Év Pályakezdő Lakberendezője 2019

Paladar Lakásétterem

Lovász Zoltán (58060 pályázat)

 

LOSZ Év Pályakezdő Lakberendezője kategória

 

Családmodell-és igény bemutatása

Egy fiatal, harmincas éveiben járó házaspár a társasházi lakás lakója. Azzal a céllal vásárolták a lakást, hogy megvalósítsák első közös vállalkozásukat, egy lakáséttermet. Szeretik a társaságot, és ha lehetőségük adódik, fogadnak vendéget, ezzel kihasználva a nappalit. Ezzel a vállalkozással szeretnék elkezdeni a közös jövőt, ami első lépése a majdani saját étterem megnyitásának. Gyermekük nincs, nem is tervezik még néhány évig, szeretnék a jövőjüket megalapozni a vállalkozás beindításával. A férj séf, néhány évig külföldön dolgozott, a feleség cukrász. Mindketten a modern gasztronómia elhivatott szerelmesei, egy jónevű étteremben dolgoznak. A funkcionalitás nagyon fontos számukra. Jó anyagi körülmények között élnek, de keményen megdolgoznak érte. Megengedhetik maguknak az igényesebb, drágább árkategóriát, amennyiben ezt indokoltnak tartják.

A megrendelő igénye egy fiatalos, letisztult modern lakás, melyben otthonosan érezhetik magukat. Kedvelik a minimál stílust, a művészetet és a tisztaságot sugárzó világos falakat, melyhez a meleg színeket választottuk a színes kiegészítőkkel. Így fő irányzatként a színes minimál stílust választottuk.

Tervezési koncepció:

Inspirációs téma:
A lakásétterem elnevezést egy, a kilencvenes évek elején Kubában is sugárzott brazil szappanoperából kölcsönözték. Paladar volt annak az étteremláncnak a neve, amelyet a főhősnő irányított.
Raul Castro kubai reformjai a 2010-es évek elején immár igazi magánvendéglők üzemeltetését is lehetővé tették. Így pillanatnyilag párhuzamosan működnek paladarként olyan csöpp, néhány asztalos lakásvendéglők, ahol a családi vécét használják a vendégek, és olyan éttermek, ahol hivatásos zenészek élőzenével szórakoztatják a vendégeket. Utóbbiak semmiképp sem szakadt hodályok. Így a Kubában honos színeket használtam a lakásban, amik megjelentek a falakon, illetve kiegészítőként.

Lovász Zoltán (58060 pályázat)

Műleírás:

Az eredeti alaprajzon lévő lakás nem adta azt a lehetőséget, hogy egy lakáséttermet üzemeltessenek, így falakat vettem ki, illetve építettem hozzá. A vendégszoba egy részét elvettem, hogy legyen mosószoba, illetve mellette egy vendég WC. A nagy fürdőnek egyik falát pedig kintebb toltam, hogy legyen helye az öltözőnek is.

A konyha szinte változatlanul maradt. Minimálisan építettem hozzá, hogy elhatárolódjon az étterem a konyhától. A hátsó részben alakítottam ki a magánszférát, így ott változtatásokat kellet véghez vinni, hogy tágas és élhető legyen. Lett egy nagy nappali, ami egy fal kivételével lett tágasabb. A sarokszobából egy gardróbszobát alakítottam ki, ami fontos volt az ügyfél részéről. A kis fürdőszobából egy nagyobbat csináltam, hogy a párnak kényelmes legyen. Ehhez el kellett vennem helyet a gardróbszobából.