Szintlépés a fürdőszobában
Újabban más idők járnak a fürdőszobákban is. A külvilág lehetőségeinek a bezárulása miatt egyre többen igénylik, hogy ez a helyiség a megszokott tisztálkodási funkciók mellett rekreációs célokat is szolgáljon. Ezért terveztem egy galériás fürdőszobát, amely a napi, sietős, valamint a lassú, ráérős használatot egyszerre képes kiszolgálni egy házaspár számára.
A két féle elvárásnak rendeltem alá az egymást kiegészítő praktikus és esztétikai jellemzőket, és ugyanezeknek az igénynek felel meg a térkiosztás is.
alsó szint
felső szint
A fürdőszoba bejárata a galéria alatt nyílik. Belépve jobbra található a szekrénybe épített mosdó, fölötte tükör, mellette a WC, eddig semmi különös. Itt még nem dőlt el, hogy a lépcső alját is bepolcozzuk-e, vagy az alsó lépcsőfokok alatt, a mosógép mögött egy oda szabott tároló szekrénnyel beépítjük-e, de mindkettő lehetséges. A mosdóval szemben, a sarokban a fix üveggel határolt épített zuhanyfülke, amelybe a kád vége felől lehet belépni.
Tovább haladva befelé növekszik a komfort. Beljebb egy nagyobb kád és mellette a saját tervezésű, íves pipere asztal kapott helyet. Fölé a falra ovális, antik tükör került, a sminkeléshez vagy az otthoni fodrászkodáshoz falikarok biztosítják a fényt. Az íves MDF lapokból összeállított konzolasztal és a retró világából elcsent kis puff a modernebb fürdőszoba bútorokhoz és a barokkot megidéző burkolatokhoz egyaránt illeszkednek.
Innen indul fölfelé a lépcső, amely a „wellness” szintre vezet. A galérián elfért egy kisebb szauna, illetve a hozzá tartozó pihenő sarok is egy nyugággyal és egy kis asztallal. Ezekkel együtt a fürdőszoba több órás pihenési lehetőséget is képes nyújtani két embernek, vagy akár több családtagnak is „váltott üzemmódban”.
A padlizsán, a zöld és a sárga színárnyalatok harmóniáját a fehér elemek tartják keretek között. A hangulatot a csapok, a lámpák és a tükörkeret fémes aranysárgája teszi izgalmassá. A bejárati ajtóhoz közeli, napi és praktikus funkciókat ellátó zónák megvilágítása hidegebb, míg a relaxációs zónákat melegebb fények uralják.
alsó szint
felső szint
Hasonló fürdőszoba bármely, megfelelő belmagassággal rendelkező lakásban vagy házban megépíthető, ha a terület rendelkezésre áll és egy statikus mérnök is közreműködik.
Méretek:
– az alsó szint területe: 427 cm x 297 cm = 12,7 m2
– a felső szint teljes területe (galériával): 485 cm x 297 cm = 14,4 m2
– a galéria nettó területe: 210 cm x 297 cm = 6,2 m2
– a felső szint szobába átnyúló területe: 61 cm x 297 cm = 1,8 m2
– a két szint belmagassága együtt: (minimum!) 395 cm
– belmagasság a galéria alatt, az alsó szinten: 190 cm
– a galéria fölötti belmagasság: 185 cm
– a szomszédos szobába átnyúló álkonzol alatti belmagasság: 190 cm
A felső szint átnyúló álkonzoljának a mélysége a helyi adottságoktól függően viszonylag szabadon variálható. Esetünkben a fürdő melletti helyiségben szekrénybeépítésre alkalmas hely keletkezik az ajtó két oldalán, oda kerülhet a melegvízellátást biztosító kazán is. A vízvezetékek jelentős részét a kád melletti, azzal párhuzamosan futó és az első szint magasságáig felérő álfal rejti. Erre fekszik fel a galéria rövidebbik oldala a zuhany fölötti szakaszon.
Emellett a szomszédos helyiségbe nyúló galériát a válaszfal alsó része tartja a fürdőszoba hossztengelyére merőlegesen, valamint azzal párhuzamosan, a galéria két szélén egy-egy keresztgerenda is. Méretezésüket statikus tervezőre kell bízni, mint ahogyan annak a rejtett, mennyezeti keresztgerendának a méretezését is, amely a galéria szint „eltolt” válaszfalának a teherhordását váltja ki.
A fürdőszoba fűtését szintenként egy-egy kisebb törölközőszárító radiátor biztosítja, szellőzését pedig az alul bukó-nyíló, felül csak bukó, lentről nyitható-zárható ablak, illetve a beépítendő páraelszívó.
Jankovich Oszkár
lakberendező