Szörfölgettem a minap az interneten és találtam egy fényképet egy zöld konyháról. Rácsodálkoztam, mert valahogy olyan ismerősnek tűnt. Honnan ismerhetem, hol láthattam már ezt a konyhát. Megvan! Hát én terveztem…

 

A zöld konyha története

 

A történet egyszerű: úgy egy-másfél éve egy nagyon szimpatikus fiatal pár keresett meg, hogy frissen vett érdi házuk lakberendezésében segítsek. Néhány beszélgetés után hamar megtaláltuk a közös hangot és a tervezés jó hangulatban és gyors tempóban haladt. A megbízásom a teljes (egyszintes) családi házra szólt. Fiatal, kisgyermekes, értelmiségi család révén minden helységben a modernség és praktikum ötvözetét javasoltam, amit nagy örömömre el is fogadtak. A „szokványos” modern megoldásokat – rám jellemző módon – itt-ott klasszikusabb, időt álló bútorokkal, tapétákkal javasoltam „divatállóvá” tenni.
A tervek el is készültek, ám azok megvalósulását már sajnos nem állt módomban nyomon követni (magyarul nem láttam a terveim alapján berendezett lakás végeredményét élőben). Ennek oka prózai volt: az anyagiak szűkössége – mint ahogy az egy frissen vett ingatlannál lenni szokott, nem volt lehetőség a terveket egyszerre „felrántani”. Ám az átadott mester-terv (master plan) alapján a lakás apránként (ahogy a pénz engedi) kialakul és elnyeri a lakberendező elképzelése szerinti formát.
A zöld konyha története Persze – mint mindig – a konyha készült el legelőször, és olyan jól sikerült, hogy a konyhabútort legyártó cég internetes honlapjának nyitó-oldalára tette képét. Nos, ebbe botlottam bele a minap, szörfözés közben.

A cég specifikácijóa a terveim alapján legyártott konyhára: „Fényes zöldre festett ajtós konyha. A konyhabútor teste és lábazata metál színű 18 mm vastag laminált bútorlapból készül, 0,4 mm-es ABS élzárással, színes farost hátfallal. A konyhabútor munkapultja metál 38 mm vastag konyhai munkalap. A konyhabutor inox fém Forest fogantyúkat kapott. A konyhabútor felett rejtett tartókonzolos függőpolcok vannak metál színű bútorlapból, alumínium élzárással. A bútor 85 cm magas konyhai alsórészből és 72 cm-es konyhai felsőrészből áll.”
(Sajnos a cég nevét nem áll módomban megadni, mert egyrészt nem hatalmaztak fel rá, másrészt nem szponzorálják sem ezt az írást, sem a Lakberendező Szövetséget, ám kérésre telefonon szívesen nyújtok tájékoztatást az esetleges érdeklődőknek.)

 

A zöld konyha története

 

A kép alapján azonban kíváncsi lettem mi, és mennyi valósult meg a lakás többi helységében az eredeti terveimből.

Fel is hívom egykori kliensemet, hátha hamarosan az egész ház enteriőrjéről is beszámolhatok itt, a LOSZ honlapján…