Demeter Andrea - Költözni vagy maradni

Költözni, vagy maradni?

Demeter Andrea – a “LOSZ Év Lakberendezője 2016” közönségdíjas munkája

 

Megbízóim, egy középkorú házaspár két kamasz gyermekkel Nagykovácsiban, nagy kihívást jelentő feladattal kerestek meg.

2000-ben vásárolt, akkori igényeiket teljes mértékben kielégítő családi házukat már hosszú ideje nem találták megfelelőnek. Évek óta téma volt a költözés, de végül úgy döntöttek, hogy a telek remek, központi elhelyezkedése, a nyugalom, a természet közelsége és a közös, szép emlékek miatt adnak egy esélyt a maradásnak. Megbízásom első lépésben arra szólt, hogy győzzem meg őket arról, hogy igényeiknek megfelelően átalakítható a házuk. Rajtam múlt: megy vagy marad a család.

Térszervezés:

Koncepcióm legmeghatározóbb elemét a szülői hálószoba áthelyezése jelentette. Mivel ez a földszintre került, a két kamaszé lett a tetőtér. Itt mindketten egy-egy, közös kis nappaliból nyíló, majdnem azonos méretű szobát kaptak.

Az egyre gyakrabban otthonról dolgozó feleség számára tágas home office-t alakítottam ki, mely időnként vendégszobaként is funkcionál. Két új tetőablak elhelyezésével világos lett az addig nagyon sötét, közös gardróbnak használt helyiség.

Az emeleti fürdőszoba területe duplájára nőtt. Ide egy fürdőkád, dupla mosdó, WC és bidé is került.

A kis nappali a gyerekek TV-szobája lett, így csökkent az eltérő érdeklődési körből fakadó konfliktus a szülők és gyerekek között.

Az előszoba mérete eleve nagyvonalú volt, a problémát a megfelelő tároló bútorok hiánya jelentette. Ugyan az étkező új falának kialakításával picit csökkent az alapterülete, az új szekrényeknek, lépcső alatti tárolóknak köszönhetően így is tágas és rendezett maradt.

Az emeletre vezető lépcső alacsony korlátját elbontottam, helyette a lépcsőtől a plafonig futó keskeny oszlopsor (5×5 cm zártszelvények) került.

Az alaprajzból adódott, hogy a viszonylag nagy konyhát, a kis alapterületű étkezőt és a nem használt kamrát egybenyissam. Ez a terület így lehetővé tette egy U alakú konyha és az áhított bárpult kialakítását. Emellett kényelmesen elfér a 2 m hosszú (3+m-re bővíthető) étkezőasztal paddal és székekkel. Még egy világos, tágas olvasó sarok is helyet kapott itt.

A házhoz tartozó, nagy fedett teraszt az elmúlt 16 évben két okból nem használták. Részben azért, mert csak a konyhából, egy keskeny ajtón lehetett kijutni. Ugyan a nappaliból is nyílt egy teraszajtó, ez előtt azonban egy könyvszekrény állt. Másrészt a terasz alapterülete nagy volt ugyan, de két oszlop osztotta kis részekre, melyek egyáltalán nem tették lehetővé a praktikus berendezést. A konyha-étkező közös teréből a  teraszra néző ablakokat egy nagy tolóajtóra cseréltem, így a terasz könnyen megközelíthetővé vált bárki számára anélkül, hogy a konyhán keresztülgyalogolna. A konyhai teraszajtót megtartottam, csak a nyitás irányát fordítottam meg, hogy megkönnyítsem a teraszvendégek könnyű kiszolgálását. Az egyik tartóoszlop kiiktatásával elértem, hogy ez a hely a család kellemes, nyári étkezőjévé illetve nappalijává vált.

A szülői hálószobát az emeletről az addigi TV szobába költöztettem, a nappalitól teljesen leválasztva ezt a teret.A nappali-étkező-konyha kicsit szeparált, de közös terét két tolóajtó választja el a ház többi részétől.

A lépcső alatti rész eredetileg a földszinti fürdőhöz tartozott teljesen kihasználatlanul. Ezt leválasztottam és ide került a vendég WC kézmosóval.

Koncepcióm következő meghatározó javaslata a raktárként funkcionáló garázst érintette. Ide terveztem meg a családfő elvonulására alkalmas „hobbi” helyiséget.

Anyaghasználat:

A belső terek hangulatának kialakításánál minden esetben törekszem arra, hogy az épületet körülvevő környezet a ház belsejével is teljes harmóniába kerüljön.

Ebben az esetben fontos cél volt, hogy a mai trendnek megfelelő modern házat alakítsak ki, figyelembe véve, hogy a ház egy falu központjához közel, a hegyek között fekszik. Lakói szeretik a természetet, szívesen túráznak és pihennek a zöldben.

A ház teljes harmóniájának megteremtését a következetes szín- és anyaghasználattal értem el.

Az egész ház alap színvilágát a natúr tölgyfa, a fehér és a szürke árnyalatai adják. A mozgalmasabb látvány kedvéért a kisebb bútorok, textilek, kiegészítők lettek élénkebb, divatos színűek. A tervben első sorban mustársága szerepelt. Ettől végül bizonyos mértékben eltértek a megrendelők. A tereket tovább színesítik a festménygyűjtemény értékes darabjai és a perzsaszőnyegek.

Természetközeli hangulatot idéz az előszobában, az étkezőben és a hálószobában egy-egy falon megjelenő, már klasszikusnak számító design tapéta és a gyerekszobában a stilizált faleveleket ábrázoló tapéta.

A világító testek kiválasztásában is fontos szerepet kapott a természet. Így került a nappaliba a faleveleket imitáló modern csillár, az előszobába, a dolgozóba virág formájú plafon és oldalfal világítás, a háló- és gyerekszobákba terméseket megjelenítő lámpatestek.

 

Demeter Andrea
lakberendező