A LOSZ Év Pályakezdő Lakberendezője 2014 pályázat szakmai győztese: Szeder Krausz Ági
„A tökéletesség nem az, amihez nincs mit hozzátenni, hanem amiből nincs mit elvenni.”
(Antoine de Saint-Exupéry)
Beszélgető partnerem okleveles építészmérnök és lakberendező. Komoly, határozott ember, de kedves mosolya sokszor beragyogja társalgásunkat.
Viczán Ágota
Mindig érdekes az építész – lakberendező párosítás!
Kérlek, mesélj, hogy honnan indultál?
Szeder Krausz Ági
Az alkotási vágy mindig meghatározó volt az életemben, amióta az eszemet tudom, rajzolok. Már középiskolában vonzott az ékszer- és a bútortervezés is és érdekeltek a belső terek, bújtam a szakmai folyóiratokat. Így folyamatosan alakult ki bennem a végleges elhatározás, családi házakat szeretnék tervezni, igazi otthonokat!
A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karán végeztem. Már az egyetemi évek alatt is dolgoztam belsőépítész és építész tervezőirodákban, ahol rendkívül sokat tanultam. Az egyetem elvégzése után az Európa Stúdiónál dolgoztam, majd 2006-ban csatlakoztam a Bánáti + Hartvig Építész Iroda tervezőcsapatához. Izgalmas, nagy projekteken dolgoztunk. Terveztünk bevásárlóközpontokat, társasházakat, irodaházakat, sportlétesítményeket és részt vettünk különböző pályázatokon. De folyamatosan munkált bennem a vágy hogy ne engedjem el az épületeket, részt akartam venni a belső terek kialakításában is, a térszervezéstől a legapróbb részletek megtervezéséig. Mivel egy nagy tervezőirodában sokan dolgozunk egy-egy munkán, így a tervezés, az engedélyeztetés és a kiviteli tervek készítése során az adott projekt vezetője tartja a kapcsolatot a megbízóval, aki sokszor nem is azonos az épület végső tulajdonosával, nem a legjobb szóval élve, de a „konkrét használójával”. Így állandó hiányérzet volt bennem, szerettem volna ismerni a „végfelhasználókat”, igényeiket, vágyaikat, ízlésvilágukat a tervezett térrel kapcsolatban.
V.Á.
Így jutottál el a lakberendezéshez?
Sz.K.Á.
Pontosan! De nekem nem csak egy papír kellett, hanem tanulni akartam, bővíteni a tudást, amit építészként megszereztem. Így találtam rá a Stílusház Lakberendezési iskolára, ahol 2013-ban végeztem. Természetesen a tanulás ezzel nem ért véget, azóta is folyamatosan bővítem a szakmai tudásomat, igyekszem a hazai piacot a lehető legszélesebb körben megismerni és lépést tartani a legújabb nemzetközi trendekkel. 2014-ben eljöttem az építészirodából, hogy teljes figyelmemet a belsőépítészet – lakberendezés felé fordíthassam. Közben elvállaltam egy ingatlanértékesítői állást, mert jó tanulási lehetőséget láttam benne, rengeteg ember otthonában jártam, remek tapasztalat volt. És nem utolsó sorban az első nagy munkámat is egy olyan ügyfelemnek köszönhetem, aki mint ingatlanértékesítési szakértőhöz fordult hozzám. A budai, belső kétszintes, teljesen romos állapotban lévő lakás életre keltéséhez mind az építészmérnöki, mind a lakberendezői tudásomra szükségem volt. A lakás idén készült el, a tulajdonos teljes megelégedésére.
V.Á.
Aztán jelentkeztél az Év Lakberendezője pályázatra és munkádat siker koronázta, Te lettél a pályakezdők között a szakmai zsűri első helyezettje!
Sz.K.Á.
Hiszem, hogy csak magas színvonalú, alapos munkát érdemes készíteni, ami mellett elengedhetetlen, hogy az ember szeretettel kezdjen hozzá az előtte álló feladatnak. Sokat dolgoztam a pályázaton, nagyon jó érzés volt a kész művet magam előtt látni! Nagyon örültem az elismerésnek, ez egy országos, szakmailag elismert megmérettetés volt, mely a mi munkánkban nagyon fontos ismertséget is hozott.
Nagyon jó érzés volt, hogy a családom és barátaim mellett az építész kollégáim is érdeklődéssel figyelték és támogatták a pályázatomat!
V.Á.
