Mély együttérzéssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kertész Mari – a Lakberendezők Országos Szövetségének megálmodója, egyik alapítótagja és hosszú éveken át aktív tagja – 2017 május 15.-én végleg eltávozott közülünk.
„Ma elköszöntünk tőle. A templom közepén fehér rózsák ölelésében egy fotó.
Kertész Mari
Hiába láttuk az urnát, hihetetlennek tűnt, hogy már nincs közöttünk.
Felfogtuk a halálhírét, megdöbbentünk, emlékeztünk, meghatódtunk. Az ilyenkor természetes módon éreztünk. Ott mégis, a szokásostól eltérően búcsúztunk.
Sorban érkeztünk barátok, kollégák, szakmabeliek, hozzátartozók. Körbenéztem és halkan beszélgető embereket láttam. Se az alkalom, se a hely nem indokolta… mégis…
A lelkész emlékezett, emlékeztetett és nem elköszönt. Szavai személyesek és kedvesek voltak.
A csendes ima közben pici gyerek hangja szólt. A dédunoka. Mellettem azt súgta valaki. „Az elmúlásban az élet.”
Akkor jöttem rá, pontosan minden olyan volt, amilyen Mari. Az ő lényéből, mi ott mindannyian hordoztunk valamit. Polgári értékeket és kultúrát, nyitottságot, legendákat és történeteket, szakmai elhivatottságot, új terveket, ideákat, segítséget, szeretetet…
Emlékszem, amikor elmesélte, hogy kislányként nagybátyja, Nagy Lajos író foteljében ülve hallgatta a „kortársakat”, vagy amikor mosolyogva emlegette, hogy Kodály Zoltán „kezitcsókolommal” köszönt neki a Köröndön, akkor egy fiatal, művelt nőt láttam magam előtt. Azt hiszem, ha a kor ősz hajszálakat, néhány megtört ráncot varázsolt is rá, ha a betegség ideig-óráig meg is állította, ő gondolkodásban, lélekben, tenni akarásban mindig friss maradt.
Megálmodni és létrehozni dolgokat, megvalósítani terveket és álmokat… az ő világa ilyen volt… és álmodott, alkotott, felkarolt, utakat igazgatott… csak így tudott élni.
Mit lehet ilyenkor mondani?
Köszönünk mindent Mari!”
Molnár Judit
(Csiszár Juci)
