100 év után is él a Bauhaus, és az évforduló szerencsére nem csak megemlékezésekből és reflexiókból áll, hanem – a mozgalom eszméihez méltóan – újabb történeti adalékok feltárásából és kritikai szembesülésből is. Az indusztriális építészet elindítását döntően befolyásoló, és az iparművészetekből igényes tömegtermelést (is) generáló iskoláról sok minden csak most, 100 év után derül ki vagy válik ismertté még szakmai berkekben is. Hogy mi minden, arra próbálunk figyelni.
A Bauhaus újra él, az élőkről pedig nem csak jót szabad mondani. Erre gondolhattak az MDR (Mitteldeutscher Rundfunk, közép-németországi tartományi közszolgálati rádió és tévé) szerkesztői, amikor eldöntötték, hogy a korszakalkotó iskola évfordulós méltatása mellett a Bauhaus mítoszok eloszlatását is feladatuknak tekintik.
Ennek ismertetéséhez idézzük fel röviden a Bauhaus történetének a kronológiáját:
| év | székhely | év | igazgató | |
| (előzmény:) 1908-15 | Weimar, Szász Főhercegségi Iparművészeti Iskola | 1906-15 | Henry van de Velde | |
| 1919-25 | Weimar | 1919-28 | Walter Gropius | |
| 1925-32 | Dessau | 1928-30 | Hannes Meyer | |
| 1932-33 | Berlin | 1930-33 | Ludwig Mies van der Rohe |
Az MDR rádiós sorozatában az 1994 óta Dessauban, a híres Gropius Házban működő Bauhaus Alapítvány (Stiftung Bauhaus Dessau) korábbi igazgatóját, valamint a kutatóintézet egyik alapítóját, ma is ott dolgozó tudományos munkatársát arról faggatták nemrég, hogy az iskolának 1932-ben miért és hogyan kellett távoznia Dessau városából, ahova pedig a mozgalom 1925-ben éppen akkori városvezetői és birodalmi közgyűlés-beli képviselői invitálására tette át a székhelyét Weimarból, az 1919-es föderatív német alkotmány kikiáltásának a helyszínéről. A két szakértő pedig – az erősödő nemzeti szocializmus fémjelezte politikai háttér mellett – magát Walter Gropiust is felelősnek tartja az akkori helyzet kialakulásában. Szavaikból az derül ki, hogy az alapító építész az első költözéskor és az után szinte mindent egy lapra tett fel, noha tudta, hogy a Bauhaust még könnyen megtépázhatják a gyermekbetegségek.
Azzal, hogy a Bauhaus a szászországi Weimart elhagyta és az akkori Anhalt Szabad Állam fővárosába hurcolkodott át, egy szociáldemokrata abszolút többséggel rendelkező tartomány fővárosába került. A Bauhaus határozottan bal oldali ideológiája Dessauban nagyobb támogatottságra számíthatott, míg a szász szociáldemokraták folyamatosan kompromisszumokra kényszerültek kisebb koalíciós partnereikkel.
Gropius egy 1925 októberében kelt levelében maga írja le, hogy Dessau városvezetésétől a Bauhaus „végre” építési megbízást is kapott 1 millió 100 ezer birodalmi márka értékben. Egy Reichsmark, vagyis egy birodalmi márka vásárlóértéke a történeti árfolyamadatok szerint kb. 3,9 mai euróénak felelt meg. Könnyen kiszámolható, hogy ez mai értékén mintegy 4 millió 290 ezer eurós, azaz csaknem másfél milliárd forint nagyságrendű megrendelést jelentett. Cserében a Bauhausnak meg kellett építenie a saját központi épületét, ez lett a tervezője nevét viselő Gropius Ház, és hét további épületet, amelyekben később a Bauhaus iskola mester-tanárai és a családjaik laktak. Az épületek rohamtempóban készültek el 1926-ra.
