Talán még sosem volt ennyi izgalmas téma egy LOSZ Keddbe sűrítve, mint a legutóbbi alkalommal. A nyálkás, esős, hideg időjárás szerencsére nem tudta elriasztani az érdeklődőket, ugyanis teltház volt a LOSZ irodában! Vagy ha lehet, még annál is több: a később érkezők pót székeken, a kanapén, sőt, még a kanapé karfáján is ültek, annyian lettünk a délelőtt végére. Jó volt látni, hogy ennyi szakmabeli jár a folyamatos önképzés útján!
A tartalmas 4 óra 6 előadással kecsegtetett.
Először a Mediterrán Kerámia képviseletében, Viczán Ágota tartott beszámolót a Cersaie 2018. kiállítás újdonságairól. Ebből megtudhattuk, hogy továbbra is a nagyméretű lapok képviselik a követendő irányt. Ráadásul ezeket már nem csak a falon vagy a padlón használják, hanem akár a fürdőszobában lévő összes bútort beburkolják velük! Továbbra is divatosak a természetes kövek és azok szinte tökéletes utánzatai. Rengeteg helyen fordulnak elő a greslapok, illetve a kövekhez hasonlóan hangsúlyos még a fa és ennek utánzatai is. Az anyaghasználatban még a fémet kell kiemelni, mely különböző csillogó, elegáns és rozsdás, ipari változatokban is gyakran előfordul. Színek tekintetében a szürke az uralkodó, illetve sok esetben jelen vannak még a kékek és a púderrózsaszín. Dekorcsempében a színes, mintás jellegűek és a patchwork irányzat képviselői hódítanak. Általánosságban a nagyon egyszerű burkolás a jellemző, ezt dobják fel egy-egy különleges szaniterrel, lámpával, tükörrel vagy éppen mozaikkal, 3 D-s csempével. Minták tekintetében a geometrikus formák, a háromszög a legjellemzőbb. Még mindig divat a hexagonál forma és reneszánszát éli a halszálka minta. Szemet gyönyörködtetőek az óriási onyx lapok, akár extrém módon történő felhasználással. Hangulatban pedig egyértelműen a dzsungel téma a nyerő!
Ezután következett Dombrádi Klára, a Falra Magyar! tapétáival. Elmondta, hogy magyar művészek tervezik a tapétáikat, melyek kérhetők különböző vlies vagy vinyl alapanyagra, illetve akár öntapadó dekorfóliára is, mely bármikor visszaszedhető. Lakberendezői szemmel számomra fontos információ volt, hogy a kínálatukban található termékek igény esetén átszínezhetőek, átméretezhetőek, ráadásul felár nélkül! Ez nagyban megkönnyíti az enteriőr többi elemével történő összehangolását. Folyamatban van a textilre nyomtatás is, melynek segítségével hamarosan függönyökre vagy díszpárnákra is kérhetjük a tapéta mintázatát, csak esetleg más léptékben vagy eltérő színben. Sok gyerekmintájuk van, illetve több tapétához léteznek falmatricák is, a még több kreatív ötlet megvalósításáért.
Harmadikként Gál Zoltán mutatta be különleges faelgázosítós, vízteres kandallóit a Tűzvarázs Kft.-től. Ezek különlegessége, hogy 2 tűzterük van, ráadásul az alsóban lefelé ég a láng! Ez nagyon különleges hatást eredményez. Megosztó volt a termék, ugyanis többen azt gondolták, hogy a két tűztér miatt szűk réteg számára lehet csak érdekes, másoknak pedig kifejezetten tetszett az extrém megoldás. Azt gondolom, design szempontból mindenki maga tudja eldönteni, hogy tetszik neki vagy sem, ízlések és pofonok. Viszont tény, hogy a hagyományos kandallókkal szemben sok pozitív tulajdonsággal rendelkezik. Ilyen a rendkívül magas, több, mint 92%-os hatásfok, a speciális, nem koszolódó üveg, illetve, hogy jó minőségű faanyaggal szinte nincs hamuképződés. Így könnyen tisztántartható a kandalló közvetlen környezete.
Egy rövid szünet után Radócz Gábor avatott be minket a közösségi média világába, az Instagramon keresztül. Hasznos tanácsokat kaphattunk arra vonatkozóan, hogy mikor, hol, hogy és mit érdemes posztolni. Gyorsan meg is mozdította a téma a jelenlévőket, Gábor alig győzött válaszolni a rengeteg feltett kérdésre. A program után e-mailben kiküldött prezentációját mindenképp érdemes megnézni, ha valaki lemaradt az előadásról, hogy naprakész legyen Instagram marketing kérdésekben!
Ezt követően Boronkai Miklós, az Öko Valentia Kft. ügyvezetője mutatta be röviden termékeiket műszaki ismereteket is belecsempészve a prezentációba. Megismerhettük általánosságban a fűtés jelentőségét, a biomassza felhasználási módjáról is szó esett, illetve kalandoztunk a hagyományos, bioetanol és elektromos kandallók, infra panelek, pellet kályhák világában is.
Végezetül a falra festékként felvihető Protektor Hőszigetelő Bevonatot mutatta be Lőrincz Endre. Ennek előnye, hogy kerámiát tartalmaz, így jelentősen csökkenthető általa a fűtésszámla. Sokáig tiszták, újszerűek maradhatnak a vele kezelt felületek, nyáron a túlzott felmelegedéstől is véd. Vízlepergető hatásával pedig meggátolja a víz falba jutását. Mintha burkolatot festenénk a házra!
Összességében rengeteg hasznos információval gazdagodhattunk, tehát nem ajánlott kihagyni a következő LOSZ Keddet sem!
Hompok Melinda