Juhász Zsuzsa

Juhász Zsuzsa


Tervező Tag

 

+36 30 567 4014
zsuzsa.juhasz33@gmail.com

Sokan álmodoznak egy otthonról, ahol igazán jól érzik magukat nap mint nap. Természetesen ez sok összetevőből áll, de hiszem, hogy az inspiráló környezet kialakítása egy ingatlanban lelkileg is pozitív hatással van a benne lakókra. Mivel az inspiráció mindenkinek mást jelent, ezért mindig magát az embert és „álmait” próbálom megismerni először, azután a számára legjobban illeszkedő stílusban tervezem meg a lakóterét, munkahelyét, vagy akár a számára szórakoztató tereket. Fontosnak tartom ugyanakkor azt is, hogy a tervező a saját “névjegyét” is tüntesse fel a design során, néha finomabban, néha markánsabban. Lehet ez bizonyos formavilág, színek, mintázatok, akár preferált stíluselemek is. Nem lehet megfeledkezni a praktikumról sem, hiszen akár egy lakóingatlanról, munkahelyről vagy szórakozásra kialakított terekről beszélünk, életünk jelentős részét töltjük bennük.

Ebből a mixből áll össze az „álom megvalósulása” és én az egyensúlyok megtalálását érzem minden esetben kihívásnak és egyben ösztönzőnek.

Juhász Zsuzsa

KÉPEK