Akkora volt a lakáshiány, és a Bauhaus olyan jó propagandát fejtett ki Dessauban, hogy az intézmény ezután a várostól egy teljes lakónegyed felépítésére is megbízást kapott, amelyre a pénz javát a Weimari Köztársaság állami forrásaiból biztosították. A Törten nevű városrészben így szintén Gropius tervei alapján és az ő vezetése mellett épült fel 314 sorház, amelyekben 57-75 négyzetméteres lakásokat alakítottak ki. A Bauhaus bútorokat és dísztárgyakat is kínált a beköltöző munkáscsaládoknak, azonban ezekre kevesen tartottak igényt.
A rádióműsorban megszólaló kutatók szerint azonban a kísérleti stádiumban működő gyártás- és építéstechnológia, illetve a rohamtempó megbosszulta magát. Hiába ígérte ugyanis Gropius, akit a Henry Ford által 1913-ban bevezetett, futószalagon történő autógyártás technológiája inspirált, hogy a konkurens vállalatoknál gyorsabban és olcsóbban építkezik a Bauhaus, az új felfogásban megépített lakások végül mégiscsak sokkal drágábbnak bizonyultak.
A Bauhaus Dessau Alapítvány építészettörténész munkatársa, Dr. Werner Möller erről így nyilatkozott: „Egyszerű 15 centis falakat húztak fel külső házfalnak, amelyekhez már nagyon hamar újabb előtét falakat kellett hozzáépíteni, hogy az időjárás hatásainak ellenálljanak. A hozzáépítés pedig az ablakok és a tetőgerendák között repedéseket okozott.” Möller szerint a munkáscsaládok az ablakokkal is elégedetlenek voltak: a Bauhaus koncepciója alapján nagy, vaskeretes, párkány nélküli ablakokat építettek be, amelyeket a tetőgerendákra rögzített felfüggesztés tartott, nem maga a fal. Ráadásul a világosság érdekében megnövelt ablaktáblákat a szokásos 80-100 centiméteres parapet-magasságnál jóval följebb rakták be, így azokon ülő helyzetben nem is lehetett kilátni, csak állva. A megnövelt szimpla üvegfelületek télen a nagy hidegtől nem óvtak eléggé, nyáron viszont hatalmas hőséget engedtek be a lakóterekbe. Itt a transzparencia ideológiája érvényesült, nem a funkcionalizmusé.
A lakóknak pedig – miután a sorházi lakások a vevők tulajdonába kerültek – saját maguknak kellett a hibákat kijavíttatniuk, és ez Dessauban egyre növekvő elégedetlenséget okozott azzal a Bauhaus-szal szemben, amelynek a megrendelésére sok újdonsült háztulajdonos is dolgozott. Az MDR műsorában a Bauhaus Dessau Alapítvány korábbi igazgatója, Philipp Oswalt építész professzor elmondta, hogy mindez és a családok adóssága, a folyamatosan növekvő törlesztőrészletek valóságos drámába kergették a szociáldemokratákat. Szerinte ennek köszönhető, hogy a Bauhausot korábban Dessauba invitáló szociáldemokrata Heinrich Pëus, a birodalmi képviselőház tartományi delegáltja és Fritz Hesse, a város liberális főpolgármestere ugyancsak szembe fordult Gropiussal és a Bauhaus-szal.
Bár Walter Gropius mindezt érzékelve 1928-ban lemondott a Bauhaus éléről, ám a politikai játszmákban utódja, Hannes Meyer, az addigra már kalandos pályafutást befutott svájci építész sem bizonyult eredményesebbnek. Az akkor 38 éves Meyer korábban megjárta Hollandiát, Angliát, katonáskodott az első világháborúban, aktívan politizált a svájci szakszervezeti mozgalomban, és nem utolsósorban a feltörekvő német acélvállalat, a Krupp Művek számára épített munkáslakásokat Kielben, illetve alkalmazotti lakásokat Essenben. 1927-től oktatott a Bauhausban, majd kinevezése után Gropius ellenlábasainak adott vezető pozíciókat. Megreformálta a Bauhaust: megkönnyítette a felvételi vizsgát, ezzel megemelte a tanulók számát és építészeti fakultást hozott létre, igazgatósága alatt azonban a kézműves oktatás háttérbe szorult.
