Év Lakberendezője pályázat - interjú

 

Interjú Román Tímeával, a LOSZ Év Lakberendezője 2018 közönségdíjasával

 

Román Tímea

“Az egyszerűt bonyolulttá tenni mindennapos dolog, a bonyolultat egyszerűvé varázsolni…ez a kreativitás!” (Charles Mingus)

 

Viczán Ágota
„Szenvedélyből csinálom!” – mondtad csillogó szemekkel és ebben a mondatban benne volt a lényeg. De lakozik ott még egyéb fontos dolog is, egy gondos, egyenes hozzáállás, korrekt és tiszta lelkület és egy nagy adag maximalizmus. Nem rendhagyó, mégis méretes vargabetűvel érkeztél meg a szakmához!

Román Tímea
Valóban kellett egy kis idő, 🙂 de mindig is jelen volt az életemben az alkotás. Rajzoltam, selymet festettem , művészettörténet szakra készültem – végül mégis közgazdász diplomát szereztem. Évekig bankban dolgoztam, de tudtam, hogy az nem az én világom, így a Junior Art Centerben elvégeztem a lakberendező képzést. Már a tanulmányaim alatt is voltak megbízásaim, , így az elméleti és gyakorlati tudásomat párhuzamosan építhettem.

V.Á.
Elég gyorsan jöttek a nagyobb munkák is, szép feladatokat, komoly projekteket kaptál!

R.T.
Az első nagyobb munka egy iroda megtervezése, illetve egy diósdi családi ház teljeskörű felújítása volt. Nagyon szeretek minden jellegű tervezési feladatot, de három gyerek anyukájaként mindig öröm számomra, ha munkák között van olyan is, amiben gyermekek érintettek – most éppen egy bölcsődét tervezek nagy szeretettel. Ezeknél a projekteknél rendkívül sok mindenre kell oda figyelni, biztonsági megkötések, anyaghasználat, ergonómia, színek, különleges textúrák. Inspirálnak az ilyen kihívások.

Különleges és izgalmas feladat volt egy diósdi babauszoda tervezése is. Szerencsére a megbízókkal hamar megtaláltuk a közös hangot, így nagyon hatékonyan tudtunk együtt dolgozni. Erre szükség is volt, hiszen nagyon szerteágazó volt a tervezési folyamat, ahol a megszokottnál sokkal több szakiparral kellett folyamatosan egyeztetni.

V.Á.
Elhangzott tőled egy érdekes mondat, miszerint szereted, ha vitatkoznak veled a megbízók, ezt azért kevés lakberendező gondolja így :), hogy értelmezzük ezt?

R.T.
A lakberendezés bizalmi munka, hiszen a legfontosabb élettér, az otthon kialakítását bízzák ránk. Számomra nagyon fontos az ügyfél kívánsága, elégedettsége. Ugyanakkor látom, hogy sokszor nem tudják, hogy mi az, amit elvárhatnak egy tervezőtől, magától a tervezési folyamattól, ezért fenntartás nélkül elfogadják a lakberendezői koncepciót. Kulcsfontosságú, hogy a tulajdonos minden elvárása maradéktalanul teljesüljön és ehhez elengedhetetlen – ha nem is a vitatkozás, de sok-sok beszélgetés, segítő kommunikáció.

V.Á.
Természetesen Te is több stílusban tervezel, mégis mi áll a legközelebb a szívedhez?

R.T.
A modern stílust nagyon kedvelem, egy kicsit „felturbózva”, de nagyon tetszenek az eklektikus enteriőrök illetve a modern és klasszikus stílusokjegyek keveredése. Szeretem, ha egyedi megoldások, variálható egységek színesítik az enteriőrt.

V.Á.
Kivitelezést is vállalsz, ami nem egyszerű feladat!

R.T.
Igen, nem könnyű munka, de nagyon izgalmas, amikor a bontás átfordul építésbe és a szemem előtt válik valósággá a terv. Persze vannak nehézségek, viszont rengeteg emberrel ismerkedtem meg az elmúlt évek alatt és sikerült egy olyan kis csapatot létrehozni, akikre mindig számíthatok.

V.Á.
Ilyen sikeres munka volt a pályázatra beadott szentendrei ház tervezése is!

R.T.
Igazi ajándék volt több szempontból is. Elmondhatom, hogy minden sikerült, amit szerettünk volna megvalósítani. Kedves, intelligens tulajdonosokkal dolgozhattam, akik konzekvensen ragaszkodtak a minőségi alapanyagokhoz, és nem hiányoztak a különleges, egyedi megoldások sem. Egyszóval mindenki megelégedettségére született meg a vágyott otthon.

V.Á.
De itt még korán sincs vége a sornak, hiszen most is sok munkád van!

R.T.
Szerencsére így van, folyamatban van egy bölcsi, néhány családi ház és lassan elkészül egy nagyobb iroda is. Most kezdek bele egy kiadásra szánt nagypolgári lakás tervezésébe, ami nagyon izgalmas feladatnak tűnik…Megtisztelő, hogy ha össze is torlódnak a projektek, a megrendelők hajlandóak rám várni , amit minden tudásommal igyekszem meghálálni!