Terleczky Ádám

Terleczky Ádám


LOSZ Év Lakberendezője 2021 – szakmai különdíjas

Már gyermekkorom óta érdeklődöm az építészet iránt, majd amikor döntenem kellett a jövőmről ebbe az irányba indultam el. Építészmérnökként diplomáztam majd kellő tapasztalatokat szerezve megalapítottam a vállalkozást, amely teljessé tette az életemet. Szerencsésnek tartom magam, hiszen azzal foglalkozhatom, amit igazán szeretek.

A tervezés nem csak egyszerű munka, hanem hivatás számomra. Szakmai filozófiám fő alap pillérei: a praktikum az esztétika és a minőség. Arra törekszem, hogy minden esetben egyedi stílust és személyre szabott dizájnt csempésszek az ügyfeleim életébe, legyen szó az otthonról, irodáról vagy kikapcsolódásról. A részletek együttesében hiszek, fontosak a különböző terek jellemző hangulatai, de még fontosabb az összhatás, az az érzésvilág, amelyet közvetít a környezet, amiben élünk, tartózkodunk. A közösségi és iroda terektől a hoteleken át egészen a privát otthonokig minden környezet típusban feltalálom magam. Hiszek benne, hogy a stílusos eleganciát minden esetben be lehet csempészni a megrendelőim egyedi elképzelései mellé.

Abban hiszek, hogy az ügyfél az első. Ez nem azt jelenti, hogy mindig igaza van, segíteni kell neki, hogy meglássa a lehetőségeket.

Terleczky Ádám

MUNKÁK

KÉPEK