PÁLYÁZATI KIÍRÁS
“AZ ÉV PÁLYAKEZDŐ LAKBERENDEZŐJE 2013.” cím elnyerésére
– a Lakberendezők Országos Szövetsége nyílt pályázata –
Pályázati feltételek:
- Pályázhatnak mindazok, akik minimum középfokú, folyamatban lévő OKJ-s lakberendező tanulmányokat folytató hallgatók, valamint azon személyek, akik minimum középfokú OKJ-s lakberendező végzettségüket 3 évnél nem régebben szerezték meg.
- A pályázaton való részvétel LOSZ tagoknak díjmentes, külső pályázók – nem LOSZ-tagsággal bíró egyének – számára 12.000.-Ft + Áfa, melyet a regisztráció után a LOSZ számlaszámára kell elutalni. A pályázattól való elállás esetén a befizetett összegből 6.000.-Ft + Áfát visszafizetünk. A pályázattól való elállást csak írásban tudjuk elfogadni.
- Minden pályázónak regisztrálnia kell, a losz@t-online.hu e-mail címen. A nem LOSZ tag pályázóknak regisztráció alkalmával e-mailen el kell küldeni a folyamatban lévő lakberendezői tanulmányokat igazoló tanulmányi igazolást, vagy a meglévő minimum középfokú szakirányú végzettséget igazoló dokumentumok másolatát.
- Minden pályázónak a válaszlevélben küldött formanyomtatványon aláírással ellátott nyilatkozatot kell tenni arról, hogy az általa benyújtott anyag saját szellemi termék. A téli ünnepek miatt a válaszleveleket január 6.-tól tudjuk küldeni.
- A pályázó a nyomtatvány aláírásával elfogadja, hogy a pályázat megnyerése esetén a LOSZ érdekeit szem előtt tartva, egy éven keresztül képviselik a lakberendezői szakmát, nyilatkozataikban, publikációikban lojális magatartást tanúsítanak a pályázatot kiíró Szövetség iránt. Az aláírt, scannelt nyilatkozatot e-mailben a losz@t-online.hu címre kérjük beküldeni.
- Minden pályázó Azonosító számot kap, melyet fel kell tüntetnie beadandó pályázatán. Az Azonosító számot a nyilatkozat és – külsős pályázó esetén – a regisztrációs díj beérkezését követően e-mailben küldjük meg. A pályázó azonosítására ez a szám szolgál, a pályázati anyagra személyes adatokat kiírni nem szabad, ennek megsértése kizárást von maga után.
- Pályázni lehet a pályakezdők számára kiírt feladat megvalósításával, a pályázati kiírásban taglaltak szerint.
- Az „Év Pályakezdő Lakberendezője 2013” cím csak akkor kerül kiosztásra, ha a bíráló bizottság a beérkezett pályázatokat mennyiségileg és minőségileg megfelelőnek találja.
- A Szakmai Zsűri a pályázat értékelésekor a tabló összeállítását, logikáját, kivitelét is pontozza, ezért a pályázó érdekeit szem előtt tartva, a pályázat tisztaságának védelme miatt, a pályázó a Szakmai Zsűri értékelése előtt semmilyen módon nem publikálhatja a pályázatra összeállított, kész tablót (weboldal, facebook, blog, sajtó, stb.), ellenkező esetben a pályázatból kizárásra kerül.
- Ha a pályázat elbírálása előtt kiderül, hogy a pályázó nem felel meg a pályázati feltételeknek, azonnal kizárásra kerül a pályázatból.
- Ha a pályázat elbírálása után derül ki, hogy a díjazott pályázó nem felelt meg a pályázati feltételeknek, a cím azonnal visszavonásra kerül.
- Kizárás vagy a díj visszavonása esetén sem igényelhető vissza a részvételi díj, és a pályázó jogosulatlanná válik az elnyert cím használatára.
Feladat:
Egy új építésű, második emeleti lakás berendezésének megtervezése, a megadott családmodell, és a kiírásban szereplő szempontok alapján.
Leadás helye, határideje:
2014. február 4. 16 óráig, a LOSZ Titkárságán. (MaxCity Áruház, 2045. Törökbálint, Tópark u. 1/a, II.emelet 219. üzlet.) Az átvételről igazolás készül.
