Nincs többé a szakács kizárva a filmekből, szakácsműsorokból… A LUXURITE cég forgalomba hozta új, konyhai vagy fürdőszobai szekrények ajtajába integrált TV-rendszerét.
A rendszer olyan egyszerű és tüneményes, hogy azon tűnődik az ember: hogy is élhetett eddig enélkül?
Képzelje el, hogy főzi az ünnepi vacsorát a családnak, vagy épp a hamarosan érkező vendégeknek, miközben Jamie Oliver-t nézi a TV-n. Akár követi a mesterszakács utasításait és receptjeit, akár nem ez a beépített TV-képernyő maga a csoda.
Semi extra helyet nem foglal el, teljesen sík és még csak ki sem áll a konyhabútor ajtajának síkjából. Mögötte egy teljes értékű szekrény van, hiszen hátrafelé sem foglal el több helyet, mint előre. A diszkrét fémkeret csak még elegánsabbá teszi a 17 colos képernyőt, és igazán jól mutat egy modern konyha rozsdamentes acélból, alumiumból, vagy inoxból álló készülékei mellett. Az érintőképernyős megoldás pedig segíti, hogy ne koszolódjon el sütés-főzés közben. Természetesen a TV beköthető a lakás kábel-TV, DVD, vagy számítógépes hálózatába. A Luxurite cég beépített képernyői konyhában és fürdőszobában egyaránt felszerelhetők és bármilyen bútorba (sőt tükörbe is) beépíthetők.
És ezzel még nincs vége a csodának, a cég ugyanis más hasonló megoldásokat is kínál:
- Nappali szoba bútorába integrált televízióképernyő
- Computer + TV + WiFi (három-az-egyben készülék azoknak, akik még a fürdőszobában sem akarnak lemaradni semmiről)
- Varázstükör (ami ha akarom TV, ha nem nézem és kikapcsoltam, akkor viszont visszaváltozik „egyszerű” tükörré)
- Üveg TV
- Vízhatlan TV (fürdőszobába a kád mellé, sőt zuhanyfülkébe is)
- Kulináris vizuális élmények (konyhai TV + DVD lejátszó)