Az emberiség a barlangtól a nomád kunyhókon át változatos életteret alakított ki magának, míg elérte a mai kor legelterjedtebb otthon-formáját, a házat. A lakótér nagysága és minősége nagyon eltérő lehet a minimális igényeket kielégítő garzontól a többszintes családi házig. Ezeken a szokásos épületeken kívül azonban még számos különleges építmény alkalmas arra, hogy hosszabb-rövidebb ideig lakóhelyül szolgáljon az embernek.

 

Föld - Különleges életterek, földön-vízen-levegőben - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog1963-ban Törökországban egy Derinkuyu-i lakos véletlenül fedezett fel egy titokzatos föld alatti várost amelynek az első emeletét még a hettiták áshatták Kr.e. 1400 körül. A régészek szerint ezt a helyet több ezer ember használta menedékként, akik az alagutakba húzódtak, hogy védjék magukat a gyakori inváziók ellen. A föld alatt olyan nagy szobákat hoztak létre, amelyekben elfért egy család a háziállatokkal és tartalékkészletekkel. Az alagutakban pajtákat, étkezdét, a 3-4 szint közötti csigalépcsőt alakítottak ki, a legalsó szinten a keresztény korban pedig egy kereszt alakú templomot (20 x 9 méteres, 3 m-es magasság), konyhákat, sajtolókat bornak és olajnak, raktárakat, tárházakat, egy iskolát, sok szobát és egy kocsmát. Az alsóvároson áthaladó folyóval, iható vizű kutakkal és egy tökéletes szellőztető rendszerrel megteremtették saját elzárt életterüket.

 

Föld - Különleges életterek, földön-vízen-levegőben - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog

 

Föld - Különleges életterek, földön-vízen-levegőben - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - BlogSzintén védelmi funkcióval szolgált a László Pál (1900-1993) által megálmodott luxus atombunker terve, mely nagy visszhangot keltett a hidegháború küszöbén. A magyar származású építész „Atomville” elképzelése mellett főleg enteriőrök és üzletbelsők tervezésével vált híressé Amerikában.

 

Az anyaföld közelségét érezhették föld mélyén kialakított életterek mellett a hegyoldalakon természetes módon képződött barlangokban élő emberek is. Jó 2000 évvel ezelőtt a Közel-keletről új szellemi áramlat indult világhódító útjára, az irányzat képviselői az aszkétizmust, a visszafogott életvitelt, a társadalomtól való visszavonulást tartották fontos erénynek. Magyarországon is számos remetebarlang található, szinte minden hegységünkben találkozhatunk legalább egy „remete”-barlanggal, melyet „barátlak”-nak is neveznek. Egyes ilyen barlangokban bizonyíthatóan a világtól visszavonult szent életű emberek laktak. Legismertebb ezek közül a tihanyi „barátlakások” együttese, a zebegényi Szent Mihály hegyen húzódó és a mátraverebély-szentkúti remetebarlangok. A későbbi korokban a szegény néprétegek növekedése következtében egyes országrészekben százak és ezrek voltak kénytelenek ilyen hajlékokban meghúzni magukat, akik a remetéktől eltérően nem a már meglévő barlangokat használták, hanem önmaguknak vájtak hajlékot a föld alatt.

 

Föld - Különleges életterek, földön-vízen-levegőben - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - BlogMíg hazánkban a nyomorral, addig külföldön a luxussal azonosítják a barlanglakások tulajdonosait. Spanyolországban például különösen divatos ilyen lakásban élni. A Barrio Santiago nevű barlangnegyedben ma már mintegy kétezer barlanglakás található. Elsőre úgy tűnhet, hogy egy barlanglakás nem kifejezetten a kényelem és a luxus helye, pedig számos előnnyel rendelkezik, és szinte minden kényelemmel felszerelhető. A vastag falak télen melegen, nyáron pedig hűvösen tartják a házat, a helyiségek hőmérséklete évszaktól függetlenül 18-20 fok marad. A spanyolországi luxusbarlangokban egyébként jakuzzi vagy akár uszoda is található. Persze hátrányai is akadnak e hajlékoknak: a szellőzetlenség, az esetleges beázás komoly probléma lehet, de megfelelő műszaki megoldással ezek kiküszöbölhetőek.