Az iroda nyitva tartása:
január 28.-án, hétfőn: 11.00 – 17.00
január 30.-án, szerdán: 11.00 – 17.00
február 1.-én, pénteken: 11.00 – 17.00
február 4.-én, hétfőn: 11.00 – 17.00
Beadandó pályázati anyag tartalma és kivitele:
A beadandó anyag tartalma:
A beadandó anyag tartalma a mellékelt pályázati Feladat Kiírásban kerül meghatározásra. A tervezendő tér bemutatására tetszőleges grafikai megoldást (kézi rajz, vagy számítógépes ábrázolás) lehet alkalmazni. A meghatározott anyagot maximum két tablóra rendezve kell benyújtani.
A Tabló kivitele:
- Két darab 70×100 cm-es, függőleges helyzetű, függeszthető módon kialakított tabló.
- Anyaga: habkarton vagy keretezett kép
Azonosítóval ellátott boríték:
A pályázó azonosításához, a pályázat mellékleteként zárt, a regisztrációkor kapott Azonosítóval ellátott borítékban szükséges benyújtani a Személyes Lapot. Beadandó egy álló formátumú A/4-es lapon a pályázó arcképe, neve, elérhetőségei, rövid önéletrajza, referenciák, munkák, díjak, sikerek.
Beadandó:
- a kivitelezett Tablók, Azonosító számmal ellátva, becsomagolt, zárt állapotban
- a Tablók digitálisan, CD-n vagy pendrive-on
- az Azonosítóval ellátott, zárt borítékban a Személyes Lap
A digitális formában (CD-n vagy pendrive-on) leadott anyagokat a Szakmai Zsűri értékelése után megjelenítjük a LOSZ elektronikus felületein, ahol a közönség megismerheti. Ezzel egy időben a Pályázó is bemutathatja pályaművét saját elektronikus felületein.
A pályázati anyagokat a Szakmai Zsűri név nélkül értékeli. Az Azonosító számmal ellátott, becsomagolt, zárt állapotú pályázatokat a Zsűri bontja fel az értékelés megkezdésekor.
A Szakmai Zsűri tagjai és a pályaművek elbírálásának menete:
A pályaművek értékelését, elbírálását felkérésünkre – mint eddig is minden évben – neves szakemberekből álló Zsűri végzi. A Szakmai Zsűri tagjai: dr. Bálint Imre Ybl díjas építész, Szenes István Ybl díjas belsőépítész, dr. Slézia József művészettörténész, Ebedli Gyula belsőépítész és Pozsonyi József belsőépítész. A Zsűri tagjai saját sorukból elnököt választanak. Az értékelést minden tag külön-külön végzi a LOSZ Ellenőrző Bizottságának, valamint Etikai Bizottságának egy-egy erre kijelölt tagjának jelenlétében. A Zsűri a munkákat pontozza és a pontszámok összesítését a Zsűri Elnöke, és a bizottsági személyek közösen végzik.
Értékelési szempontok:
- eredetiség – kreativitás
- funkcionalitás
- színharmónia
- részletgazdagság
- első benyomás – külalak
- anyagmennyiség
- megjelenítés technika
A maximálisan kiosztható pontszám megegyezik a pályázók számával.
Minden pont kiosztásra kerül a differenciálhatóság végett.
Ha több pályamunka összesített pontszáma azonos, akkor a Zsűritagoktól kapott – eredetiség-kreativitás, funkcionalitás és színharmónia – elbírálási szempontok pontszámainak összessége lesz döntő a rangsorolásban.
A Zsűri Elnöke minden pályaműről – a helyezéstől függetlenül – írásos értékelést ad a pályázó részére
A pályaművek díjazása:
- Az „Év Pályakezdő Lakberendezője 2013.” cím elnyerője elismerő Oklevelet és egy gravírozott, a LOSZ logójával és az „Év Pályakezdő Lakberendezője 2013.” felirattal ellátott Emlékdíjat kap.
- A nyertesnek a Merkapt Zrt, mint a pályázat fő támogatója, 100 000 Ft-os Merkapt tárgy és szolgáltatáscsomagot ajánl fel.
- Meghívást kap a Szövetség 2014-ben esedékes kiállítására, a kiállítási stand tervezésében való részvételre.
