A Kubizmus megjelenése óta a világ művészei temérdek kocka művet készítettek a legkülönbözőbb anyagból és kombinációkban. A kiállított tizenhét üvegszobor tud ilyet adni a kocka művészeti felfogásáról.
Botos Péter „Kockázat” című kiállítása az Üvegpiramis Galériában semmilyen kockázatot nem jelent.
Az ember azt gondolná, hogy a kockáról, illetve a kockával, már vajmi kevés újat lehet mondani. A Kubizmus megjelenése óta a világ művészei temérdek kocka művet készítettek a legkülönbözőbb anyagból és kombinációkban. A kiállított tizenhét üvegszobor tud ilyet adni a kocka művészeti felfogásáról.
Olyan izgalmas műveket láthatunk, mint az Elvágyódás, a Kék Ölelkezés, a Reménység, az Iker kék, a Szivárványos, amelyek az üvegtömeg-kombináció, a színek hatására az üreges kockák érzelmeket, finom gondolatokat keltenek. Vagy a Fényhatás, a Hiátus, a Köbös tér, a Kombinált hexaéder, a Belső ék, a Metamorfózis plasztikák inkább az ember elméjét mozgatják meg. Ezeknél szinte alig, vagy egyáltalán nem lehet megérteni azok optikai hatásmechanizmusát. Az embert lenyűgözi az üveg semmivel sem helyettesíthető hatása, amelyben a tér megrövidül, megnyúlik, a színek finoman egymásba hatolnak, a belső formák sokszorozódnak, a fények teljesen véletlen módon vetülnek egymásra. Bizonytalanná válik a tér, nem tudni hol kezdődik, s hol végződik. A rávetülő fény is része a szobornak, amely a nap minden szakában más fényjátékot produkál. Jó fénynél bizonyos szögből tekintve a művek szivárvánnyal jutalmazzák meg a szemlélőt, amely szinte földön kívülivé teszi a látványt.
A kiállítás sikerét mi sem bizonyítja meggyőzőbben, hogy a látogatók mosolyognak a szobrokra, önkéntelenül simogatják őket, s a kiállítás szervezői nem győzik tisztogatni a kéz és ujjlenyomatokat.
Botos Péter kiállítása az Üvegpiramis Galériában (Budapest, V. Nádor utca 14.) 2005. január 30.-ig tekinthető meg.