LOSZ Év Lakberendezője 2018

   A Lakberendezők Országos Szövetsége közleménye

 

A Szövetséghez érkezett tervezői kéréseket figyelembe véve az Elnökség az alábbi határozatot hozta:

Az „Év Lakberendezője” pályázat a kiírás évét felölelő szakmai pályázat, ezért a Szövetség biztosítani kívánja a tervezők széles körében annak lehetőségét, hogy a lehető leghosszabb idő álljon rendelkezésre a pályázati anyag elkészítésére.

 

Fentieket figyelembe véve az „ Év Lakberendezője 2018” pályázat leadási határideje:

2018. november 23. 16.00. órára változott.

 

 

 PÁLYÁZATI  KIÍRÁS
a „LOSZ ÉV LAKBERENDEZŐ TEAMJE 2018”cím elnyerésére

  – a Lakberendezők Országos Szövetsége nyílt pályázata –

 

Pályázati feltételek:

  • Pályázhatnak olyan csoportok, akiknek tagjai között legalább egy fő, minimum középfokú OKJ-s lakberendező végzettséggel rendelkezik.
  • Az alkotó csoportok lehetnek állandó közösségek, vagy egy konkrét munkára szerveződött csapat, akik az alkotómunka során a szellemi terméket közösen hozzák létre.
  • A pályázaton való részvétel díjmentes azon csapatok részére, akik között legalább egy fő LOSZ tag van. Külsős csapatoknak, – akik között nincs LOSZ tag – a regisztrációs díj 12.000.-Ft + Áfa, melyet a regisztráció után a LOSZ számlaszámára kell elutalni. A pályázattól való elállás esetén a befizetett összegből 6.000.-Ft + Áfát visszatérítünk, amennyiben legkésőbb a leadási határidő előtt 15 nappal írásban jelzi a pályázó team kapcsolattartója a visszalépési szándékot.
  • Regisztráció: Minden teamnek regisztrálnia kell, a losz@lakberendezok.hue-mail címen. A teamek azon lakberendező/belsőépítész tervező tagjainak, akik nem rendelkeznek LOSZ tagsággal, regisztráció alkalmával e-mailen el kell küldeniük a bizonyítványuk, illetve a szakirányú végzettségüket igazoló dokumentumok másolatát. A pályázók egy válaszlevélben megkapják a Nyilatkozat formanyomtatványt.
  • Nyilatkozat: Minden pályázónak vissza kell küldeni a kitöltött és kézjegyével ellátott Nyilatkozat formanyomtatványt, melyben nyilatkozatot kell tennie arról, hogy az általa benyújtott anyag saját szellemi terméke. A pályázó a nyomtatvány aláírásával elfogadja, hogy a pályázat megnyerése esetén a LOSZ érdekeit szem előtt tartva, egy éven keresztül képviseli a lakberendező szakmát, nyilatkozataiban, publikációiban lojális magatartást tanúsít a pályázatot kiíró Szövetség iránt.
  • A Nyilatkozat formanyomtatvány a pályázó azonosítására is szolgál, melynek mellékleteként kell benyújtani a szakmai önéletrajzot és a team minden tagjáról egy-egy arcképet, jpg formátumban, melynek mérete 600 px széles és 800 px magas.
  • Az aláírt, szkennelt Nyilatkozatot e-mailben a losz@lakberendezok.hucímre kérjük beküldeni.
  • Azonosítószám: Minden pályázó csapat Azonosító számot kap, melyet fel kell tüntetnie beadandó pályázatán. Az Azonosító számot a kitöltött és aláírt Nyilatkozat és – külsős csapat esetén – a regisztrációs díj beérkezését követően e-mailben küldjük meg. A pályázók azonosítására ez a szám szolgál, a pályázati anyagra személyes adatokat kiírni nem szabad, ennek megsértése kizárást von maga után!
  • Pályázni lehet minden, a lakberendezői tevékenységhez tartozó, az alkotóközösség által megvalósított munkával.
  • Nem lehet pályázni a Lakberendezők Országos Szövetsége szervezésében, létrehozott kiállítási standdal.
  • Nem lehet pályázni olyan megvalósult munkával, melynek valamely része bármilyen formában (rajz, fotó) már bemutatásra került előző, a Szövetség által kiírt Év Lakberendezője pályázat bármely kategóriájában.
  • A „LOSZ Év Lakberendező Teamje 2018” cím csak akkor kerül kiosztásra, ha a bíráló bizottság a beérkezett pályázatokat mennyiségileg és minőségileg megfelelőnek találja.
  • A Szakmai Zsűri a pályázat értékelésekor a tabló összeállítását, logikáját, kivitelét is pontozza, ezért a pályázó érdekeit szem előtt tartva, a pályázat tisztaságának védelme miatt, a pályázó csapat a Szakmai Zsűri értékelése előtt semmilyen módon nem publikálhatja a pályázatra összeállított, kész tablót(weboldal, facebook, blog, sajtó, stb.), ellenkező esetben a pályázatból kizárásra kerül. A pályázat természetesen tartalmazhat olyan enteriőröket, amik már más formában megjelentek a médiában.
  • Ha a pályázat elbírálása előtt kiderül, hogy a pályázó team nem felel meg a pályázati feltételeknek, azonnal kizárásra kerül a pályázatból.
  • Ha a pályázat elbírálása után derül ki, hogy a díjazott team nem felelt meg a pályázati feltételeknek, a cím azonnal visszavonásra kerül.
  • Kizárás vagy a díj visszavonása esetén sem igényelhető vissza a részvételi díj,és a pályázók jogosulatlanná válnak az elnyert cím használatára.
  • A Szakmai Zsűri által kizárt pályaművek a közönségszavazáson részt

