Hányféle lehet egy Full Doors beltéri ajtó?
Varietas delectat, azaz a változatosság gyönyörködtet vallotta Cicero, és az ókori rómaiaknak sok dologban igazuk volt. De mi köze lehet ennek a szállóigének egy mai, beltéri ajtókat gyártó vállalat filozófiájához? Sokkal több, mint gondolnánk. A Full Doors ajtók valóban a vevők igényeihez igazodva, egyedi méretben és kivitelben készülnek. Cikksorozatunkban a főbb termékcsoportokat, kivitelezési lehetőségeket taglaljuk, hogy megkönnyítsük a szinte végtelen lehetőség közötti eligazodást.
I. rész – Full Doors üveges ajtók
Az üveges ajtók egyszerre elválasztanak és összekötnek, mivel az üvegfelületen a fény szabadon áradhat a térben a csukott ajtószárnyon keresztül. Fontos, hogy minden ajtónyílásba olyan ajtót tervezzünk, ami az elválasztott helyiségek funkciójához igazodik, például nem szerencsés a hálószobára nagyméretű üveggel szerelt ajtót választani, hiszen a nyílászáró másik oldalán felkapcsolt fényforrás könnyen megzavarhatja nyugalmunkat. Ugyanígy nem szerencsés fürdőszobára, wc-re kerülő ajtóra túlságosan átlátszó üvegfelület választása, mivel a kívánt intimitást nem lesz képes biztosítani.
Vegyük sorra, a Full Doors kínálatában szereplő főbb üvegezett típusokat!
1. Kisüveges ajtó
Kedvező árú, klasszikus modell, a Full Doors választéka ebben a termékkörben igen széles. Ennek az üvegezett típusnak a gyártása során a teli ajtólapon utólag kivágásokat készítünk, amit üveggel, vagy sík betéttel töltünk ki, majd üvegszorító léccel szegjük be. Fontos megjegyezni, hogy a Full Doors CPL ajtók üvegezőlécei ugyanazt a karcálló, erős felületet kapják, mint az ajtó egyéb alkatrészei, így nincs semmilyen eltérés rajzolatban, színben, minőségben, szemben a piacon kapható legtöbb hasonló termékkel. Az íves üvegezőléccel készülő modellek esetében az üvegszorító lécet egyszínűre festjük, ami további izgalmas lehetőségeket rejt.
2. Vázkeretes ajtó
A nagy, egybefüggő üvegfelületekkel készülő ajtó esetén az ajtólap megerősített szerkezetű, úgynevezett vázkerettel készül, hogy kellően stabil maradjon. A betét ennél a típusnál is lehet üveg, vagy tömör betét. További díszítőelemként az üvegre, vagy a betétre rátétlécek, álosztók is kerülhetnek, még egyedibbé varázsolva a felületüket. Ezek az ajtók a lehető legtöbb fényt átengedik, így azokon a helyeken alkalmazzuk őket, ahol szinte csak jelzésértékűen szeretnénk elszeparálni a szomszédos helyiségeket.
3. Edzett üveges ajtó
Nagyon elegáns, letisztult képet nyújtó ajtó, amelyben edzett üvegmező köti össze a több részből álló ajtólap elemeit (ezek az ún. frízek). Az egészen vékony, akár 3 cm széles üvegcsíktól a teljesen teli üvegajtóig sokféle modell közül választhatunk, igény szerint. Az üveg lehet víztiszta, parszol, festett, homogén savmart, sőt, akár mintásra homokfújt felületűt is választhatunk. Az edzett üvegre helyezett álosztók segítségével a felületet még tovább variálhatjuk, díszíthetjük.
4. Sík- és csíküveges ajtó
A Full Doors saját fejlesztésű, exkluzív terméke. A legkorszerűbb CNC és újgenerációs üveggyártási technológiák teszik lehetővé azt a precizitást, amely elengedhetetlen egy ilyen kivitelű és minőségű ajtó elkészítéséhez. Az üvegfelületek szegőléc nélkül kerülnek az ajtólap felületébe, nagyon modern, minimalista design ajtót eredményezve. Az üveg ennél a modellcsaládnál lehet átlátszó, savmart, vagy színezett parszol is. A keskenyebb üvegcsíkok az ajtólap teljes vastagságában kerülnek behelyezésre, míg a nagyobb kivágásokba az ajtólap mindkét oldalán ragasztjuk az üveget. Ez az igazán különleges beltéri ajtó a gondosan megtervezett lakóterek, irodák valódi dísze lehet.
5. Üvegfelülettel készülő egyéb szerkezetek
Amennyiben a falnyílás akár szélességében, akár magasságában nagyobb, mint az ajtó maga, és a fennmaradó felületet szeretnénk elegánsan kitölteni, lehetőségünk van felül- és oldalvilágító szerkezetek kombinálására is. A felülvilágító praktikus lehet, ha úgy szeretnénk fényt juttatni a szomszédos helyiségbe, hogy az ajtón belátni ne lehessen, az oldalvilágító segítségével pedig még tovább növelhetjük a fény szabad áramlását, de a helyiség zárható marad.
Cikksorozatunk következő részében az intarziák, díszcsíkok és rátétlécek különböző kivitelezési lehetőségeit mutatjuk be, amelyekkel a beltéri ajtók még kifinomultabb, plasztikusabb berendezési tárgyak lehetnek.