Furcsa, mintha a nyár mindig rövidebb lenne, mint a tél: alig ért véget az előző fűtési időszak, és már megint december van! Itt a hideg, a folytonos fázás, behúzott nyakkal közlekedés, egyik megfázás a másik után. De nem csak a szervezetünket érdemes felkészíteni a hidegebb napokra, hanem a lakásunkat is. Lássuk, mi tartozik egy igazán alapos téli állapotfelméréshez!
Bár az igazán heves viharok sokkal inkább a nyár, mint tél velejárói, ilyenkor is előfordulhatnak olyan széllökések, melyek megrongálják a tetőszerkezetet, a rá nehezedő hó alatt is összeroppanhat, a csövek elfagyhatnak, és még sorolhatnánk a télen ránk leselkedő veszélyek sorát. A legjobb tehát, ha felkészítjük ingatlanunkat minden eshetőségre!
Kinti munkálatok
Ellenőrizzük a tető állapotát, szabadítsuk meg az ereszcsatornákat a levelektől, gallyaktól, törmelékektől, hogy az olvadó hó akadálytalanul végigfolyhasson rajta. Ügyeljünk arra is, hogy az ereszcsatornából kifolyó vizet megfelelően elvezessük.
Ellenőrizzük, hogy a kapuk és a melléképületek ajtajai megfelelően záródnak, és zárjunk el minden, télen már nem használt kerti eszközt. Külön vizsgáljuk meg, hogy a külső világítási szerelvények biztonságosak-e. Érdemes külön a kertlépcsőket, korlátokat, járda minőségét is ellenőrizni, ugyanis a vastag hó alatt nem lehet észrevenni, ha ezek tönkremennek. A hibákat feltétlenül javítsuk ki, mielőtt bárki balesetet szenved gondtalanságuk miatt.
Vágjuk vissza az olyan alacsonyan lévő ágakat, melyek kárt okozhatnak nagyobb viharok, vagy a rájuk nehezedő hóréteg miatt. Nem csak a mi, de akár a szomszéd házának tetőszerkezetét, autóját is tönkre tehetik a vissza nem vágott ágak.
A kertekben, ahol a vízvezetékek gyakran kiállnak a földből, a vizet még az első fagy előtt zárjuk el és engedjük ki a csövekből.
Érdemes a kéményeket is kipucoltatni, hogy az égési termékek könnyen távozhassanak, és még véletlenül se áramoljanak vissza szén-monoxid mérgezést okozva! Érdemes szén-monoxid jelző készüléket is beszerezni, amiben mindig ellenőrizzük, hogy működik-e még az elem.
Belső munkálatok
Nincs is annál kellemetlenebb, mikor a legnagyobb hidegben romlik el fűtés! Ezt elkerülendő, évente egyszer, a fűtési szezon előtt érdemes ellenőriztetni karbantartás céljából egy szakemberrel a kazánt, illetve az egyéb fűtési rendszereket.
A hosszabb ideig üresen hagyott épületekben, például a nyaralókban jól zárjunk el valamennyi beltéri és kültéri csapot, és jól bugyoláljuk be őket, hogy a benne maradt víz ne fagyjon bele és a fagy ne feszítse szét a csaptelepet.
Ellenőrizzük, hogy a padlás megfelelően szigetelt-e úgy, hogy közben a szellőzése is megoldott legyen.
Vizsgáljuk meg nyílászáróinkat, hogy megfelelően szigetelnek-e. A kritikus pontoknál zárjuk el a hideglevegő útját párnákkal, de az öntapadós szigetelőszalag is sokat segít. A vastagabb függönyökkel szintén több hőt tudunk bent tartani a lakásban.
Ha elmegyünk otthonról, akkor se vegyük 10 foknál alacsonyabbra a termosztátot, hogy a csövek ne fagyjanak meg.
Vészhelyzetben
Érdemes otthon felszerelkezni egy olyan sürgősségi készlettel is, amely a téli veszélyhelyzetekben, például súlyos havazások, áramkimaradások idején segítségünkre lehet. Ez magában foglalhat gyertyákat, tartalék izzókat, elemeket, a lakásbiztosítás dokumentumait, konzerveket, meleg ruhát, takarókat, lapátot. Nagy eséllyel nem sokszor lesz ezekre szükségünk – habár gyerekkoromban nem egyszer fordult elő, hogy nem tudtunk iskolába menni, és az egész család „otthonrekedt” – de kárunk mégsem származhat abból, ha minden eshetőségre felkészülünk.
Egy jó lakásbiztosítás is jól jöhet!
Az ünnepek alkalmával a fent felsorolt kockázatokon túl jelentősen megnő a betörések és tűzesetek (pl. adventi koszorúk, karácsonyfa begyulladása) száma is. Egy perc alatt komplettül leéghet lakásunk.
Egy jó lakásbiztosítással elkerülhetjük, hogy a bekövetkező károk anyagilag óriási terhet rójanak nyakunkba. Érdemes gondoskodni arról, hogy lakásbiztosításunk tartalmazzon felelősségbiztosítást is., hiszen a lezúduló hó, illetve a csúszós járdán bekövetkező balesetek anyagi felelőssége így nem minket terhel. Ilyen esetekben a kár akár több millió forintra is rúghat, elég, ha egy gépjárműben keletkezett nagyobb kárra vagy tartós egészségkárosodást eredményező balesetre gondolunk. Természetesen, ha nem söpörjük össze lakásunk előtt a nedves falevelet, vagy nem sózzuk fel a járdát, és ennek következtében valaki megsérül, akkor azért nekünk kell vállalnunk az anyagi felelősséget, tehát tartsuk azt is szem előtt, hogy a biztosítás megléte nem váltja ki a gondoskodást!