Szép, energiát lehet vele megtakarítani és jobb lesz tőle a szoba levegője – ezeket az előnyöket szokták felhozni a fatüzelésű cserépkályhák, kandallók kedvelői. A szépséghez ugyanakkor nemcsak a kályha külseje tartozik, hanem a benne lobogó tűz is. Éppen ezért a hagyományos, zárt cserépkályhákkal szemben a kandalló kályhák nyernek mind nagyobb népszerűséget.[break]
Ez persze nem jelenti azt, hogy a zárt cserépkályhák iránt ne lenne kereslet. Ezek körében európai trend, hogy a régebbi, díszesebb cseréppel borított modellek mellett az egyszerű vonalvezetésű modellek is egyre divatosabbak. A színek pedig hagyományos terrakottától a barna és a beige felé mozdultak el.
Másik érdekesség, hogy egyre többen választanak olyan modellt, ahol a cserepeket „vakolattal” burkolják be. Ennek az egyik legfőbb előnye, hogy idővel megváltoztatható a külső színe. Tekintettel arra, hogy egy cserépkályhát korántsem lehet olyan egyszerűen kicserélni, mint egy dohányzóasztalt, ennek különösen nagy jelentősége lehet, ha új színeket szeretnénk adni szobánknak.
A kandalló kályhák esetében szintén nagyon fontos a külalak, mivel sokan ezeket hőforrás mellett egyben szobadíszként is használják. A kandalló kályháknál a fekete és az antracit színek a meghatározók, de természetesen lehet itt is beige, barna vagy szürkés árnyalatú modellekkel találkozni. Ráadásul a kandalló kályhák külsején, például a tűztérre nyíló ablak foglalatánál sok lehetősség van a különböző rézből vagy másból készült veretek alkalmazására.[break]
A pellet kályha általában a kandallók helyettesítőjeként állnak a lakószobában, és puritánabb dizájn jellemzi őket. Ugyanakkor a pellet kályha ennél nagyobb szerepet is játszhat a fűtésben, hiszen akár a cirkó amúgy jellemzően gázzal működtetett központi egységét is helyettesítheti. Persze ilyenkor a normális kazánhoz hasonlóan inkább a pincében vagy valamelyik mellékhelyiségben áll, és az ilyen darabok általában nélkülöznek mindenfajta esztétikai élvezetet. Vannak ugyanakkor olyan díszesebb kivitelű pellet kályhák is, amelyek a nappali berendezési tárgyaként is megállják a helyüket. Igaz, a pellet lángjának látványa még így sem versenyezhet a szép keményfa hasábokéval.[break]
A kályha látványának és a fa lángjainak élvezete mellett azonban fontos figyelni néhány dologra a tüzelőanyag beszerzésekor. Először is mindig figyeljünk arra, hogy a fa mindig fenntartható termelésből, vagyis szabályosan működő erdőgazdaságból származzon. Ezt jobb esetben már azzal biztosítani tudjuk, ha engedéllyel rendelkező fakereskedésben szerezzük be a hasábokat.[break]
Azt, hogy a kályha vagy kandalló tulajdonosa milyen típusú fát vásárol, az egyéni ízlés is befolyásolja. Minden fának más az égési ideje, más szagú a füstje és más színű lánggal ég. A lángok színe sokféle lehet: a lassan égő fánál kékes, a gyorsabbaknál pedig inkább zöldes árnyalatú. Ami azonban mindegyik esetébe fontos, hogy a hasábok mérete passzoljon a kandallóhoz, és a fa legyen kellően száraz. Különben nagyon pattogni fog, és főleg túl sok füstöt termel majd, ami sem nekünk, sem az esetleges szomszédoknak nem túl jó.[break]