Egy frissen épült, többlakásos, zuglói társasház egyik garzonlakásban jártunk, ahol egy tengerparti hangulatot megidéző mini fürdőszobát kaptunk lencsevégre.
Kis lakáshoz kis fürdőszoba jár. Tudta ezt a lakás tulajdonosa – egy nyugdíjas házaspár – is, ám mégis szerették volna a maximumot kihozni a 190×260 centiméter alapterületű fürdőszobájukból. Hogy a tévedéseket és a felesleges tér-pazarlást megelőzzék, lakberendezőhöz fordultak segítségért, már akkor, amikor a belső válaszfalak még nem álltak. A lakás mérete alig negyven négyzetméter, így sajnos a fürdőszobára sem tudtunk nagy alapterületet szánni.
Amit viszont lakberendezőként garantálni tudtam, hogy a tulajdonosok tényleges igényeinek megfelelően alakítjuk ki a csöppnyi lakás fürdőszobáját. A nyugdíjas házaspár igényei egyszerűek, ámde határozottak voltak: egy olyan fürdőszoba, ahol a mosógép is befér a wc/bidé kettőse mellé, valamint a mosdókagyló és egy teljes méretű kád is helyet kaphat, és van elég rakodóhely a törölközőknek, piperecikkeknek és gyógyszereknek – mindez kevesebb, mint hat négyzetméteren.
Azaz, egy olyan fürdőszoba, ami nagyobb, mint amekkora az alaprajzból adódik – ám mégsem túlzsúfolt. Mivel helyszűkében voltunk eredetileg zuhanyozót javasoltam, melyben az idő előrehaladtával majd egyre nehezebben mozgó nagyszülők könnyebben tisztálkodhatnának, mint a beszállást/kiszállást nehezítő mély kádban. Ám, a tulajdonosok ragaszkodtak a kádhoz, így az ablak alá bekerült a kiválasztott 180 cm hosszú RAVAK-kád. A süllyesztett tartályos wc és bidé feletti pultszegélyt lecsempézve újabb lerakóhelyet sikerült kialakítanunk.
A plafonra álmennyezet került, melybe belesüllyeszthettük a sötétben is nappali fényt árasztó, irányítható fénycsóvájú szpotlámpákat, – megspórolva ezzel a fali karos lámpákat – illetve a vizuális rendetlenséget. A gondos tervezésnek köszönhetően, minden kívánt tárgy helyet kapott a fürdőszobában, és az amerikai módra, 10×10-es csempével burkolt pult alá befért, még az elöltöltős BOSCH mosógép is. A sikerben komoly szerepet vállalt az általam tervezett bútorokat mértani pontossággal méretre gyártó asztalos mester, Fazekas Károly.
Kis mérete ellenére a fürdőszoba jóval nagyobbnak tűnik, ami a mosdópult felett, faltól-falig végighúzódó óriási síktükörnek köszönhető. A szépen kidolgozott hófehér bútorok és az égszínkék falak kellemes tengerparti hangulatot idéznek a csöppnyi helységben. Tulajdonosai büszkék a végeredményre: „Imádom az új fürdőszobánkat! Kicsi és intim, ám mégis tágas és minden belefért. Az égszínkék falak pedig mindig egy tengerparti utazás emlékét idézik fel bennem.”- nyilatkozta a családfő.