A pályázat leadása:

  1. A pályázó csapat a pályázatra való érvényes jelentkezésekor kapott Azonosítószámmal egy időben kizárólagos hozzáférési lehetőséget kap egy elektronikus tárhelyhez.
  2. A leadási határidőig a pályázónak gondoskodnia kell pályázati anyagának feltöltéséről a megadott mappákba. (tabló-, tervdokumentáció-, terméklista formanyomtatvány-, képek mappa)
  3. A pályázó a mappa zárásáig pályázati anyagát bármikor módosíthatja, cserélheti.
  4. A mappákba feltöltött pályázati munkákon csak az Azonosítószám szerepelhet, személyes adatok nem jelenhetnek meg a mappákban!
  5. A pályázat zárása után a LOSZ Ellenőrző és Etikai Bizottsága a pályamunkák tartalmi, formai és mennyiségi megfelelőségét ellenőrzik. A pályázati kiírásban megjelölt követelményeknek megfelelt pályamunkák vehetnek részt a Szakmai Zsűri értékelésén.

Leadás határideje:

2018. május 7. (hétfő) 16.00 óra.  A leadási határidő 2018 november 23. (péntek) 16.00 óráig meghosszabbítva!

 

Beadandó pályázati anyag tartalma és kivitele:

Pályázni egy darab megvalósult munkával lehet.

A pályázati munka képanyagát minimum két tablóra kell rendezni, a műszaki Tervdokumentációt mellékletként kell benyújtani.

A Tablók tartalma:

Tabló 1.: tervek: színes berendezési alaprajz, falnézetek, téri ábrák (látványtervek)
A megjelenítés tetszőleges: kézi rajz vagy számítógépes ábrázolás

Tabló 2.: fotóanyag a megvalósult munkáról
A tablón elhelyezett fotók, rajzok mérete minimum A/6 formátumú (10,5×14,5cm)

A Tablók mérete:

70×100 cm-es (BB1), függőleges helyzetű, digitális formában. A tablókat nyomtatható formátumban kell összeállítani, de az anyag leadásakor nem kell kinyomtatni. Az Azonosítószámmal ellátott mappába egyenként minimum 2 Mb, maximum 5 Mb méretű tabló tölthető fel, jpg, png vagy pdf formátumban. Javasolt felbontási méret 300 dpi.

A Tablókon szereplő összes tervet, fotót egyenként is be kell nyújtani. A fotók mérete egyenként maximum 1 Mb lehet, jpg, png vagy pdf formátumban, a javasolt felbontási méret 300 dpi.

A Tervdokumentáció minimális tartalma: (nem része a tablóknak)

  1. Műleírás
  2. Felmérési (eredeti) alaprajz M= 1:50
  3. Építési – bontási terv (lehet külön is) M= 1:50
  4. Berendezési alaprajz (lehet fekete fehér) M= 1:50
  5. Elektromos és/vagy Gépészeti adatszolgáltató M= 1:50
  6. Egy kiválasztott helyiség burkolási terve M= 1:20 vagy 1:25
  7. Minimum egy helyiség jellemző színes falnézetei M= 1:20 vagy 1:25

A Tervdokumentáció kivitele:

A Tervdokumentációt nyomtatható formátumban (pdf) kell benyújtani. (Kinyomtatni nem kell.)
A műleírást pdf és word formátumban is le kell adni.

Beadandó:

  • a Tablók
  • a Tervdokumentáció
  • a kitöltött Terméklista formanyomtatvány,

név nélkül, Azonosítószámmal, digitálisan feltöltve az egyéni mappákba.

A digitális formában leadott anyagokat a Szakmai Zsűri értékelése után megjelenítjük a LOSZ elektronikus felületein, ahol a közönség megismerheti. Ezzel egy időben a Pályázó is bemutathatja pályaművét saját elektronikus felületein.

A pályázati anyagokat a Szakmai Zsűri név nélkül értékeli.

A Szakmai Zsűri tagjai és a pályaművek elbírálásának menete:

A pályaművek értékelését, elbírálását felkérésünkre – mint eddig is minden évben – neves szakemberekből álló Zsűri végzi. A Szakmai Zsűri tagjai: dr. Bálint Imre Ybl díjas építész, Szenes István Ybl díjas belsőépítész, dr. Slézia József művészettörténész, Ebedli Gyula belsőépítész és Pozsonyi József belsőépítész. A Zsűri tagjai saját sorukból elnököt választanak. Az értékelést minden tag külön-külön végzi a LOSZ Ellenőrző Bizottságának, valamint Etikai Bizottságának egy-egy erre kijelölt tagjának jelenlétében. A Zsűri a munkákat pontozza és a pontszámok összesítését a Zsűri Elnöke, és a bizottsági személyek közösen végzik.