- Amennyiben a győztes pályázó LOSZ tag, és rendelkezik szakmai végzettséggel,úgy teljes jogú taggá válik és egy év tagdíjmentességet élvez. Amennyiben a győztes LOSZ tag még hallgató, úgy egy éves tagdíjmentességet élvez, mely a bizonyítvány megszerzésével válik teljes jogú LOSZ tagsággá.
- Amennyiben a győztes pályázó külsős (a pályázati anyag leadáskor nem LOSZ tagsággal bíró egyén) és már rendelkezik szakirányú végzettséggel, úgy a Szövetség egy éves teljes jogú LOSZ tagságot ajánl fel. Amennyiben a külsős győztes pályázó még hallgató, úgy a Szövetség egy éves „pártolói” tagságot ajánl fel, ami az időközben megszerzett bizonyítvány bemutatásával teljes jogú LOSZ tagsággá válik.
- A „Év Pályakezdő Lakberendezője 2013” címet annak elnyerője folyamatosan használhatja, kiadványaiban feltüntetheti.
Közönségdíj:
A Szakmai Zsűri értékelését követően a pályamunkák a MaxCity Áruházban, ill. az ünnepélyes díjátadó napján a díjátadó helyszínén kerülnek kiállításra. Szavazni csak személyesen, a kiállításon elhelyezett szavazólapokkal, az ott feltüntetettek szerint, garantáltan zárt rendszerben lehet. A Közönségdíj odaítélése a helyszínen elhelyezett urnákba leadott szavazatok összesítése alapján történik, melynek tisztaságát a Lakberendezők Országos Szövetsége Ellenőrző Bizottságának és Etikai Bizottságának személyes közreműködése garantálja.
- „Az Év Pályakezdő Lakberendezője 2013 Közönségdíjasa” személyre szóló Oklevélben részesül. Jogosult e cím folyamatos használatára, kiadványain feltüntetheti.
- „Az Év Pályakezdő Lakberendezője 2013 Közönségdíjasa” meghívást kap a Szövetség 2014-ben esedékes kiállítására, a kiállítási stand tervezésében való részvételre.
- Amennyiben a közönségdíjas pályázó LOSZ tag, és rendelkezik szakmai végzettséggel, úgy teljes jogú taggá válik és egy év tagdíjmentességet élvez. Amennyiben a győztes LOSZ tag még hallgató, úgy egy éves tagdíjmentességet élvez, mely a bizonyítvány megszerzésével válik teljes jogú LOSZ tagsággá.
- Amennyiben a közönségdíjas pályázó külsős (a pályázati anyag leadáskor nem LOSZ tagsággal bíró egyén) és már rendelkezik szakirányú végzettséggel, úgy a Szövetség egy éves teljes jogú LOSZ tagságot ajánl fel. Amennyiben a külsős közönségdíjas pályázó még hallgató, úgy a Szövetség egy éves „pártolói” tagságot ajánl fel, ami az időközben megszerzett bizonyítvány bemutatásával teljes jogú LOSZ tagsággá válik.
Különdíjak:
„Év Fürdőszobája 2013”
A pályázat fő támogatója a Merkapt Zrt. biztosítja a nyertesek fő díjait. Ezen kívül, a három kategóriában benyújtott összes pályamű közül az általuk kiválasztott fürdőszoba az „Év Fürdőszobája 2013” címet nyeri el, melyet külön díjazásban részesít.
Egyéb díjak
Tagcégeink és külsős cégek, – kialakult szokásjog szerint – az általuk legjobbnak ítélt pályamunkákat külön díjjal jutalmazzák. A kiírás napjáig a következő cégek jelezték felajánlásaikat:
- Andamy Kft.
- Balambér Háza Édességműhely
- Cadline Kft.
- Forest Hungary Kft.
- Inda Group Kft.
- Junior Art Center
- Kludi Szerelvények Kft.
- Lakberinfo
- MaxCity
- Miele Kft.
- Paczona Márta képzőművész
- PRove Kommunikáció
- Solthy Gallery
- Stílusház Oktatási Stúdió
- Strohmayer Erika pszichológus és coach
- Széplak Magazin
- Villeroy&Boch Magyarország Kft.
- Xantos Mobil masszázs
- Yuno Design Kft.
