ház érdekes módon 1944-45-ben épült, és talán az ostrom alatti zavaros idők miatt, de nem volt fellelhető az eredeti építészeti terve. Érdekes, hogy az elmúlt 70 évben ugyanannak a családnak a tulajdonában állt, akik érthető módon nehéz szívvel váltak meg tőle.

Mivel a lakás műszakilag soha nem esett át felújításon, minden elektromos vezetékét, csatorna és víz bekötését cserélni kellett. Sajnos a két nagyobb szobát összekötő kétszárnyú ajtón kívül minden külső, belső nyílászáró is cserére szorult. A jó állapotúnak tűnő parkettán is a vártnál súlyosabb nyomott hagyott a sok évi használat, s bár a felszedése és újrarakása, csiszolása, lakkozása költségesebb volt, mint egy új laminált padló beszerzése, mégis a megmentése mellett döntöttek. Ahogy a berendezési és dísztárgyak többsége is már meglévő, családon belül fellelt, megörökölt vagy máshol leselejtezett darabok, melyeket átfestettek vagy új funkció szolgálatába állítottak. Ezek a tárgyak ugyan nem képviselnek komoly értéket, újrahasznosításuk mégis értékmentésnek minősülnek. Személyessé, egyedivé, rájuk jellemzővé teszi otthonukat például a dédapai hagyatékban talált óraalkatrészekből alkotott fali óra, a nagyapa lőszeres ládája, vagy csak egy vázaként szolgáló, átfestett borosüveg.

A szokásos lakberendezési munkámra itt érthető módon nem volt szükség, inkább csak tanácsadóként voltam jelen, és a beszerzéshez, kivitelezéshez igyekeztem megbízható szakembereket ajánlani. Bár a lakás tágas, szép, világos terekkel rendelkezett, ezt házigazdáink még fokozták azzal, hogy a nappalit a halltól elválasztó üvegajtós falat megszüntették. Ezzel nagyobb társaság fogadására is alkalmas nappali-étkező-dolgozó teret hoztak létre. Viszont meglepően szűk, nehezen berendezhető volt a 180 cm széles konyha, ahol két személy napi étkezéshez is helyet kellett biztosítani, valamint az ablaktalan, de két ajtóval is rendelkező fürdőszoba. Szerencsére a tárolás gondját nagyrészt megoldották az eredetileg itt lévő beépített szekrények az előszobában és a régi hall területén. A szekrényekből már kiszoruló konyhai holmik számára pedig rendelkezésre állt egy szellőzéssel is ellátott kamra. Itt van helye a fiatalok által következetesen gyűjtött szelektív hulladékoknak is.

A lakásba kerülő burkoló lapokat, tapétákat, textileket nagy gonddal választották ki a tulajdonosok. Semmit nem bíztak a véletlenre. Például a fürdő és a WC burkolásához a pontos kiosztást nem papíron, hanem a nappali padlójára kirakva kísérletezték ki. A konyha falára kerülő egyedi képösszeállítást pedig hosszas keresgélés, gyűjtögetés eredményeként Csilla válogatta össze az internetről, és montírozta nyomtatható formára. Mivel sem a főzőlap, sem a mosogató nem a közelében van, csak egy sínben futó üveglap védi a művet, s ha megunják, könnyen lecserélhető. Saját fotók, rajzok és apróbb berendezési tárgyak teszik másokéval össze nem téveszthetővé ezt a lakást, amely nem akar másnak, többnek látszani, mint ami, fiatal pár saját igényeire szabott első közös otthonnak.

Befejezésül idézzük Dávid gondolatait arról, mit jelent számukra ez az otthon: „Igyekszem elkerülni azt a vonzó gondolatot, hogy készként tekintsek a lakásunkra. A befejezett, letudott műalkotás képe helyett egy folyamatosan fejlődő, elavuló és megújuló rendszerként szeretnék rá tekinteni. A szobák tele vannak talán soha meg nem valósuló lehetőségekkel, a környezet követi a közös életünket, és nem az egy-egy teljes körű felújítás közti elöregedés útját járja be. Számomra így lehet a lakásunk kettőnk saját, friss élettere.”

 

Krebsz Zsuzsanna 
lakberendező