A kínai vörösfenyő
A TEAKhome kínálatában számos különleges, egzóta fából készült bútor megtalálható. Viszont nem lesz meglepő, ha azt mondjuk, a fenyőbútoraink esetében is van egy kis csavar. Hiszen a fenyőből készült design bútoraink kínai vörösfenyőből készülnek. Tulajdonságaiban nem sokban különbözik az európai vörösfenyőtől, ugyanolyan tartós, könnyen megmunkálható, „örök fa”, akárcsak a rokonai. Érdemes megismerkedni vele közelebbről!
Vörösfenyő bútor előnyei
A vörösfenyő fafajták rendkívül tartósak, ez a legértékesebb fenyőfa. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, mint hogy régészek már több, mint 2500 éves gerendákat és egyéb tárgyakat is találtak. Az ókori Rómában is használták amfiteátrumok építésénél. De például a Traianus császár által építtetett és mintegy 1700 évig használt híd maradványai is jó állapotban kerültek elő a Dunából. A magyar Országház alapját szintén vörösfenyőből készítették, de Velence és Szentpétervár is vörösfenyő gerendákra épült. Ezek azért eléggé meggyőző érvek a vörösfenyő bútorok mellett!
A vörösfenyő lombhullató fenyő, bár a fiatal példányok megtartják tűleveleiket, amiből arra következtetnek, hogy őseik örökzöldek voltak. Ez a fenyőfa faj nagyon gyorsan növekszik, akár évi másfél métert is nőhet, később ez az ütem lelassul. Egy százéves fenyő elérheti a 35 méteres magasságot is.
Gyantatartalmának köszönheti, hogy jól bírja az időjárás viszontagságait, szívós, rugalmas faanyag. A tartósságát pedig a magas csersavtartalma biztosítja. A vörösfenyő a faiparban feldolgozott tűlevelűeket tekintve a legnagyobb sűrűségű, keménységű és szilárdságú. Ez a fajta rendelkezik a legjobb műszaki tulajdonságokkal. Az idősebb egyedek kérge rétegelt, cserepes, vörösesszürke színű, innen kaphatta a nevét. Lepattintva a cserepek közötti kéregrész élénk kárminvörös színű.
Vörösfenyő felhasználási területei
Rendkívül széles körben alkalmazták az idők folyamán. Ahogy fentebb olvasható gerendákat készítettek belőle, de a hajógyártás egyik legfontosabb alapanyaga is volt. Oroszországban a legjobb alapanyagnak tartották a hajóépítéshez. I. Péter orosz cár idején a hajóflotta építéséhez is ezt a fát alkalmazták. Nem csak épület- vagy szerkezetfának alkalmas, hanem a bányafának is kiváló. De egyébként tökéletes díszítőfa. Számtalan felhasználási módja van a vasúti talpfáktól kezdve a nyílászárókon át a lépcső- és padlóépítésig. Manapság főként a bútoripar és az építőipar hasznosítja. A vörösfenyő bútor igazán kedvelt a vásárlók körében. De szívesen használják belsőépítészetben is. Érdekessége még, hogy saválló, ezért hordókat is készítenek belőle, melyeket a vegyiparban használnak.
A TEAKhome vörösfenyő bútor kínálata
A TEAKhome kínálatában számos különböző stílusú kollekcióban találkozhatunk a fenyővel. A klasszikus vonalvezetésű bútorok tervezésénél éppúgy meglátták benne a designerek a fantáziát, mint a modern, fémmel kombinált darabok esetén. Mivel a fenyő nagyon szépen megmunkálható anyag, ezért alkalmas finoman kidolgozott elegáns bútorok készítéséhez. A lakás minden helyiségébe választható fenyő bútor a TEAKhome-tól, hiszen fürdőszobaszekrény, komódok, étkezőasztalok, székek, konzolasztalok, dohányzóasztalok, szekrények is vannak a webshop kínálatában. Itt találhatóak a fenyőbútorok. Ismerkedj meg velük, és lepd meg vele az otthonodat! A fenyőtől igazán otthonossá és meleggé válik a helyiség hangulata. Nem véletlenül használja az emberiség ősidők óta!
Szerző: Nagy Katalin – TEAKhome Design