Egy olvasói kérdés: „Rendszeres olvasójuk vagyok, és mivel éppen építkezünk, én is szeretnék segítséget kérni a nappali, konyha, étkező helyiségünk berendezéséhez…”

 

Kérdés: Rendszeres olvasója vagyok a Széplaknak, és mivel éppen építkezünk, én is szeretnék segítséget kérni a nappali, konyha, étkező helyiségünk berendezéséhez.

 

Fiatal pár vagyunk. Egyelőre ketten költözünk majd a kész lakásba, de szeretnénk, ha bővülne a család. Keveset vagyunk otthon, de szívesen fogadunk vendégeket, és a hétvégén sütünk, főzünk is. Ami adott: gesztenyeszínű nyílászárók, világos vörös dísztéglafal (az előszoba felé eső) és egy 2,5 m hosszú, 1,5 m magas fenyőből készült, nyitott szekrénysor. Ezt a téglával burkolt fal elé képzeltük el. Kellene tévé is, bár ritkán nézzük, akkor is inkább dvd-ket, és egy háromszemélyes kanapé fotellel. Valahová el kellene helyezni egy kb. 1,5 m-es üvegezett könyvszekrényt is.

 

A nappaliba parkettát vagy laminált padlót szeretnénk, radiátoros fűtéssel. A konyha-étkezőben járólap lesz padlófűtéssel. A kamra, amit a jobboldali sarokba terveztek, nem épül meg egyelőre. Helyére az étkezőt tennénk. Terrakotta, meleg színeket szeretnénk és természetes anyagokat.

 

Kalán Anita,
Budapest

 

Téglaépítésű ház alaprajza

 

A lakberendező tanácsa

A meglévő fenyő polcrendszer, a tégla falburkolat és a terrakotta színek szeretete alapján úgy gondolom, hogy mediterrán vagy country jellegű berendezésre gondoltak, esetleg skandinávra. Mindegyik közös jellemzője az otthonosság. Ennek megteremtése a családalapítás szempontjából is fontosnak tűnik. Készítettem egy berendezési alaprajzot és két olyan falnézetet, amelyek alapján berendezhetik az egész helyiséget.

 

Country jellegű berendezés

 

A fenyő szekrényeik adottak, ehhez kellene elkészíttetni az üvegezett, polcos változatot a nappali bal felső sarkába. És ehhez kell igazítani a konyha és az étkező berendezését is. Sajnálatos, hogy a kamra nem épült meg, mert később nagy szükség lehet még rá. (Ha itt is kiépítik a padlófűtést, hogy az asztal alatt se legyen hideg, akkor később sem lesz alkalmas ez a terület kamrának.) Jelenleg egy kamraszekrény beépítésével pótolnám a tároló funkciót.

 

Étkező a sarokban

 

Bambusz burkolatHa a sarokban szeretnék elhelyezni az étkezőt, ajánlatos lenne egy kisebb konyhaszigetet is létrehozni, amely a gyorsabb étkezéseknek nyújthat látványos és kényelmes helyet abban az esetben, ha nem bárszékeken kell egyensúlyozni közben. Különben a helyiség közepe szinte üresnek tűnhet. Az ívelt, kb. 110 cm magas falat ytongból vagy gipszkartonból építhetik meg, és ugyanolyan téglával burkolhatják, mint a falat. Vagy kaphat egy kellemes színű kültéri vakolatot, hogy bírja a rugdosást. A konyhaszekrény utolsó eleme egy magas vitrin, amelyben a vendéglátás kellékei kaphatnak helyet. Emellett látványosan jelöli ki a konyha és az étkező határát. A 180 cm magasan elhelyezett kis ablak, amely a kamrában természetes, nem kelt bensőséges hangulatot. Ha rövid függönnyel kiemelnék, még kevésbé. De elterelhetnék a figyelmet róla, pl. a sarkot bélelő bambusz vagy szizál burkolattal. A bambusz visszaköszönhet a konyhapult fölött is, de a főzőlap mögötti falra kerülhet vidámabb színű burkolat, pl. narancsos árnyalatú kerámia.

 

Ha a természetes anyagok hívei, nem ajánlom a laminált padlót, hiszen annak felülete műanyag, csak utánozza a fát vagy követ. Viszont sokféle parketta és rétegelt szerkezetű fapadló közül válogathatnak. Jól illene ide, pl. a hajópadlót utánzó változat. A tér méretei megengedik azt is, hogy a szokásosnál nagyobb méretű (40×40-es, 60×60-as vagy ezek variációi, esetleg még nagyobb) kerámialapokat válasszanak. Ha tágas hatásra törekszenek, a kétféle padlóburkolat színe tónusértékben egymáshoz közel álló legyen! És feltétlenül harmonizáljanak a fenyő bútorok színével! E stílushoz kovácsoltvas kiegészítőket, kő vagy kerámia falikarokat, kaspókat ajánlok. A székek lehetnek fonottak és a kárpitosakat levehető huzattal is elláthatják. A kisebb-nagyobb kosarak, fonott dobozok, ládák is stílusos kiegészítői és praktikus tárolói lehetnek lakásuknak.