Ugyanakkor, míg a diákok addig a nagypolgári építészfamíliából származó Walter Gropiusra, vagy olyan alkotókra, mint Vaszilij Kandinszkij vagy Paul Klee mint közöttük mozgó, eleven félistenekre tekintettek fel, addig Meyer a teljesen szabad és egyenrangú viszonyt terjesztette el az intézményben. Gropius még a (német középkori hagyományokra visszanyúló!) mester-tanítvány kapcsolatot eszményítette a Bauhauson belül. Ezzel szemben a svájci paraszti gyökerű, részben árvaházban nevelkedett, pályáját kőművesként kezdő, új igazgató bevezette az általános tegeződést. Elnézően kezelte az iskolában eluralkodó szexuális szabadosságot, sőt, maga is szerelmi afférba bonyolódott egyes tanítványaival, amit nem is nagyon titkolt. Meyer plebejus, radikális bal oldali nézeteket vallott, a Bauhausnak szerinte „a luxusigények helyett a nép igényeit” kellett kielégítenie. Az iskolát a bal oldali politikai mozgalom eszközének tekintette, az építészetet pedig mindenek előtt szervezőmunkának.
1930-ban, miután a nemzeti szocialisták Thüringiában átvették a hatalmat, a Bauhaus korábbi, weimari épületében a vezetésükkel szétrombolták Oskar Schlemmer falfreskóit. A nácik Anhalt tartományban is egyre jobban megerősödtek, így Meyert azonnali hatállyal elbocsátották a Bauhaustól. Ő – elveihez híven – Moszkvába távozott, ott lett főiskolai tanár, majd újabb kanyarok, buktatók és további nagy utazások következtek az életében. Az igazgatói székben őt követő Ludwig Mies van der Rohe elsődleges feladatának azt tekintette, hogy a hangsúlyt a politikáról és a társadalmi ideológiáról újra a technikai oktatásra helyezze vissza.
A nácik 1932-ben majdnem 41 százalékot kaptak a választásokon, és ezzel 15 képviselői helyet szereztek meg Anhalt tartomány közgyűlésében, szemben a szociáldemokraták 12 mandátumával. Dessau városi tanácsában ekkor már a náci párt 15 képviselője, 5 további jobb oldali radikális delegált, az ellenzéki oldalon pedig 12 szociáldemokrata, és 4 kommunista foglalt helyet. A nemzeti szocialisták a városi testületben már az év elején egy határozatot terjesztettek elő, amely az általuk vörös tűzfészeknek tekintett Bauhaus támogatásának a megvonásáról szólt, de ennek megszavazását még egy kommunista indítvánnyal sikerült elnapolni.
Bár 1932 nyarán Ludwig Mies van der Rohe még látogatáson fogadta a Bauhaus épületében Fritz Hesse főpolgármestert és vele az újonnan színre lépett, helyi náci vezetőket, de az intézmény megmaradásáért már semmit sem tehetett. A látogatáson egy nemzeti szocialista professzor is részt vett, akinek „szakmai” jelentése nyomán augusztus 22-én, Dessau városi közgyűlésének ülésén szavaztak. A többségi indítvány a Bauhaus 1932. október elsejével történő bezárását és tanárainak haladéktalan elbocsátását tartalmazta. A határozatot a szélső jobbos képviselők 20 szavazatával, 4 kommunista ellenszavazattal fogadták el. A szociáldemokrata frakció 12 képviselője azonban már nem szavazott a határozat ellen. Tartózkodtak. Talán kicsit meg is könnyebbültek.
Szerző: Jankovich Oszkár
Források: Mitteldeutscher Rundfunk, Schweizer Radio und Fernsehen, Wikipedia, Süddeutsche Zeitung, Europeana Collections, 100JahreBauhaus portál, Stiftung Bauhaus Dessau, Staatsbibliothek zu Berlin, Personenlexikon des Kanton-Basel Landschaft, Universitätsbibliothek Weimar