A lakberendező számára minden tér – legyen az akár külső, vagy belső – potenciális kihívást, vagyis berendezendő lehetőséget kínál. Így voltam vele magam is új házunkba költözésünk után.

 

Kert - A lakberendező kertje - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - BlogAbban a szerencsében volt részem – hogy több év lakótelepi és emeleti lét után – egy lakóparkba költözhettem családommal. Itt – igaz ugyan, hogy csak „zsebkendőnyi” méretű, de – saját kert is járt a lakáshoz. Mit tehet egy lakberendező, aki a terekkel, arányokkal és színekkel ugyan jó barátságban van, de – kertészeti ismeretek híján – a növények nyelvét nem beszéli? Megpróbál saját térszervezési tudásából és tapasztalatából meríteni.

 

Kert - A lakberendező kertje - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - BlogAz első dolog volt, hogy a család életritmusát és az új helyen adódó természeti környezetet figyelembe véve felmértem a szükségleteket és lehetőségeket. A kertet, mint szabad ég alatti lakást fogtam fel és eszerint alakítva ki tereit. Ennek eredménye lett egy tágas terasz, mely a lakás meghosszabbításaként, mintegy kültéri szobaként funkcionál, és egy szabad füves-virágos terület, mely a pihenést és regenerálódást szolgálja, és egyben pormegkötő zöld felületet biztosít, mely kiváló a közelrenézéstől megfáradt szemek kinyújtóztatására is. A kert tervezésekor néhány, a lakberendezésben is használt, vizuális trükköt vetettem be – alkalmazva egyes színek, formák és méretek tértágító hatását –, hogy a pár négyzetméternyi területet a valósnál nagyobbnak és tágasnak láttassam. Ezért kerültek a kert legtávolabbi pontjára az ezüstös és kék színű növények (közismert a kék tértágító hatása), mint ahogy tudatos volt az igen erős és forró napsütést kapó, déli tájolású kertben a sárga és narancs- színek teljes mellőzése is (a sárga, mint tudjuk, fokozza a hőérzetet).

 

A terasz megtervezésekor és megépítésekor a lakótér kiterjesztése, és újabb hasznos kültéri szobák nyerése volt a cél. Így került az ajtón kívülre is – egymásba folyamatos átmenettel – egy szabadtéri olvasó/napozó sarok és egy étkező/társalgó zóna.

 

Kert - A lakberendező kertje - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - BlogAz olvasó „szoba” domináns eleme egy kényelmes, amerikai kerti szék, mely az olvasásban, napozásban, elmerengő ábrándozásban lett hűséges társam. Adirondack székemben ülve csodás a kilátás a kertre, a tájra, „onnan nézek szerte szét…” a természet formáiból és színeiből inspirációt merítve a következő berendezendő lakáshoz. A pihenést és meditációt egy kis, – pezsgőfürdő méretű – aranyhalas medence teszi teljessé, melynek eleven mozgású lakói élettel töltik meg a statikus látképet.

 

Kert - A lakberendező kertje - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - BlogA terasz másik – és talán valamivel dominánsabb – része az étkező sarok, amely azonban csak akkor tárul elénk, ha már kiléptünk a szabadba. Egy kiöblösödő részben kaptak helyet az időtálló teak-fából és vörösfenyőből készült bútorok: az akár 10 fősre is kibővíthető étkezőasztal, az összecsukható székek és a beépített ülőpad. Az étkező terét két oldalról a telekszomszédot elhatároló apácarács és egy óriási virágláda övezi, mely utóbbinak illatos virágai fölött – mint egy öröké nyitott ablakon át – a kertbe látni. Emberléptékű mennyezetként pedig a kinyitható 3 méter átmérőjű, óriási napernyő szolgál. Ezen térhatároló elemek – miközben a széltől és naptól is védenek – biztonságos privát szférát kialakítva teszik hangulatossá az étkezést, beszélgetést, illetve vendéglátást.

 

Kert - A lakberendező kertje - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - BlogA kertbe jobbra kitekintve a kerítés és az apácarács hangulata köszön vissza a kerti padban, mely a lassan növő tuja bokroknak hátat fordítva hívogatja a látogatót. Balra a terasz színével és architektúrájával megegyező támfallal megemelt virágágyás és a már említett aranyhalas medence csábít nézelődésre. A gyerekek kedvenc helye a pad, ám felnőtt kerti-partiknál is kiváló szolgálatot tesz a sütéstől megfáradt szakácsnak, és mivel nincs lerögzítve, szabadon mozgatható és a társaság igényeinek megfelelően helyezhető el.

 

Kert - A lakberendező kertje - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - BlogMivel a lakópark közepén a gyermekek nagy örömére, egy majd focipályányi zöld, füves terület helyezkedik el – mely közös tulajdon –, így saját telekrészünkön nem volt szükséges nagy gyepterületet létrehozni. A formákkal való játék során azt tűztem ki célul, hogy olyan vegetáció alakuljon ki, mely minden évszakban látványossággal szolgál. Engem a levelek változatos formái, és a zöld megszámlálhatatlan árnyalata eleve csodálattal tölt el, a virágok szín-kavalkádja csak ráadás. Ez magyarázza az örökzöldek – mint a kert váza – jelenlétét, amit évelő és egynyári virágok tarkítanak, folyamatosan virágba borítva a kertet, tavasztól őszig. Teszik mindezt szigorú, előre tervezett színharmóniát tartva (a szélfútta magról kikelt, „eltévedt” növények nem kívánatos vendégek, és a gyomokkal együtt menniük kell!), de egy lakberendező kertjében – aki szereti, ha minden a helyén van – ez talán nem is meglepő.

 

Kert - A lakberendező kertje - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - BlogA kert végén a közös területtel határos fronton az eredeti – a lakópark építtetője által ültetett – bokrokat kiástuk és alacsony növényzettel váltottuk fel. Ezek felett szabadon átlátni a közös gyepre, és így, a vizuális határok felszámolásával a kis terület nagyságrendekkel kitágult. A szemlélőt ezért, a főváros körzetében szokatlanul nagy és kerítésmentes tér fogadja, illetve nyűgözi le.

 

Bár a saját kertünk kicsi, virtuálisan mégis sokkal nagyobbnak hat a tértágító lakberendezési trükköknek köszönhetően. Egy ősi ázsiai mondás szerint: „ha kicsi a helyed, kölcsönözz látványt a szomszédságból”. Azt hiszem a mi esetünkben is megbocsátható csalafintaság, az ezen ázsiai elvek szerint kialakított kert.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2014/04/2534_0.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2014/04/2535_0.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2014/04/2536_0.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2014/04/2537_0.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2014/04/2538_0.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2014/04/2539_0.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2014/04/2540_0.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2014/04/2541_0.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2014/04/2542_0.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2014/04/2543_0.jpg[/imagetab]
[/tabs]