Két évvel ezelőtt vásárolták meg a tulajdonosok a balatoni telket, a rajta álló csaknem nyolcvan éve épülettel együtt. A nem mindennapi adottságokkal rendelkező panorámás telekre a tájegységre jellemző jegyeket magán viselő, de korszerű épületet tervezett az építész. Építész: Mikó László / Fotó: Berényi János

 

 Páratlan panoráma

 

A helyi tájvédelmi körzet igényei szerint épült kétszintes házat Mikó László Pro Architectura díjas építész tervezte. Nevéhez fűződik a 2000-es Év lakóháza díj is, pedig a Szántó & Mikó tervezőiroda elsősorban középületek tervezésére és műemléképületek rekonstrukciójára szakosodott. A kívül terméskővel burkolt, cseréppel fedett ház úgy bújik meg az építkezés alatt megóvott fenyők alatt, mintha mindig is ott állt volna. A ház berendezési terve párhuzamosan készült az építész tervvel, alkalmazkodva a lakók pontosan megfogalmazott elvárásaihoz. Megbízóimat régebbről ismerem. Terveztem már számukra néhány évvel ezelőtt, tehát ismertem életmódjukat, ízlésüket, mentalitásukat, de mindenre kiterjedő igényességüket és tökéletességre való törekvésüket is. A tőlük hallott mondat, mely szerint „a tervezésre szánt idő mindig megtérül”, akár a lakberendezők jelmondata is lehetne.

 

 Páratlan panoráma

 

A földszint csaknem egybefüggő tér, csupán a lépcső tere alá nyúló fürdőt és a ház egészénél kissé romantikusabbra hangolt női szobácskát takarja ajtó. A méretes, függönnyel nem fedett, átlátszó üvegfelületeknek köszönhetően a kertben érezheti magát, aki az étkezőasztalhoz ül. A korszerű anyagok használatának köszönhetően a ház hőtechnikai tulajdonságai olyan kiválóak, hogy bármely évszakban, akár karácsonyi hóesésben, januári nagy fagyban is kellemesen töltheti itt idejét a kikapcsolódni, feltöltődni vágyó család. Későbbiekben talán majd állandó lakhelyül is szolgál, amikor munkájuk nem köti többé a fővároshoz a tulajdonosokat.

 

 Páratlan panoráma

 

A kandalló burkolatát uszadékfára emlékeztetően megmunkált fából képzeltem el, amit az asztalosok lucfenyőből kiviteleztek. Ebből az anyagból készült a dohányzóasztal is. A ház belső falainak egyöntetűen bézs színe, a natúr természetes kőburkolat, a kétszer késelt tölgyfurnéros beltéri ajtók, s az ugyanebből az anyagból készült konyhabútor nagyvonalú tágasságot biztosított az ötven négyzetmétert éppen csak meghaladó alapterületű épületben. E következetes szín- és anyaghasználat mellett ehhez szükség volt a világítás funkciókhoz kötött megtervezésére, s a süllyesztett lámpatestek külső, belső helyének összehangolására is.

 

 Páratlan panoráma

 

A felső szint homokfúvott tölgyfából készült hajópadló burkolatot kapott. A tárolást a ferde tetősík előtti tolóajtós gardróbbal oldottuk meg, illetve fülkékbe süllyesztett polcokkal, az adott helyre szabott méretű elemekkel. Rendet tartani egyszerű, hiszen mindennek van helye, így elmondható, hogy a főszerepben itt is a panoráma s a máshol megszokott dísztárgyak nemigen játszanak szerepet. Az építészeti adottságokhoz, s a felhasznált anyagokhoz méltóan igényesek a lakás textiljei is, az eredeti keleti szőnyegek, a méretre készített ágytakarók, párnák. Az árnyékolást redőnnyel és zsalugáterrel oldották meg elsősorban, hagyományos függöny nem is készült. Helyette rejtett szerelésű vászonrolók, a fürdőszobában fa reluxa, a nappaliban pedig az üvegajtók elől teljesen elhúzható lapfüggönyök biztosítanak a lakásban tartózkodók számára stílusos otthonosságot, intimitást.

