Ünnepélyes keretek között kerültek átadásra, 2013 február 15-én délután, a Lakberendezők Országos Szövetsége – LOSZ – által tavalyi évben meghirdetett és megújult Az Év Lakberendezője 2012 cím pályázat díjai.

 

Átadták

 AZ ÉV LAKBERENDEZŐJE 2012

AZ ÉV LAKBERENDEZŐ TEAMJE 2012

AZ ÉV PÁLYAKEZDŐ LAKBERENDEZŐJE 2012

 

nyílt pályázati kiírás díjait.

 

A LOSZ által szervezett megmérettetés célja többek között az volt, hogy segítse a lakberendezők személyes kibontakozását és a pályakezdő lakberendezők ismertté tételét és lehetővé tegye a magyarországi lakberendezői szakma újrapozícionálását és megbecsülését is.

 

A Lakberinfo.hu is részt vett a díjátadáson és mindhárom díjazottnak 50.000 Ft értékben ajánlott fel tervezői megjelenési lehetőséget.

 

A LOSZ kezdetektől fogva kiemelt feladatának tekinti a magasabb színvonalú lakás- és környezetkultúra népszerűsítését, a szakma megfelelő elismerését és megbecsülését, illetve a személyes kibontakozás lehetőségét is ezért a pályázatot 2003 óta minden évben meghirdetik. 2007 óta jelentkezhetnek azok a pályakezdő tehetségek is, akik lakberendezőnek tanulnak, vagy kevesebb, mint 3 éve vannak a szakmában.

 

A pályázat 2012-ben először volt teljesen nyilvános, így nem csak a LOSZ tagjai, hanem minden magyarországi, minimum középfokú OKJ-s lakberendező végzettséggel rendelkező személy beadhatta pályamunkáját egyénileg (lakberendező és pályakezdő lakberendező kategóriában), illetve egy új kategóriában akár csoportosan is. A versenyre három kategóriában lehetett nevezni: az Év lakberendezője, az Év pályakezdő lakberendezője és az Év lakberendező team-je. Összesen 15 pályamű érkezett be, amelyből 3 nem felelt meg a pályázati előírás követelményeinek, ezért – a zsűri döntése értelmében – ezek a munkák csak a közönségszavazáson vehettek részt. (A szakmai zsűri tagjai: dr. Bálint Imre Ybl díjas építész, Szenes István Ybl díjas belsőépítész, dr. Slézia József művészettörténész, Ebedli Gyula belsőépítész és Pozsonyi József belsőépítész voltak.)

 

A díjátadóra 2013. február 15.-én került sor a törökbálinti Max City Áruházban. Ács Erzsébet a szövetség elnöke megnyitóbeszédében ismertette a megjelentekkel a pályázat részleteit, köszönetet mondott a pályázóknak, a zsűrinek és a támogatóknak. A díjakat átadó zsűri elnöke dr. Bálint Imre beszédében arra kérte a pályázókat, hogy ne adják fel hivatásukat, hiszen a minőségi munka mellett a lakberendezők feladata az ízlés formálása is. Dr. Bálint Imre azt is hangsúlyozta, hogy a zsűri nem bírált, hanem értékelt, ezért a nem díjazott pályázók is, egy szál fehér rózsa kíséretében, átvehettek 1-1 írásos értékelést a beadott munkájukról.

 

 

Az Év lakberendezője 2012 címet Ajtonyi Rita lakberendező nyerte el. A zsűri indoklása szerint magas szinten tett eleget a pályázat követelményeinek, a színek és fények használatával pedig nagyszerű térélményt nyújtott, melyeket fotóival és rajzaival remekül érzékeltetett. Ajtonyi Rita az Év lakberendezője 2012 cím viselésével egy évig a LOSZ arcává, azaz hivatalos képviselőjévé vált, gravírozott emlékdíjat kapott, részt vehet a LOSZ valamely ez évi kiállítási standjának tervezésében továbbá övé lett a 300 ezer forint értékű vásárlási utalvány is az esemény főtámogatójától, a Forest Hungary Kft.-től.

Ajtonyi Rita weboldala: www.ajtonyirita.hu

 

 

Az Év lakberendező team-je címet a  Blue-Loon Interior Design csapat tagjai: Szentgyörgyi Ágota és Dr. Németh Gábor nyerte el a Rizsa bár belső terének megálmodásával és megvalósításával. A zsűri értékelése szerint a csapat olyan helyet tervezett, ahol az oda érkezők „gátlástalanul jól érezhetik magukat” a „rendezett rendetlenségben”, ahol figyelemre méltó a szűk tér tökéletes kihasználása és a berendezések, melyek a retrótól a XXI. századig mindent átfognak. Nyereményük a gravírozott emlékdíj mellet a cím viselése és a főtámogató 300 ezer forint értékű vásárlási utalványa.

 

Szentgyörgyi Ágota és Dr. Németh Gábor weboldala: www.interior-design.hu

Az Év lakberendezője díj nyertesei

 

 

Az év pályakezdő lakberendezője címet Juhász Aliz nyerte el, aki „kis térből nagyot, szűkből tágasat varázsolt, a XXI. század ízlésének megfelelően”. Nyereménye a gravírozott emlékdíj mellett, egy teljes körű LOSZ-tagság, a cím viselése és a főtámogató 100 ezer forint értékű vásárlási utalványa.

Juhász Aliz weboldala: www.juhaszaliz.hu

 

Az Év lakberendezője közönségdíj nyertese: Török Bernadett, az Év lakberendezője team közönségdíj nyertese: az Egyforma Csapat (Gyurán Andrea és Gyurán Tímea) és az Év pályakezdő lakberendezője közönségdíj nyertese: Budai Sarolta, Kinga lett. Nyereményük 1-1 oklevél, a cím hivatalos viselése valamint egy éves Losz tagság volt. Ezen kívül a pályázók számos értékes nyereményt és ajándékot is átvehettek a rendezvény folyamán a LOSZ céges tagjai és támogatói felajánlásával.