Ki ne szeretné ezt a stílust, akinek a lakberendezéshez, otthonteremtéshez valaha is köze volt? Luxus, divat, mívesség, elegancia. Talán ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni. A stílus neve az arts décoratif rövidített változata, ami lefordítva iparművészetet jelent.
Kezdjük az elején: 1920-as, 30-as évek. Ez idő tájt különböző irányzatok kavarognak a művészet éterében. SZECESSZIÓ, KUBIZMUS, MODERNIZMUS, KONSTRUKTIVIZMUS…
1922-ben feltárják az egyiptomi fáraó, Tutanhamon sírját. Ez a kulturális légkör, no meg az a tény, hogy a századforduló környékén bekövetkezett ipari fejlődésnek köszönhetően a tömegtermelés is lehetségessé vált – többek közt a bútoriparban is -, jelentős hatással van erre az újfajta iparművészeti szemléletre, amely nemcsak a lakberendezésre, de a festészetre, szobrászatra, sőt a filmművészetre is hat.
Elsősorban Európában,az Egyesült Államokban, de továbbmegyek, még Kínában is népszerű lett.
A századforduló környékén minden felpörög. A stílusok is egymásra torlódnak.
Míg régebben százéves mértékkel definiálták a szellemi irányzatokat, most a felgyorsult idő paradox helyzetet teremtett a művészettörténet világában. Így aztán nem meglepő, hogy az 1925-ös párizsi iparművészeti kiállításon megjelenő új szellemi vonulat még sokáig nem tudatosul szakértői körökben új művészeti törekvésként. Csak az 1960-as évek közepén kerül erre sor.
Azóta újból és újból ujjá éled az ART DECO. Sokszor a mai igényes bútorgyártás újrafogalmazásában. Vajon miért?
Nos: a stílus luxust és eleganciát tükröz, egyfajta extravaganciát közvetít.
Jellemzi a különleges anyagok sokszor meghökkentő használata, a letisztult formavilág. Az állatbőröket utánzó kárpitok, króm, bakelit felületek, geometrikus minták, és még sok minden más, ami addig így együtt nem volt szokványos.