Ebedli Gyula
1988-ban a Magyar Iparművészeti Főiskolán Tervezőképző diplomát, majd 1990-ben a Magyar Iparművészeti Főiskolán Mesterképző diplomát szerzett meg. Több mint két évtizede szabadúszó belsőépítészként, bútortervezőként, formatervezőként tevékenykedik. A legkülönbözőbb funkciójú épületek, létesítmények – mint például iroda, bemutatóterem, szépségszalon, vendégfogadó, vezérlőközpont- mellett számos kiállítást és egyedi installációt tervezett. 2000 óta a Junior Art Center mesterkurzusain oktat.
Róla írták:
„A művészeti képzését és a későbbi szakmai munkáját alapvetően befolyásolta, hogy felsőfokú tanulmányai előtt a zalaegerszegi faipari szakközépiskolát végezte el. Óriási előnynek bizonyult számára, hogy az elméleti oktatás mellett műhelyfoglalkozásokon sajátíthatta el az asztalosszakma csínját-bínját. Így a tervezésnél mindig tudta, hogyan lehet a megrajzolt elképzelést kivitelezni.
Ő a belsőépítészek közül azon kevesek közé tartozik, aki a kezdetektől nem tartotta méltóságon alulinak, hogy lakások belső tervezését is elvállalja, azok kivitelezését is megszervezze.
A lakások berendezésének megtervezése szinte nehezebb, mint egy méretben sokkal nagyobb közületi munka. A lakásbelső tervezésénél nem a beruházó egyetlen illetékesével, hanem egy család minden tagjával meg kell találni a közös hangot. A felmerülő elvárásokat, igényeket úgy kell közös nevezőre hoznia, hogy a végeredményt mind a megrendelő – és annak családja -, mind a belsőépítész vállalni tudja.
Szerinte sok energiát kell arra fordítani, hogy a tervező a terekkel a megrendelő vizuális kultúráját javítsa.
A belsőépítészetet nem csupán esztétikai kategóriának tekinti, hanem olyan összetett feladatnak, amelybe a gazdasági tényezők is erősen beleszólnak. Hiszen a felhasznált anyagok műszaki, funkcionális és költségtényezőinek szerepe nem kisebb, mint például a színek jelentősége.
Nem könnyű olyan munkát létrehozni, mely kiállja az idő próbáját. Talán a legfontosabb szempont a tervezésnél eltalálni az arányokat, megteremteni az összhangot a funkciók, a hangulatok, a színek és a fények között.”
SZÉP HÁZAK 2011/3.
„Tervezéskor a gondolkodásmód a lényeges, valójában az hozza létre a tárgyat. Azt kell megtalálni, hogy az adott tárgy hogyan „áll össze”, milyen arányrendszert, anyagjátékot és ritmusokat kíván. Az alkotó lelkivilága – amitől a stílusa, hangulata függ – beleépül a tárgyba és ha ez mások számára is értelmezhető és kifejező, akkor az ember nagyra nyitja a száját és ámul, ha nem akkor egyszerűen továbbsétál.
Saját utat járva, egyéni nyelvezetet kialakítva kell dolgozni, arra törekedve, hogy az elkészült munka ne egy legyen a sok közül, hanem az én művem legyen, engem tükrözzön.”
Lakáskultúra 1997/9.
A belsőépítész egyik különleges munkájáról a chochoMe csokoládémanufaktúra tervezéséről ír az Élelmiszer Online:
Ebedli Gyula belsőépítész, a manufaktúra kreatív megálmodója elmondta, hogy az új üzem tervezése a termék filozófiája alapján történt, ezért kerültek megvalósításra egy termelőüzemhez képest szokatlan, formabontó megoldások. A látogatók az óriási méretű kapuzat alatt áthaladva, majd a kristályfal-folyosón végigsétálva juthatnak be a váratlan színvilágú kézműves műhelybe.
„Angyalföld, ipari környezet – meghatározó volt az indulásnál a tervezésnél ez a hangulat. Az épület külső megfogalmazása ehhez a hangulathoz idomult. Egy kapuzat megalkotásának a segítségével szerettünk volna fizikai és lelki kontrasztot építeni, amely „magasabb minőséget” vetít előre a megérkező számára. A manufaktúrába belépve ugyanennek a filozófiának a megtestesülését láthatjuk, hiszen egy erős funkcionális osztással kellett dolgoznunk. Ezt kellett felruháznunk olyan elemekkel, amelyek segítségével a manufaktúra vonzó és látványos „hely” lett mind az itt dolgozóknak, mind az idelátogatóknak” – mondta el Ebedli Gyula.
[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-02.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-03.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-04.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-05.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-06.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-07.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-08.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-09.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-10.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-11.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-12.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-13.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-14.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-15.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-16.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-17.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-18.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-19.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-20.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-21.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-22.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/09/Ebedli-Gyula-23.jpg[/imagetab]
[/tabs]