Banyár Enikő - Pesti kis fészek – mai modern lak

Pesti kis fészek – mai modern lak

Egy nagyon kedves házaspártól kaptam a megkeresést, hogy Budapesten vásárolt ingatlanjukat pár hónap alatt beköltözésre készen szeretnék és ehhez a segítségem kell. Egy teljeskörű átalakítás vette kezdetét amire alig 2 hónapunk volt. Izgalmas volt ez a projekt is, szerencsére minden a tervek szerint ment és időre készen lettünk a tervekkel, a kivitelezéssel.

A tervezett végdátumra elkészült minden, és beköltözhettek az új modern lakásukba.

A lakás legfontosabb része a konyha volt, ennek a határideje volt a legsürgetőbb. Mindezek ellenére azt gondoljuk, hogy a tervekhez hű, életszerű megvalósítást kaptunk. Nagy szeretettel és elégedettséggel dolgozunk együtt Banyár Péter asztalosmesterrel és csapatával, minden projektünkben az ő keze munkája látható. A konyha elemei között megtalálható az Egger H3331 Nebrasca Tölgy és az U732 Por szürke munkalapjai. A modern matt szürke és a kissé rusztikus jellegű fa munkapult és hátfal kombinációjához, egy jegyében ugyan úgy rusztikus étkezőasztalt helyeztünk el.

Két kisebb fürdőszoba található az ingatlanban, mindkét helyiség teljes renoválása zajlott le. A régi burkolatok, lámpák és csatlakozók cseréje/áthelyezése, bútorzat és szaniterek teljes cseréje mellett a design is változott. Az új tervezett burkolat szerelem volt első látásra mind a megrendelők mind a mi részünkről. Ebben segítségünkre volt a Forgács Csempeház, ahol nagyon segítőkész kollegák által hamar megérkezett a szállítás és pár nap alatt a burkoló csapat teljesítette is a kért feladatokat. A szaniterek mindegyike Ravak termék, és megtalálható még egy egyedi Design radiátor is ami az Arezzo Design terméke.

Hálószoba és egy vendégszoba kialakítása volt még a feladatunk. A hálószoba egy nagy franciaággyal és köré tervezett szekrény rendszerrel készült el. Ezek mellé Design tapéta ás kisebb kiegészítők lettek tervezve. A vendégszobába színesebb elemek kerültek be, a tenger kék kanapé mellé egy színeiben különböző fali szekrény kapott helyet. Egger U741 Láva szürke és U200 Bézs munkalapokból álló szekrény, köztük Led világítás valamint egy rozsda színű tapéta látható. Függönyözésben minden helyiségben az Alda Design szolgáltatását vettük igénybe.

Banyár Enikő
lakberendező