 

 Páratlan panoráma

 

Lényegéből adódóan rejtve marad (ezért fotóinkon sem látszik), de a nyaralóban a korszerű épületgépészet és biztonságtechnika szinte minden vívmányát alkalmazza. A házba az amerikai Crestron gyártmányú világításvezérlést építették be. Ez az intelligens rendszer hozzárendeli a sötétítők állását a világításhoz. Az elektromos működésű redőnyök, a hűzés, a fűtés, sőt a lakásban található szórakoztató elektronikai berendezések is mind-mind egyetlen, vezeték nélküli, rádióhullámokkal működő távvezérlővel szabályozhatók. A rendszer része az úgynevezett jelenlét-érzékelő, azaz, ha valamelyik helyiségben tizenöt percig nincs mozgás, akkor a világítás automatikusan lekapcsolódik, és ezzel is jelentős energia takarítható meg. (Ugyanezt a célt szolgálja a napkollektoros melegvíz-ellátó rendszer is, hiszen annak köszönhetően tavasztól őszig a melegvizet szinte ingyen állítják elő.) Akár a Balatonnál, akár másutt üdülőt fenntartó tulajdonosok számára érdekesek lehetnek az itt megvalósított biztonságtechnikai megoldások. A szokásos – megfelelő számú érzékelővel ellátott – kódolt biztonsági rendszer még egy elemmel egészül ki: a házból való távozáskor, a riasztórendszer élesítésekor egy különleges, gyorsjárású mágnesszelep elzárja a bejövő vízvezetéket. Így nem fordulhat elő, hogy bármilyen hiba esetén elázzon a ház.

 Páratlan panoráma

Mindez a „tudomány” azonban láthatatlanul épül be a házba. (Még arra is ügyeltek, hogy a klímát ne a háztetőre vagy a falra tegyék, hanem inkább a háztól néhány méterre, a kertbe, a bokrok árnyékába. A kültéri egység hőszigetelt vezetékkel kapcsolódik a beltérihez.) Erre a minden részletében átgondolt, négy évszakos nyaralóra illik a mondás, amit a jól sikerült kompakt autókra szoktak mondani: belül nagyobb, tágasabb, mint amilyennek kívülről látszik.

 

 Páratlan panoráma

 

A nappali-konyha terének perspektivikus ábrázolása alapján látható, hogy csak kisebb változások történtek a kivitelezés során. Az elrendezés, az anyagok, a színek és a kiválasztott bútorok is változatlanok maradtak. A rajz elkészülte és a helyszíni fotózás ideje között kb. másfél év telt el. Ez általában „elegendő” szokott lenni arra, hogy a betervezett bútorok már ne legyenek beszerezhetők, vagy a megbízó elképzelései más irányt vegyenek. Szerencsére itt egyik sem következett be, ezért nyomon követhető a berendezés terv szerinti megvalósulása…

 

 

Magánvélemény:

Kedvenc helyem a lakásban: az emeleti hálószoba pihenőfotelje az ablak előtt, és a kandallónál látható forgófotel, mert mindkettőből csodálható a Balaton, de a földszintiből a tűz is

Amit másként csinálnék: nehezen tudok ilyet megjelölni, de a konyhaszekrény fölötti gipszkarton takarást utólag, bontás árán is hozzáigazíttatnám a bútorhoz

Legjobb ötlet: a telek megvétele, s a tervezésre elegendő idő biztosítása

Kedvenc tárgyam: a kis fából és fémből készített vitorlás makett, a hajógyári munkások alkotása

 

 

Paraméterek, praktikák:

Az 1930-as években épült eredeti ház kontúrjait és főfalait megtartva, egy év alatt beköltözhetően felújított családi ház, panoráma
A tájegységhez illeszkedő karakterű külső megjelenés
Korszerű, magas minőségű építési és berendezési anyagok, megoldások alkalmazása
Világos, egymáshoz közel álló meleg színek, természetes anyagok használata padlón, falon, berendezési tárgyakon

 

Infoplusz:

Építész tervező: Mikó László Pro Architectura díjas építész,
Szántó & Mikó Építészek Tervezőirodája Kft.
Lakberendező: Krebsz Zsuzsanna – Az év lakberendezője 2004, 2007 (www.krebszzsuzsanna.hu)
Étkező és társalgó bútorai: Human Design
Asztalosmunkák: Bútor Design
Lakástextilek: Márton Zsuzsa, Speciális Design
Építési vállalkozó: Kötél András, PANNON-HÁZ 2000 Kft.

Az eredeti publikáció a SzépLak 2009. novemberi számában jelent meg.
Fotó: Berényi János

 

« A 8 »