Díjátadás:
A díjak átadására a LOSZ által szervezett ünnepélyes díjátadó keretében kerül sor, melyre az összes pályázó, a Szakmai Zsűri tagjai, valamint a pályázat támogatói is meghívást kapnak.
További információ a LOSZ Titkárságán – a losz@t-online.hu címen, illetve a +36 20 428 2739-es telefonszámon – kapható.
Budapest, 2013. december 13.
Lakberendezők Országos Szövetségének
FELADAT KIÍRÁS
Feladat: Egy 62 nm + 34 nm terasz alapterületű, új építésű, második emeleti lakás berendezésének megtervezése az Olimpia Lakóparkban. A válaszfalak szabadon mozgathatók. A ház saját központi fűtéssel és melegvizes hálózattal rendelkezik. A fűtés típusa radiátoros. A lakás belmagassága: 265 cm.
A lakás adatai:
2. EMELET AT-01. LAKÁS |
|||
AT-01-01 | nappali |
19,18 |
m2 |
AT-01-02 | szoba |
11,42 |
m2 |
AT-01-03 | szoba |
9,37 |
m2 |
AT-01-04 | konyha |
8,77 |
m2 |
AT-01-05 | fürdő |
3,93 |
m2 |
AT-01-06 | wc |
1,26 |
m2 |
AT-01-07 | előszoba |
4,96 |
m2 |
AT-01-08 | gardrob |
2,79 |
m2 |
Lakás értékesített alapterülete: |
61,68 |
m2 | |
AT-01-T1 | tetőterasz |
19,98 |
m2 |
AT-01-T2 | tetőterasz |
14,24 |
m2 |
Teraszok alapterülete: |
34,22 |
m2 |
Beadandó:
– 1 db méretezett alaprajz. M=1:50 vagy 1:100 + bontás-építési alaprajz méretezve
– 1 db színes berendezési alaprajz minden helyiségre vonatkozóan. M=1:50
– jellemző színes falnézetek a kiemelt helyiségekről. M=1:20 vagy M=1:25 (minimum 4 db)
KIEMELT HELYISÉGEK:
– nappali, étkező, konyha
– fürdőszoba
MINIMUM 4 DB TÉRI ÁBRA:
– 1 db nappali
– 1 db háló vagy dolgozó
– 1 db fürdő
– 1db konyha-étkező
– burkolat kiosztási rajz, mely a színes alaprajz részeként is megjelenhet, M=1:50
– világítási rajz lámpahelyek méretezett megjelölésével, M= 1:50
– konszignációs táblázatok a lakás bútoraira, betervezett tárgyaira vonatkozóan
– mellékelve: szín-, anyagminta, fotó, rajz, amennyire lehetséges
– műleírás
CSALÁDMODELL
Adott: 30-35 éves, jól szituált, értelmiségi házaspár. A férj sportriporter, a feleség szakújságíró és blogger, mindketten dolgoznak otthon is. Gyermekük nincs és egyelőre nem is terveznek.
Igények:
– kisebb társaság fogadására alkalmas nappali, étkező tervezése otthonos, fiatalosan igényes kialakítással
– WC kialakítása kézmosóval a fürdőszobán kívül is szükséges
– fontos kívánság a világítás korszerű, minden igényt kielégítő megoldása
– mindketten jelentős mennyiségű szakkönyvvel rendelkeznek
– a munkájuk kapcsán mindketten sokat utaznak, szeretik és gyűjtik a designtárgyakat.
– árkategória: jó minőségű, közép és felső kategóriába tartozó berendezésre van igényük, különös tekintettel a fürdőszobára
– a fürdőszoba mint relaxációs tér, fontos szerepet játszik életükben.
A fürdőszobát a Merkapt Zrt által ajánlott márkák szabadon választott termékeivel kell berendezni.
Ajánlott márkák:
– KOLO
– Ghésa
– Geberit
– TEKA
A termékekről a főszponzor műszaki információkat, katalógusokat biztosít, mely a Losz irodában átvehető. Időpont egyeztetés miatt kérjük hívja a +36 20 428 2739-es telefonszámot.
Eredeti alaprajz:
Fűtési alaprajz:
A következő linkeken letölthető a szintalaprajz és a szint fűtési alaprajza. A pdf-ek betöltése több percig is eltarthat!
Eredeti alaprajz:
Fűtési alaprajz: