Idézet a kevélből: „A mellékelt alaprajzon jól látható, hogy rendkívül kedvezőtlen a jelenlegi beosztás, párommal azonban beleszerettünk a lakás és a környék hangulatába…de nem tudjuk, hogy lehetne a közel 50 m2-t jól kihasználni. ” Bár a teljes lakás berendezésének megtervezése meghaladja a rovat kereteit, a lakberendező tanácsa hasznos segítség lehet…

 

Olvasónk levele

„Számos munkáját láttam már a Széplakban és élőben kiállításon is. Stílusa és ötletei nagyon tetszenek, így már régen elhatároztam, hogy újonnan vásárolt lakásomhoz megpróbálom majd az Ön segítségét kérni.

 

A mellékelt alaprajzon jól látható, hogy rendkívül kedvezőtlen a jelenlegi beosztás, párommal azonban beleszerettünk a lakás és a környék hangulatába.
Fiatalok vagyunk (27 és 28 év), s a modern, esetleg keleties stílus áll közel hozzánk. Terveink szerint a jelenlegi konyhába kerülne a hálónk, mivel itt nincs amúgy sem világos, és csendes, udvarra néző a helyiség. Az így megmaradt egymásból nyíló nagy szobákban rendeznénk be a konyhát, az étkezőt és a nappalit, de nem tudjuk, hogy lehetne a közel 50 nm-ert jól kihasználni.

 

Csak egy házimozi rendszert (127-es képátmérőjű a tv-nk) viszünk magunkkal, minden egyéb bútort most fogunk beszerezni. Társasági emberek vagyunk, ezért fontos lenne, hogy ha több vendég érkezik, leülhessen valahová akár 5-10 személy is. A kávé nagy rajongóiként szeretnénk, ha a konyhának lenne egy kis kávéházi hangulata.

A falak mozgatása sem akadály, mert mindegyik áthelyezhető válaszfal a szakértők szerint.
A nappali sarkában használható kéményünk is van, ezért ide hagyományos kandallót tervezünk.

 

Bízunk benne, hogy a feladat elnyeri tetszését, és segítségünkre tud lenni. Bármilyen ötletet, javaslatot nagyon szívesen fogadunk. ”
Bányai András, Budapest

 

Szobakonyha kialakítása

 

A lakberendező tanácsa

Levele arról tanúskodik, hogy már évek óta készül tanácsot kérni tőlem. Ez nagy örömömre szolgál. A teljes lakás berendezésének megtervezése meghaladja a rovat kereteit, ezért „csupán” a két összenyitható helyiség alaprajzi szintű berendezését és az étkező-konyha együttesének két falnézetét készítettem el Önöknek.

 

A misztikus hangulatú, kissé buja színvilágú keleties berendezést inkább a hálószobában és a hozzá kapcsolódó fürdőben ajánlom megvalósítani. Az elegánsan otthonos, rendezett, de barátságos, kávéházakban Önök által is tapasztalt hangulatot teremteném meg az 50 nm-en.

 

Elegáns kávéházi hangulat

 

Fiatalok lévén talán nem ragaszkodnak a bevált, szabályos elrendezéshez, ha a praktikum azt diktálja, a nappalin keresztül közelíthető csak meg a konyha.

Mivel a lakás egyéb helyiségeiben is viszonylag kevés hely adódik a tárolásra, a két helyiség összenyitása esetén is gondoskodni kell arról, hogy a szórakoztató elektronika eszközei mellett egy kis otthoni munkahelynek, a használati és dísztárgyaiknak és a jól felszerelt konyhának optimális helye legyen.

Ennek érdekében a lebontott válaszfalakat úgy építeném vissza, hogy a mellékhelyiségek tere 60 cm-re benyúljon a konyhai részbe, illetve a térelválasztó fülkékben adódó tárolási lehetőségeket maximálisan kihasználhassák.

 

Térelválasztás a konyhában

 

Az alaphangulatot a Marburg kávé mintás tapétája szolgáltatja a konyha ferde falán. Ennek színei határozzák meg az összes többi színt ebben a két helyiségben. A meleg barnák, bézsek mellé fiatalos élénkítőnek narancsot választottam, ami a konyaszigetet körül ölelő üvegpulton és a Kartell bárszékeken is megjelenik. A szomszédos helyiségben pedig a textileken köszön vissza.

 

A kávéfőzéshez és tálalásához olyan komódot képzeltem, melynek felső fiókjainak előlapja dupla üveges, s a két üveglap közét szemes kávéval töltötték meg. A padlón barna, foltos kerámia a burkolat, a sziget falán bőrutánzatú, ami a konyhapult fölött ismétlődik meg. A jó használhatóság érdekében gondoskodjanak az elektromos csatlakozások kellő mennyiségéről és pontos elhelyezéséről, valamint sok kisebb, nagyobb, helyi megvilágítást nyújtó lámpáról.

A nappali társalgó része fölött szaggatott vonallal jelöltem egy lépcsős álmennyezet helyét, amelynek közepén a rejtett fényekkel körbevéve egy méretes függeszték is helyet kaphat, hiszen a belmagasság 3 m.
Fontos: bontani a látszólag nem teherhordó falakat is csak statikus véleménye alapján szabad!

 

A konyha berendezése