 

A föld pozitív tulajdonságainak kiaknázása a földből félig kibukkanó házaknál is nagy szerepe van. A dombházak legjellemzőbb közös vonása, hogy föld fedi őket, melyben gondosan ápolt növényzet tenyészik. Az ilyen házak formavilága, térelosztása, helységbeosztása rendkívül változatos. Tendencia azonban a centrális elrendezés, ahol a központi (nappali) helységre többféle módon fűződhetnek fel a kiszolgáló helységek, a konyha, a fürdő, a hálók. A ház héjszerkezetet általában vasbetonból alakítják ki. Erre kerül rá egy víz- és hőszigetelő réteg (bár ezt többen nem tartják szükségesnek), majd a föld 50-80 vagy akár 100 cm vastagságban. A földház előnye, hogy a téli, belső hőmérséklete fűtés nélkül sem süllyed 12-13 fok alá, ugyanakkor a ház nyáron sem melegszik 22-23 fok fölé.

 

Föld - Különleges életterek, földön-vízen-levegőben - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog

 

A fűvel borított házaknál azonban még különösebb épületeket is találhatunk világszerte. A házak alakja lehet egyszerű elefánt (Bangkok, Thaiföld), kétszintes hordó (Michigan, USA), gitár (Georgia, USA), kutya alakú (Dog Park Inn, Idaho, USA) vagy akár egy igazi Csiga-ház (Mexikó).

 

Föld - Különleges életterek, földön-vízen-levegőben - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog

 

Föld - Különleges életterek, földön-vízen-levegőben - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - BlogAz egyedi kinézetű lakóházak ötletes kivitelezésének határa a csillagos ég. Annak meghódítására pedig csak egy felhőkarcoló veheti fel a versenyt. David Fisher a Firenzében dolgozó izraeli-olasz építész által tervezett különleges építmény egy központi oszlopon alapszik, amelyre fentről lefelé csúsztatva függesztik helyükre az egyes, előre legyártott lakómodulokat, melyek már az elektromos és gépészeti berendezéseket is tartalmazzák. Az épület a központi tengely mentén emeletenként önállóan lesz képes forogni, így a lakások tulajdonosai tetszőlegesen foroghatják és állíthatják meg lakásukat, akár egy gombnyomásra. A dubai felhőkarcoló a hírek szerint 420 méter magas és 80 emeletes lesz.

 

A felhőkarcolókkal teli nagyvárosokban a legkisebb alkalmi szálláshelyet a kapszulahotel nyújtja, ami 30 évvel ezelőtt jelent meg Japánban. Az első ilyen hotel Oszakában nyílt meg és mára az ottani városi élet szerves része lett. Általában a pályaudvarok vagy a szórakozóhelyek közelében helyezik el őket. A kapszulák hossza 2 méter, szélessége és magassága 1-1 méter, ezért felállni ugyan nem lehet benne, de ez amúgy is egy éjszakai menedék. A matracon és a falra felszerelt televízión kívül a kapszulába már csak az alvó vendég fér be, a hálófülkéket általában függönnyel lehet elszeparálni. 2009-ben a japán Fumie Shivata a desingra fókuszálva alkotta meg a kiotói kapszula-szállodát, melyben a fekete-fehér és narancs színek a letisztult stílusú folyosók mellett a közös fürdőben és a hallban is visszaköszönnek. Simon Woodroof angliai „Yoteleit” is a japán kapszulahotelek ihlettek. A kabinok 10 m²-esek és franciaággyal, luxus ágyneművel, hangulatvilágítással, monszun zuhanyzóval, sík képernyős tv-vel és számos extrával vannak felszerelve.

Föld - Különleges életterek, földön-vízen-levegőben - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog

A felgyorsult életvitelhez igazodva ma már a lakhelyünket is szabadon költöztethetjük, vihetjük magunkkal. A lakókocsik szabad mozgását vette alapul Kevin Cyr bostoni művész, aki saját tervezésű, háromkerekű triciklire szerelt lakókocsijával alakította ki egyszemélyes mozgó lakását. A Camper Bike névre keresztelt mini-lakókocsi kielégíti az alapvető kényelmi szükségleteket.

