LOSZ Műhely

LOSZ Kedd azaz LOSZ Műhely

Ismét egy tartalmas napon vagyunk túl, immáron az új névvel rendelkező LOSZ MŰHELY napján. Az előadók igyekeztek a legtöbb információval ellátni az ott lévőket a rendelkezésre álló időkeretet betartva.

 

Csörge Bútor

 

Elsőként Csörge Csaba vezetett be a bútor kárpitozás rejtelmeibe, és annak előnyeibe. Hiszen nem minden régi bútort érdemes lecserélni egy mai modern társára. A régi bútorok hangulata, szépsége megőrizhető és megfelelő enteriőrbe helyezve emelheti a helyiség harmóniáját.

 

Multifelt Factory

 

Majd a gyapjúfilc gyártásáról és előállításáról tudhattunk meg érdekes információkat a Multifelt Factory cégtől Hargitai Éva előadásában. Megtudhattuk milyen sokrétűen, és könnyen beépíthető a mai designban a gyapjúfilc, valamint az akusztika terén is hatásosan alkalmazható.

 

Kimmel Gyerekbútor

 

A következő előadótól a Kimmel gyermekbútorokat ismerhettük meg. Hiszen a gyermekkor egyedi és megismételhetetlen, így teljesen a csecsemőkortól egészen az ifjúsági bútorokig nagyon jó elrendezésű, jól kombinálható, változatos, egyedi és minőségi bútorokat ismerhettünk meg. A kisfiúkat elviheti a kalózok világába, vagy akár a Pókember vagy a sportautó is igen népszerű. A kislányok romantikus hangulatban, vagy hercegnős feelingben is élvezhetik mindennapjaikat.

 

Horányi Lámpacenter

 

A Horányi Lámpacenter amerikai lámpáit láthattuk ezután, már Magyarországon is kaphatóak. Többféle stílusban létezik a letisztult minimál stílustól kiindulva, a rusztikuson át, egészen az Art Deco-ig mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt. Persze nem csak beltéri, hanem csodás kültéri változatokat is láthattunk.

 

Parkett&WPC

 

A szünet előtt pedig a WPC padlóburkolatokat ismerhettük meg. Gyönyörű luxus teraszok, és medence körüli burkolások hozhatók létre, amely semmiféle kezelést nem igényel, hiszen az anyaga a fa mellett a magas minőségű és egészségre ártalmatlan HDPE polimer anyagot is tartalmazza. A legmodernebb WPC technológiának köszönhetően pedig időt álló, nem fakul és egyszerű a lerakása. Emellett kerítéselemek és falburkolatok, valamint beltéri laminált padlók is szerepelnek a palettán.

 

Kiszely Beáta

 

A szünetet követően Kiszely Beáta a LOSZ Év Lakberendezője 2018 pályázat nyertesének tekinthettük meg a munkáit, illetve ismerhettük meg a díjnyertes pályázati anyagot. Aki szeretné látni a díjnyertes gyönyörű glamour stílusban megálmodott és létrehozott alkotást, az a LOSZ honlapján megtalálhatja.

 

Innowall

 

Végül, de nem utolsó sorban az INNOWALL cég 3D memóriahabos falpaneljainak a világába csöppenhettünk bele. Megtudhattuk többek között hogy íves felületek dekorálására is alkalmas. Emellett biokandallót és a ma nagyon felkapott növényfalakat is forgalmaznak.

 

Elmondhatjuk, hogy egy izgalmas napon vagyunk túl. Sok új információval gazdagodhattunk. Kíváncsian várjuk a folytatást! Gyertek el minél többen, mert megéri!

 

Bori Éva
lakberendező