Krebsz Zsuzsanna - Színesen szépen

Színesen szépen

Vendéglátónk elfoglalt üzletember, aki a szabadidejét gyermekeivel és párjával szereti tölteni, nem beszerzéssel és kivitelezéssel. Nem először találkoztunk, amikor a Kleopátra Házban található lakását megvásárolta. Bizalmát előző otthona, majd irodája berendezésével nyertem el.

Amikor először jártam a lakásban, még az előző tulajdonos lakott benne a családjával. A jó beosztású, kellemes alapterületű lakás rendezettnek tűnt, nem volt lelakott állapotban. De amint elkezdődtek a kivitelezés munkálatai, sorra derültek ki olyan hibák (szigetelési hiányosságok, rosszul záródó nyílászárók, hepehupás falfelületek stb.), amelyek nem tették volna lehetővé Imre magas minőségi követelményeinek megfelelő berendezés megvalósítását. A két hónapra tervezett kivitelezés ennek következtében fél évre húzódott el, de semmi fontos dologban nem kényszerültünk kompromisszumkötésre. És elmondható, hogy a lakberendezési terv következetesen, csorbulás nélkül megvalósult.

Megbízóm sikeres középkorú férfi, akiben a férfias vonások mellett mindig jelen vannak a lágyabb, nőiesen romantikus jegyek is. Igyekeztem ezt a berendezés megtervezésénél maximálisan megjeleníteni, összeilleszteni a nőies és férfias formákat, színeket, vonalakat. Mert ez a lakás tulajdonképpen egy legénylakás, ahol azonban gyakori szállóvendég Imre élete párja és a gyermekeik.

Krebsz Zsuzsanna - Színesen szépen

Nagyvonalú tágasságot eredményezve a hálószobákon és a két fürdőnk kívül egy térben helyezkedik el az előszoba, gardrób, étkező, konyha és a nappali. Ez az eredeti építész terven is így szerepelt. Így azonban a 6 db ajtóval és a nagy üvegfelületekkel kiegészülve alig maradt a berendezéshez használható falfelület. Ezért került egy gipszkartonból szerelt, körbejárható fal a konyha és a nappali közé. Egyik oldalán a tv kapott helyet, a másikon pedig lehetővé vált általa egy olyan két soros, sőt szinte U elrendezésű konyha kialakítása, amely a gyakran főző háziúr minden igényét kielégíti úgy, hogy közben nem szakad el a nappaliban játszó gyermekeitől, de a főzéssel járó esetleges rumli nincs szem előtt. A konyhai munkák technológiai sorrendjéhez illesztve áthelyeztük az eredeti gépészeti és elektromos kiállásokat is. Ami a főzőlap, illetve a hozzá csatlakozó páraelszívó esetében nem volt egyszerű mutatvány. Az étkezés helye ideálisan kapcsolódik a konyhához. Bélelt, férfiasan barátságos hangulatáról a teret jótékonyan tágító poszter tapéta és a kellemes helyi fények gondoskodnak. És persze az ide készített egyedi étkezőasztal a kényelmes kárpitozott székekkel. Az itt alkalmazott színek az egész lakáson végigvonulnak.

A nappali elsősorban a beszélgetések és a filmnézések színhelye. Ehhez alkalmazkodva terveztem ide a meghitt összebújáshoz ideális kétszemélyes fotelt, amelyből egyformán élvezhető egy jó film, egy izgalmas könyv vagy a bronzszínű kerámiával burkolt fal elé telepített bioetanol kandalló tüze. Ha kedvenc helyet kellene választani a lakásban, az egyik biztosan ez lenne. Bár versenyben állna vele a pici (150×150 cm-es alapterületű) fürdő is, ahol a falsík mögötti szerelvényeknek és a precíz kivitelezésnek köszönhetően olyan kényelmes zuhanyzót sikerült kialakítani, hogy a kádas, szintén kellemes hangulatú, nagyobb alapterületű fürdőszobát alig használják. Fontos célom volt a berendezés tervezésénél, hogy mindkét fürdőszoba mentesüljön a mosógéptől. Erre azért is nagy szükség volt, mert szárítógépnek egyikben sem lehetett volna helyet szorítani, viszont az előszoba tágassága lehetővé tette nagy tároló hellyel rendelkező gardróbszekrények beépítését, ahol a gépeknek is kényelmesen használható hely jutott. Egyébként minden bekerülő háztartási gép esetében döntő szempont volt, hogy lehetőleg ne zavarják működés közben a család nyugalmát. Többek között ezért esett a választás a Miele gépeire.

A viszonylagos tágasság megőrzését szolgálja a közös terek azonos, magas minőségű laminált padló burkolata. A hálók a tapétákkal harmonizáló, finom tapintású kukoricarost szőnyegpadlót kaptak. Az ágyak a praktikum jegyében felnyíló kerettel készültek. A kényelmet a matracokon kívül egyedileg készített, tűzött falikárpitok szolgálják. S bár minden ablakon redőny van, az otthonos hangulatról fényáteresztő és dekor függönyökkel is gondoskodtunk.

Imre azzal fogadott a fotózás reggelén, hogy olyan hosszan gyönyörködött lakása esti hangulatában az előző éjszaka, hogy alig aludt valamit. Sajnálja is kissé, hogy hamarosan új családi házba költözik, s ezt a kellemes otthont mások fogják élvezni. De ez nem hirtelen döntés eredménye, hiszen eleve csak néhány hónapos itt lakásra rendezkedtünk be, ami ilyen színvonal esetében ritkán adatik a lakberendezőnek.

 

Krebsz Zsuzsanna 
lakberendező

fotó:

Berényi János


Lakberendezés és szöveg:

Krebsz Zsuzsanna