Kalandozás a számok világában. Talán ezt az alcímet is adhatnám írásomnak, hiszen a tervezés során fontos, hogy tisztában legyünk azokkal a méretekkel, amik a körülöttünk lévő területekhez, a bútorokhoz, a közlekedésben, egyáltalán az élhető élethez szükségesek.
Amikor egy helyiséget magunk elé képzelünk, akkor felvillan előttünk minden, ami majd ott fog történni. A bútorok és berendezési tárgyak elénk vetítik a szobát használat közben. Megjelenik a bejárati ajtó, a másik helyiségekbe vezető beltéri ajtók és többek között a fény beengedésére szolgáló ablakok. Ezek jelölik ki számunkra a főbb közlekedési sávokat, hiszen az áthaladás az ablakhoz, esetleg az erkélyajtóhoz való eljutás, továbbá a bútor megközelítése fontos szempont a berendezéshez.
Ezeknek a figyelembe vételekor kétféle területet különböztetünk meg:
– nyugalmi terület
– közlekedő terület
A nyugalmi terület otthonunkban az a hely, ahol étkezünk, ahol az ülőgarnitúra helyezkedik el, a munkahelyül szolgáló íróasztal és környéke, egy-egy nyugodt sarok, varráshoz, olvasáshoz, üldögéléshez a kandalló mellett.
Ha a helyiségekben a nyugalmi- és közlekedő területek világosan elválnak egymástól, a bútorozás nyugalmat sugároz. Ahol viszont ezek a területek keresztezik egymást, a kényelmetlenségen kívül a nyugtalanságérzetét és kelti.
A történelem során (mint olykor még ma is) két eltérő berendezési elv uralkodott. Az egyiknél a bútorok és bútorcsoportok a falakhoz szorosan feltolva helyezkednek el. Legfeljebb egy-egy szőnyeg terül el szabadon. A másik esetben a szobák telezsúfolása, bútoregyüttesek a tér közepére állítása a jellemző. Mintegy festői légkört hoz létre a látványa.
Az ilyen rendezés zavaros és többnyire nyugtalan hatást kelt, ami nagyobb területen elképzelhető, de kisebb helyiségekben ez kerülendő.
A jelen kor berendezési módjára jellemző a szoba légiessége. Fontos, hogy ne hasson zsúfoltnak. Járni, közlekedni lehessen benne, ugyanakkor könnyen áttekinthető legyen.
Nyugalmi területen nemcsak a bútorok helyét értjük, hanem azt a területet is, amire a bútorok használatára szükség van. Ahhoz például, hogy az asztalhoz üljünk, a széket hátra kell húznunk.
A szekrényből pedig csak úgy tudok kivenni valamit, ha az ajtót kinyitom, a fiókot kihúzom, és közben maradnia kell annyi helynek, hogy kényelmesen válogatni tudjak.
A bútorok és a használatukhoz tartozó hely pontos ismerete ezért fontos, mert csak így ítélhetjük meg, hogy mi hol fér el és az elképzelt hely elegendő lesz-e arra a célra, amire szánjuk.
Természetesen a bútorok – legfőképpen az ülőbútorok – mérete eltérő lehet, viszont a használatukhoz szükséges helyet azonban elsősorban a használó személyek száma és az elrendezés módja határozza meg.
Tehát nézzünk pár fontos adatot. Vegyük először azokat a szükséges minimum helyigényeket, amik elengedhetetlenek az életünk során.
Van egy bűvös szám. Ez pedig a 60 cm. Ez az a méret, ami szükséges egy embernek a közlekedésben, az étkezésnél, a tárolásnál. Ez az a szám, ami mindenhol minden esetben felbukkan. Tanulmányaim során azt tanultam, hogy a minimum közlekedési sáv egy személy számára a 60 cm, ami e fölött van, az ajándék.
Két közlekedő személy esetében például ez a méret már 120cm-re változik. Egy személynek, bőrönddel való közlekedéséhez a minimum helyszükséglete 80 cm. Két személynek bútorszállítás közben 90 cm-re van szüksége.
Ezekhez a számokhoz méretezték a helyiségeket összekötő kültéri és beltéri ajtókat. A beltéri ajtó mérete tokkal együtt 75 és 90 cm, a kültéri ajtó viszont minimum 100 cm kell, hogy legyen.
Az étkező asztalok magassága 75 cm. Ehhez méretezik az étkező székeket, amiknek az ülési magassága 45 cm. Az asztalhoz való leüléshez pedig minimum 60cm helyre van szükségünk. Természetesen vannak a konyhához csatolható bárpultok, amiknek a magassága általában 120cm. A hozzájuk vásárolható bárszékek magassága 90 cm.
Végül jöjjön néhány érdekes rajz. A mellékletben közölt ábrák nem a különféle alaprajzi elrendezések idealizált megoldásait tartalmazzák, hanem a különböző variációkban elhelyezett berendezési tárgyak méret- és helyiségigényének meghatározását célozzák meg.