Itt a nyár, és vele együtt a jól megérdemelt vakáció időszaka. Sok magyar honfitársunk veszi ilyenkor az irányt a különböző tengerpartok és vízparti üdülőhelyek felé. A most bemutatott fürdőszoba – melynek ihletét is a tenger adta – képeit nézve ötleteket adunk ahhoz, hogy nyaralásunk hangulata ne érjen véget a szabadságunk lejártával, hanem elkísérhessen minket otthonunkba is.
A recept egyszerű: végy egy kényelmes fürdőszobát, fesd az eget a falra, csinálj a kádból csónakot, és dobd fel az egészet a nyaralást idéző – vagy a tengerparton általad gyűjtött – dekorációval.
Na de nézzük a részleteket, mitől áll össze egésszé a kép: Jelen esetben fürdőszobánkat a végtelen kék ég türkiz színe uralja.
Apró, de hatásos trükk, hogy nem homogén kék, hanem márványozásos technikával készült a festés – mely révén a tenger feletti fátyolfelhők megidézhetőkké váltak. A pultfelszín márványos mintája is ezt a hatást erősíti – akár a csillogó víz felszínén játszadozó fodrok – szinte lebegtetve az asztallapot.
A méretes, két személyes akrilkád az egyedi tervezés alapján készült faszerkezetbe süllyesztve, a vízszintes felszíneket fehérre festett vízálló lambériával burkolva egy, a kikötőben ringó csónak hatását kelti.
A kikötők halászhálóinak hangulata köszön vissza a csempén is. A rafináltan rakott, kombinált minta nem drágább, mint a hagyományos egyszerű csempe, ám hatása vitathatatlanul eredeti. A felső, sodort kötelet utánzó bordűr alatti, hagyományosan rakott csempesor 10×10-es fehér mázas kerámiája a halászháló szélét idézi. Az alatta körbefutó kagylókkal díszített bordűr és a diagonálba állított csempesorok az aznapi fogást jelképezi. Mindezt alul még egy sor sodrott kötél mintájú bordűr zárja le, és foglalja egésszé.
A fűtött padló mozaiklapokkal burkolt. Ám, nem lenne teljes az összhatás az apró, de stílusban egyöntetűen e tengerparti témát erősítő kiegészítők és dekor elemek nélkül. A hanyagul belógatott kötél a vitorlás hajókat juttatja eszünkbe. A kagyló és tengeri csillag minta a vastag fehér frottír fürdőlepedőkön, a világítótornyok a fogmosó poharakon egyértelművé teszik, hogy merre is járunk képzeletben.
A dísztárgyak sem hagynak kétséget a fürdőszoba használójában a tengerparti „feeling”-ről. Apró csónakok és vitorlás hajó modellek, illetve világítótornyok mindenütt: a falon (képek), a pulton (makettok), a kád peremén (gyertyatartó), az ablakon (üvegfesték). A párkányon kardszárnyú delfinek jelzik, hogy nem a görög tengerparton vagyunk. Fából faragott gázlómadarak, stilizált öltözőkabin, és az elmaradhatatlan sirályok az északi tenger hatását sugallják.
Az összkép egységes és Észak-Amerika keleti partját idéző. Ám, egy kis változtatással, de hasonló stíluselemek alkalmazásával lehetne bárhol máshol. Akár a Te fürdőszobádban is!