PURISSIMUM FONTEM
RAGYOGJ! – A kreativitás ünnepe
Ez a mottója a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa / EKF / nagyszabású rendezvénysorozatának. Zenével, tánccal, képzőművészeti élményekkel, gasztronómiai csodákkal és más felsorolni is lehetetlen programokkal, pezsgő élettel találkozik az ide látogató. Megújult épületek, terek adnak otthont az európai hírű eseménysorozatnak.
Ennek keretében a felkészülés évében a Veszprémi Polgármesteri Hivatal a régi klasszikus hagyományokkal rendelkező nagy tárgyalóterem mellett egy kisebb, de technikailag jobban felszerelt, intim megbeszélésekre alkalmas, többfunkciós, új tárgyaló létrehozásáról döntött. A lehetőségek csak a már meglévő ablaktalan, arányaiban is előnytelen tér átalakítását tették lehetővé. Miután a tárgyaló berendezése elkészült, látszott igazán, hogy mennyire karaktertelen. Fontos, hogy a tér, ahol élünk, dolgozunk, inspiráljon és a célnak megfelelő kisugárzással bírjon.
Ebben a kialakult helyzetben fordultak hozzám. Megtervezni, lélekkel megtölteni egy ilyen teret nagy felelősség és megtisztelő feladat.
Ahogy azt többen is tudják rólam, számomra nem csak maga a kép a fontos, hanem az egység, a harmónia és maga a tér is… ahova a munkáim kerülnek. Talán nem is festő vagyok, inkább „elrendező”… Ezzel az igénnyel fogtam munkához.
Az ÖTLET, ahogy az lenni szokott, egy szikra egy adott pillanatban. A tavaszi kiállításom alkalmával megpillantottam a recepció mögött a köveken egy csodálatos türkiz, üvegalkotást – ami NEM A HELYÉN volt. Mellőzetten is kiragyogott a környezetéből.
Amikor hónapokkal ezelőtt beléptem ebbe az üres térbe, akkor mindenekelőtt ezt hoztam ide.
LUGOSSY MÁRIA Óváros téri Millenniumi emlékmű makettjéről van szó.
Nem titkolom, hogy ez hatással volt az ide kerülő képek mint esztétikai, mind tartalmi megjelenésére. Számomra ez a szobor a soha véget nem érő tisztaság kapuja. Egyben időszimbólum, az idő múlása a lecsöppenő cseppköveken. Mindez ma és itt különösen aktuális.
Így lett a két körből és az egy triptichonból álló képsorozatom címe is:
PURISSIMUM FONTEM / TISZTA FORRÁS
Mi más is lehetne egy városházi tárgyalóterem szimbolikája? Latinul használom, mert a magyar megfelelő egyszer és mindenkorra Bartók Béla Cantata Profanájára utal, és a tiszta forrás Bartók számára a népdal. Itt ez a kifejezés egyetemesebb jelentésében manifesztálódik, a létünk tisztasága, a környezetünk tisztasága, a szavaink és a döntéseink tisztasága.
MILKY WAY
A másik falon egy kozmikus látomás a galaxisunkról a „Milky Way” címet kapta, mely a ragyogó csillagrendszerünket, éteri ködöt és a végtelen sötétséget hivatott bemutatni.
Talán a mikro és makro környezetünk tisztaságának fontosságára is felhívva a figyelmet.. vagy akár az önmagunkban zajló fizikai és mentális lét higiéniájára.
Kifejezett célom volt, hogy a képeim fényt hozzanak ebbe a természetes fénytől elzárt terembe a meglevő fényforrások többszörös visszatükrözésével. Ezt az üvegesen tükröződő epoxy gyanta felhasználásával értem el. A kék szín tökéletes választás egy olyan hivatalos térbe, ahol jó benyomást szeretnénk kelteni, mert megbízhatóságot, stabilitást sugall, erősíti a felelősségérzetet, döntéshozatalra ösztönöz. A nyugalom és a béke színe.
A képek mindegyike pontosan ide készült és mivel tudom, hogy az alkotás elkészülte után elválik az alkotótól, a címtől és akár a megrendelő kérésétől…önálló életet él, az őt körülvevő térben megszólítja a jelenlevőket, akik jó esetben érdeklődéssel, elismeréssel fogadják…vagy nem, így csak a megszokott üdvözlettel indítom útjára:
RAGYOGJ! Veszprém-Balaton-Bakony 2023