“Pincétől a padlásig” — LOSZ Műhely szakmai nyílt napokat tartottunk óbudai áruházunkban
Június 13-án és 15-én rendeztük meg a negyedik Ajtógyár/Kilincsgyár workshopunkat. A rendhagyó, kétnapos rendezvényen Óbudai Áruházunkat mutattuk be teljes egészében, a “pincétől a padlásig”.
Mint ahogy azt az Ajtógyár/Kilincsgyár tulajdonos ügyvezetője, Németh Zoltán Gábor köszöntőjében is elmondta, ez a szakmai nyílt nap kicsit kivételes esemény a workshopok sorában: “Napjainkban a fejlődés és az innováció elengedhetetlen részét képezi minden sikeres vállalkozásnak, így mi sem állunk meg 26 éves múltunk eredményeinél, hanem folyamatosan törekszünk az új lehetőségek felfedezésére és szortimentünk folyamatos bővítésére. Szerencsére elérkeztünk arra a pontra, hogy termékkínálatunk már akkorára bővült, hogy áruházi bemutatására már muszáj egy egész délelőttöt szánni. Ezért nyári workshopunkat inkább egy komplex áruházbemutató nyílt napként szerveztük meg.“
Ezen felül a rendezvény nem titkolt célja volt az is, hogy a szép számban megjelent résztvevők (lakberendezők, belső építészek, viszonteladók és további szakemberek) igényeit, érdeklődését megismerjük, és a kialakult kölcsönös bizalom egy üzleti együttműködést alapozzon meg. Partnerprogramunk ismertetése után a bemutatók következtek.
Az előadások sorát Kážmér Adrián, a JAP Magyarország terméktanácsadója kezdte a csehországi JAP exkluzív alumínium keretes toló, nyíló ajtók és falburkolati rendszer bemutatásával. Ezen termékek széles anyag és színválasztásának köszönhetően a tervezők minden igényét kielégítik. A jelenlevők megismerhették és megtekinthették az egyedülálló Liberty moduláris bejárati rendszert és a JAP padlásfeljáró lépcsőit is.
Farkas Maja, az Ajtógyár/Kilincsgyár áruház értékesítője ajtogyar.hu weboldalunk segítségével mutatta be projekt termékeinket, tűzgátló ajtajainkat, acéltokokat, majd a résztvevőket felvezette a Design Műhelyből az áruházi térbe, ott bemutatva a vásárlóink által igen kedvelt, raktárról is elérhető Pascal beltéri ajtók szabvány és egyedi méretű ajtócsaládokat.
A JAN Premium ajtókollekciót és tapétaajtó lehetőségeit, valamint a Full Doors, egyedi méretű design beltéri ajtókollekciók új touch felületeit, illetve a kazetta betétes CPL ajtóit Csekei Ágnes vezető értékesítő-tanácsadó mutatta be, a körbevezetésen.
Az áruházban két szinten vezette végig és mutatta be a kilincs és bútorfogantyú márkák kollekciót Németh Zoltán Gábor tulajdonos ügyvezető. Előadásában a speciális információk átadása mellett szinte minden kilincs vagy fogantyú márka gyártójához kapcsolódott egy-egy érdekesség vagy izgalmas történet a gyártóról. A rendezvény előtti napokban fejeződött áruházunk kiállítói terének bővítése, melyre az utóbbi hónapok nagy mennyiségű kínálat-bővítés adott okot. A szakmai nyílt nap résztvevői így már megismerhették a legújabb “szerzeményeket”, melyek közül van olyan, ami Magyarországon először kapható. Ezek közé az újdonságok közé tartozik az olasz Glass Design, a Valli., a Rujz Design kilincsek, a dán furnipart bútorfogantyúk, a spanyol Viefe és a legújabb merész és elegáns, a londoni Buster + Punch kilincsei, bútorfogantyúi és és egyéb lakberendezési tárgyai.
Miután áruházi sétánk során visszatértünk a “pincébe”, Bor Iván, a Sicis Magyarország tanácsadó képviselője a ravennai gyártó Vetrite laminált üvegpanel kollekcióiról mesélt részletesen, illetve bemutatta a helyszínen is megtekinthető Sicis üveg kilincseket, mozaik ajtóhúzókat, és a két felület és technika kombinált modelljeit.
A szakmai nyílt nap előadásait egy játékkal zártuk: a résztvevők egy online kvízben mérték le a nap folyamán megszerzett tudásukat. Igazán lelkesen és örömmel versenyeztek egy nem mindennapi nyereményért. A kvíz első helyezettje a Buster + Punch Travis Barker féle “koponyás” kollekció nyakláncát kapta meg.
Az esemény szendvics-ebéddel és tartalmas szakmai beszélgetéssel zárult.
Botos Karolina
Ajtógyár-Kilincsgyár