Egy otthon megteremtéséhez nagyon fontos, hogy a tervező és a megrendelő összhangban, egymást segítve és kiegészítve alkosson. Ezért úgy gondolom, hogy a személyiségnek, temperamentumnak nagy szerepe van.
Nálad hogy indul az alkotói folyamat?
Sz.K.Á.
A tervezés megkezdése előtt nagyon fontos a megrendelővel való személyes találkozó, amikor nem csupán a tervezés menetét és a tervezési feladatot beszéljük meg, hanem a munkánk során elengedhetetlen személyes szimpátia is kialakul, mert tapasztalatom szerint ennek hiányában nem tud tervező és megrendelő harmonikusan együttműködni.
Először rá kell hangolódnom az adott feladatra. Ez ugyanúgy lehet a szakirodalomban való elmélyülés, vagy adott témájú magazinok böngészése, mint egy séta, vagy egy múzeumi látogatás. A tereket átforgatom, megérlelem a fejemben, aztán sok-sok verziót papírra vetek. Ezek az ötletek végül 2-3 funkcionálisan kifogástalan változattá szelídülnek. Közben megfogalmazódnak a formák és a színek, a pályamunkámban például a modern, letisztult formavilág, megszórva az egzotikus fűszerek színeivel.
V.Á.
Mondhatjuk, hogy ez a modern stílus áll hozzád legközelebb, amelyet a pályázatodból is megismertünk?
Sz.K.Á.
A tervezési stílust a pályázati kiírásban meghatározták. A munkáim során azt vettem észre, hogy gyakorlatilag azonosulok a megrendelő igényeivel, bármely stílusban meglátom a szépséget, de természetesen, előfordul, hogy némi idő kell ahhoz, hogy bele tudjak szeretni.
Nagyon fontos az, hogy kinek tervezek. Kinek és miért?
Minden munkámban benne van a tudásomon, a tapasztalatomon kívül a lelkem is. Minden apró részletre figyelek és a tökéletes összhangra törekszem. Szeretem megvitatni a gondolataimat, terveimet, ötleteket cserélni, így az esetek többségében nem egyedül dolgozom. Szerencsémre sikerült olyan partnereket találnom a munkában, akikkel mind szakmailag, mind emberileg összhangban vagyunk, remekül tudunk együtt dolgozni.
Jelenleg is több izgalmas feladaton dolgozunk.
Az egyik kedvencem, egy ideiglenes bővítményekkel kiegészített apró terekkel rendelkező, nappali nélküli családi ház, melyet minimális költség keretből kellett, élhető, használható, vendégfogasára is alkalmas belső terekkel bővíteni. Arra nincs anyagi lehetőség, hogy az épület tartószerkezetéhez, így akár a tetőszerkezethez hozzányúljunk, emiatt nagyon gondosan át kellett gondolni minden lehetőséget. A tervezés során minden részletre kiterjedő, aprólékos költségvetés készült, mely segített eldönteni, hogy melyik úton járhatunk. Ennél a munkámnál is egymást segíti és kiegészíti az építészet és a lakberendezés. Még az engedélyeztetés előtt állunk, de a megrendelőnktől már megkaptuk a legnagyobb elismerést, miszerint teljes mértékben azonosulni tud az új alaprajzi elosztással és alig várja, hogy ne csak virtuálisan, hanem a valóságban is körbenézhessen az új nappalijában.
V.Á.
Mindig ilyen nagyléptékű, a tervezés minden szakaszát átfogó munkákat vállalsz?
Sz.K.Á.
Mivel a munkám a hobbimmá, vagy inkább a hobbim a munkámmá vált, minden érdekel, ami a belsőépítészettel, lakberendezéssel kapcsolatos. Legyen szó akár egy lakásban, vagy közületnél (pl.: iroda, kávézó, szálloda, stb.) a színek, anyagok összehangolásáról, vagy csak egy-egy helyiség átalakításáról, a lényeg, hogy a megrendelő és a saját örömömre alkothatok!
V.Á.
Ezek után felmerül a kérdés, hogy minek tartod magad építésznek, vagy lakberendezőnek?
Sz.K.Á.
Ezen már én is sokat gondolkodtam és arra jutottam, hogy a legjobb válasz a kérdésedre, hogy én egy építészmérnök tudással és szemléletmóddal rendelkező lakberendező vagyok.
Az interjút Viczán Ágota készítette.
Tekintsék meg Szeder Krausz Ági szakmai győztes munkáját!