 

Lehetőség van egy lakókocsinál nagyobb élettér, akár egy egész lakás mozgatására is. A mobilházakat a múlt század elején Amerikában találták ki, ahol a többszöri és nagy távolságokra szóló költözések miatt vált széles körben népszerűvé, azóta már hazánkban is megjelentek. A mobilház egy olyan könnyűszerkezetes ház, amit a gyártás során kulcsrakészen teljesen felszerelnek. Nem csak az elektromos vezetékeket és a gépészetet alakítják ki, a külső és belső burkolatokat, hanem még a bútorokat, szanitereket, zuhanyozót, beépített gépeket (gáz/villanytűzhely, hűtőgép, vízmelegítő, stb) is a megrendelők igényeinek megfelelően beszerelik. A mobilházak között olyan is található, amely a mozgássérült és kerekesszékben élők igényeit figyelembe véve készültek, így akadálymentesen lehet benne élni és közlekedni.

 

Ha a házunkat bárhová magunkkal vihetjük, akkor az irodát miért ne vihetnénk az erdőbe? A spanyol Selgascano építészeti vállalat egy Madrid közeli erdőben építette fel irodáját. A különös elgondolás szerint az irodát egy 780 m2-es alagút testesíti meg, melynek tetejét egy 20 milliméteres akrilüveges tető borítja. Az iroda szellőzése kiváló, a tervezők nyugodt környezetbe dolgoznak, és az építési költségek is sokkal kevesebbe kerültek itt, mintha a város közepén lettek volna.

 

Föld - Különleges életterek, földön-vízen-levegőben - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog

 

Föld - Különleges életterek, földön-vízen-levegőben - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - BlogHa az iroda kiköltöztetésére mégsem lenne lehetőség, akkor az erdőkben burjánzó növények látványát akár a belső térben is megteremthetjük a svéd Green Fortune cégnek köszönhetően. Az általuk kigondolt növényfal segítségével egy unalmas falszakasz a lakás vagy az iroda üde, zöld falfelületévé válhat, emellett természetesen gondoskodik a megfelelő páratartalomról is. Ezzel az ötlettel anélkül lehet zöld területünk, egyedi megjelenésű növényfalunk, hogy egyetlen négyzetmétert is fel kellene áldoznunk a hasznos térből. A növények bármilyen területen jól elhelyezhetők, öntözésükről egy csepegtető öntözőrendszer gondoskodik. A tápanyagokat a rendszer szintén automatikusan és egyenletesen elosztva adagolja. A hangulat fokozásáról az irányított fényforrások gondoskodnak melyek azonnal vonzzák a tekintetet.

 

A természetközeli lakásnak valószínűleg a legjobb példája a Massachusseti egyetemen kitalált száz százalékos ökoház. A ház a természet körfogásának szerves része minden tekintetben, a napenergia, az eső víz újrahasznosításában, mind a hulladék komposztálásban. A házfal kialakítása abban különleges, hogy élő növényi ágakból élő rácsot vagy épp árkádot alkotnak. A fásszárúak meghajlítását számítógéppel végezték és furnérlemezek segítségével vitték véghez, így egy erős váz szerkezetet kaptak amire az agyag és szalma keverékéből álló szigetelés kerül. Az ablakok szójaalapú bioműanyagból készülnek, amik a házzal együtt nyúlnak és hajlanak. A vizet a tetőn át gyűjtik be, melyet vízinövények szűrnek meg és teszik ihatóvá. Télen a napfény fűti a házat ami a hatalmas déli ablakon áramlik be, nyáron a fák adnak árnyékot és az elpárolgó víz biztosítja a klímát.

Föld - Különleges életterek, földön-vízen-levegőben - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog

Föld - Különleges életterek, földön-vízen-levegőben - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog

A népesség fokozatos növekedése miatt számolni kell az adott területen egyre szűkösebb férőhellyel. A fenntartható fejlődés elősegítése és persze a luxusigények kielégítésének köszönhetőek jöttek létre ezek az ötletes megoldások, melyekkel az építőipar lehetővé teszi, hogy az ember a legkülönfélébb helyeken is kényelmesen, otthonosan érezhesse magát – földközelben. A megszokott házak és téglaépületek mellett láthatóan széles a választék az alternatív lakóhelyekből is. Világszerte újabb és újabb lehetőségek nyílnak az otthonunk berendezésére valami különleges építmény részeként, mely lehet a föld alatt, a földbe vájva, vagy a föld felett az égbe nyúlóan is.