Vásárhelyi-Nagy Ilona - mérnök-gasztroblogger

Mérnök és gasztroblogger otthona

Vásárhelyi-Nagy Ilona – Az „Év Pályakezdő Lakberendezője 2014” közönségdíjas munkája.

 

Épület
A két egybenyitandó lakás egy új építésű lakóparkban található. Alapterületük 51, illetve 34 négyzetméter.

Családmodell
A lakás egy fiatal házaspár tulajdona. A férj 35 éves építészmérnök, tervezőirodát működtet, szükség szerint otthon is dolgozik. A feleség 30 éves gasztroblogger, tehát a konyhája a munkahelye is egyben. Gyermekük nincs, és nem is terveznek.

Elvárások
Mivel a férj a munkáját időnként haza is hozza, elvárás volt számára egy home office kialakítása. A feleségnek gyakorlatilag a konyha a munkahelye, ezért azt szeretné, ha az minden igényt kielégítő, modern berendezésű lenne. Munkájukból adódóan sok szakkönyvvel rendelkeznek, aminek megfelelő tárolóhelyet kell biztosítani. Gyakran látnak vendégül kisebb, 2-3 fős társaságot, ezért elvárás egy vendégfogadásra alkalmas nappali illetve étkező kialakítása. Szeretik jó minőségű, igényes dolgokkal körülvenni magukat.

 

Vásárhelyi-Nagy Ilona - mérnök-gasztroblogger

 

Tervezési koncepció
Olyan otthon létrehozására törekedtem, ahol a férfi és a nő is jól érzi magát. Visszafogott, mégis elegáns stílust képzeltem el. Hangsúlyt fektettem a színek szerepére, velük szerettem volna igényes, ragyogó tereket létrehozni. Az alapszínek a sötétlila és a szürke különféle árnyalatai: alkonyszín, sötét szilva, franciaszürke. A szürke a csúcsszínekben is több helyen megjelenik (pala, faszénszürke). A hangsúlyos színek közt az elefántcsontszín és a vajszín lágyítja a képletet. A színek és a formák által keltett nőies benyomást a markáns, mégis egyszerű fekete-fehér képekkel tompítottam.

A nappalit egy légtérben helyeztem el az előszobával, a konyhával és az étkezővel, ahol ez utóbbi kettő alkot szervesebb egységet. Hangsúlyt fektettem rá, hogy ezeket a tereket az egységes stílus és színvilág is összekösse.

A konyha kialakításánál figyelembe vettem, hogy a háziasszony munkája kapcsán az átlagosnál több időt tölt a konyhában. A nagyméretű konyhaszigeten helyet kapott egy főzőközpont, ahol tekintettel arra, hogy kedveli az egzotikus konyhaművészetet, az indukciós főzőlap, és a faszenes grill mellett egy wok sütőt is elhelyeztem. A konyhasziget túloldalán elhelyezett székek lehetőséget biztosítanak arra, hogy a vendégek is részesei lehessenek a főzés élményének. Az oldalt elhelyezett mágnesfal szintén praktikus kelléke egy gasztrobloggernek. Mivel kamra nem található a lakásban, a konyhaszekrénybe épített kamraszekrény segíti a hozzávalók tárolását. A lakás méreteihez képest tágas étkezőben szükség esetén 6 fő is elfér az étkezőasztalnál.

Vásárhelyi-Nagy Ilona - mérnök-gasztroblogger

 

A másik kiemelt helyiség a férj dolgozószobája volt, amit a bejárattól jobbra található kis szobába helyeztem. Helyzeténél fogva alkalmas az elmélyült munkára, mivel távol esik a társasági élet színtereitől. Legfontosabb eleme a nagyméretű (180 x 80 cm) asztal, illetve a mellette elhelyezett irattartó rendszer. Kis alapterülete ellenére a férj jelentős mennyiségű szakkönyve is helyet kapott benne.

Kiemelt figyelmet fordítottam arra a tervezés során, hogy a lakásban elég tárolóhely legyen, mindennek meg legyen a helye. A lakásba belépve a tágas előszobaszekrény, illetve a hálószobában kialakított gardróbszekrény szolgál a ruhaneműk elhelyezésére, a hálószoba ajtajával szemközti több, mint 1 m2-es tároló pedig helyet ad a mosó- és szárítógépnek, tisztítószereknek. A vendégek számára kialakított mosdóban pedig elhelyeztem egy 40 x 80 cm alapterületű szekrényt a takarító eszközöknek, porszívónak.

Mivel a házaspár jelentős mennyiségű könyvvel rendelkezik, a lakásban több olyan helyet is kialakítottam, ahol ezek tárolása megoldható. A konyhasziget oldalában lehet tárolni a gyakrabban használt szakácskönyveket, és a hálószobában is megtörtem a széles gardróbszekrényt egy üvegajtós vitrinnel, ami szintén szolgálhat erre a célra. A legnagyobb mennyiségű könyv a férj dolgozószobájába került.

Vásárhelyi-Nagy Ilona - mérnök-gasztroblogger

 

A fürdőszobát a házaspáron kívül nem használja más, ezért praktikusan a hálószobából nyílik. Mivel a mosógépet máshol helyeztem el, a fürdőszobában elég hely adódott ahhoz, hogy dupla mosdót tervezzek, alatta elegendő tároló hellyel ahhoz, hogy mindig rendezett benyomást keltsen. Ezekkel együtt a zuhanyfülke mellett elhelyezett, padként is használatos párnázott szennyes tartó gondoskodik róla, hogy a fürdőszoba ne csak tisztálkodó helyiség, hanem hangulatos élettér legyen.

 

Vásárhelyi-Nagy Ilona
lakberendező

A „LOSZ Év Pályakezdő Lakberendezője 2014” közönségdíjasa