Értékelési szempontok:

  • eredetiség – kreativitás
  • funkcionalitás
  • színharmónia
  • részletgazdagság
  • első benyomás – külalak
  • anyagmennyiség
  • megjelenítés technika

Ha több pályamunka összesített pontszáma azonos, akkor a Zsűritagoktól kapott – eredetiség-kreativitás, funkcionalitás és színharmónia – elbírálási szempontok pontszámainak összessége lesz döntő a rangsorolásban.

A Szakmai Zsűri minden pályaműről – a helyezéstől függetlenül – írásos értékelést ad a pályázó részére.

A Szakmai Zsűri döntése ellen fellebbezési joggal nem élhet a pályázó.

A pályázónak lehetősége van, kizárólag a saját pontszámait megnézni – személyesen, a LOSZ irodában.

A pályaművek díjazása:

  • A „LOSZ Év Lakberendező Teamje 2018” címet elnyerő csapat egy darab, egyedi tervezésű, a LOSZ logójával és a „LOSZ Év Lakberendező Teamje 2018” felirattal ellátott Emlékdíjat kap. A csapat minden tagja személyre szóló Oklevélben részesül.
  • A „LOSZ Év Lakberendező Teamje 2018”pályázat nyertesének (maximum 3 fő) fődíjként felajánl egy szakmai utat a 2019. évi „i Saloni” – Milánói Bútorkiállítás és Vásárra. A díj tartalmazza: – a repülőjegyet oda-vissza, – 2 éjszaka szállást, – 2 napos szakmai belépőjegyet a kiállításra.
  • Amennyiben a győztes csapat tervező tagja LOSZ tag, úgy egy év tagdíjmentességet élvez.
  • Amennyiben a győztes csapat tervező tagja külsős – a pályázati anyag leadásakor nem LOSZ tagsággal bíró személy – a Szövetség egy éves teljes jogú LOSZ tagságot ajánl fel.
  • A „LOSZ Év Lakberendező Teamje 2018” címet annak elnyerői folyamatosan használhatják, kiadványaikban feltüntethetik.

A pályázat főtámogatója: OTP Lakástakarék Zrt.

A pályázat szakmai főtámogatója: Lakberendezők Országos Szövetsége.

Emlékdíj:

A LOSZ Év Lakberendező Teamje pályázat szakmai nyertese egy darab, különleges, egyedi tervezésű Emlékdíjat kap, melyet az Alexy Üvegtechnika Orosháza Kft. – Be Creative csapata tervez és készít el.

Különdíjak:

Szponzorok és egyéb cégek, kialakult szokásjog szerint, különböző értékes nyereményeket ajánlottak fel. A szponzorok listája és a felajánlások sora folyamatosan bővül. Az aktuális lista megtekinthető a Szövetség internetes felületein, a „Támogató cégek és díjak” menüpont alatt.

A különdíjaknak több esetben feltételt szabott a felajánló: a pályázatban szerepelnie kell a felajánló cég termékének. Ezért minden pályázó kap egy összeállított „Terméklista formanyomtatványt”, amelyen jelölni tudja, hogy melyik cég melyik termékét tervezte az enteriőrbe.

Közönségdíj:

A Szakmai Zsűri értékelését követően a pályaművek felkerülnek a LOSZ elektronikus felületeire, ahol sor kerül a közönségszavazásra. A szavazatok összesítését a Lakberendezők Országos Szövetsége Ellenőrző Bizottsága és Etikai Bizottsága felügyeli.

  • A „LOSZ Év Lakberendező Teamje 2018” pályázat különdíjasai névre szóló elismerő Oklevelet kapnak.
  • Amennyiben a különdíjas pályázó csapat tervező tagjai LOSZ tagok, úgy egy év tagdíjmentességet élveznek.
  • Amennyiben a különdíjas pályázó csapat tagjai külsősök – a pályázati anyag leadásakor nem LOSZ tagsággal bíró személyek – akkor a Szövetség egy éves teljes jogú LOSZ tagságot ajánl fel a csapat tervező tagjai számára.
  • A „LOSZ Év Lakberendező Teamje 2018 Különdíjasa” címet annak elnyerői folyamatosan használhatják, kiadványaikban feltüntethetik.

Díjátadó:

Az ünnepélyes Díjátadó időpontját és helyét a később adjuk meg.

További információ a LOSZ Titkárságán – a losz@lakberendezok.hu címen, illetve a +36 20 428 2739-es telefonszámon – kapható.

 

Budapest, 2018. február 28.

Lakberendezők Országos Szövetsége

 

A pályázat fő támogatója: OTP Lakástakarék Zrt.OTP Lakástakarék Zrt.

A pályázat szakmai főtámogatója: Lakberendezők Országos Szövetsége