Ács Erzsébet - Sárközi-Varga Anikó - HOMEOFVISION projekt

Home Of Vision projekt

azaz egy masculin penthouse lakás születése szakmai összefogással

 

 

Különleges felkérést kaptam Kalász Krisztiántól, tagcégünk a MELIGEN Hungary Zrt. tulajdonosától.
A felkérés lakberendezőként és a LOSZ elnökeként is komoly kihívás volt, mert olyan enteriőrt kellett megálmodni, megtervezni, kialakítani, ahol tagcégek és egyéb céges partnerek a legújabb műszaki háttérrel, legújabb dizájnnal tudnak megjelenni egy merőben új értékesítési koncepcióban. A feladat egy élhető lakás, bemutatóterem és egy kiállítás egybegyúrása volt, ahol mindig figyelembe kellett venni a résztvevő céges partnerek igényeit is.

A tervezésben társam volt Sárközi-Varga Anikó, akivel már több közös tervezési munkában dolgoztunk együtt.

Adott volt egy Debrecenben épülő társasház emeleti penthouse lakása, amelynek alapterülete nem kiemelten nagyméretű, ellenben a lakást körülvevő terasz annál nagyobb és már a tervezési fázis elején tudtuk, hogy kiemelt jelentőséggel bír majd az elkészülő projektben.

A projekt koncepció tervét egy férfi tulajdonosra szabtuk, így Krisztián igényeit vettük figyelembe, vele közösen alakítottuk ki a belső és külső teret egyaránt. Ami mégsem volt megszokott, hogy teljes bizalmat és szabad kezet kaptunk a tervezési munkában.

A rendelkezésre álló alaprajzból kiindulva néhány átalakítással olyan tereket sikerült megvalósítanunk, mely a házigazda tulajdonos minden igényét lefedte.

A céges partnerekkel együtt gondolkodva kerültek kiválasztásra a beépülő anyagok, berendezési tárgyak és kiegészítők. Némi kompromisszum árán sikerült olyan végleges enteriőrt kialakítani, ahol a berendezési elemek egymást erősítve jelennek meg, akár egy kiállításon.

A tervezés és kivitelezés során mindig aktuális beszkennelt tér alapján dolgoztunk, nem voltunk személyesen jelen az építkezés alatt. Ezzel olyan lehetőséget kaptunk a kezünkbe, amely kiváltotta a hosszú utazásokat, meggyorsította a tervezési munkafolyamatokat.

A födém megerősítésével sikerült a teraszon kialakítani egy nagyméretű jakuzzi helyét is, így a terasz teljes egészében a lakás részévé vált, konyhai, étkező, pihenő és wellness funkciókkal kiegészítve.

Köszönjük a lehetőséget és az együttműködést a megbízónknak, a céges partnereknek és Solczi Leventének, a projekt teljeskörű vizualizációját elkészítő szakembernek.


Vasárnap megnyitja kapuit a virtuális tér, nézzétek meg a projektet,
amiben szívünk-lelkünk benne van!

Ács Erzsébet - Sárközi-Varga Anikó - HOMEOFVISION projekt

Résztvevő partnerek:

LOSZ tagcégek

Egyéb partnerek

Álom Design – Yatsan Magyarország Kft.
Concrete Style – LOSZ partner
Extreme Audio
Ingema
BUNDIK Kertibútor – LOSZ partner

JAN beltéri ajtók
Laartech-Maestro
Merkapt Zrt. – Radeco
Samsung
Tectona Grandis
Vitalspa